Simon Newcomb és Konkoly Thege Miklós
párhuzamos életrajza
Első rész
De jó lenne, ha ma is volna néhány ilyen „régi vágású” tudósunk, mint Simon Newcomb és Konkoly Thege Miklós! Sajnos manapság már mindenki inkább csak a saját tudományos karrierjével van elfoglalva. Az amerikai csillagászról azt írták, hogy „szeretetre méltó, energikus és érdeklődő ember volt. Hatalmas, erőteljes, és vidám. Elsőrendű ember telve tettvággyal.” [1]
Mindezeket Konkolyról is bátran elmondhatjuk, azzal az egy kivétellel, hogy ő az átlagnál kisebb termetű volt.
Érdekes látni sorsukon az eltérő családi és társadalmi közegből fakadó különbségeket. Egészen másfajta életet nyújtott egy csillagász számára a nagy kulturális hagyományokkal rendelkező és korlátolt anyagi lehetőségekkel ellátott öreg Európa, mint a hagyományok nélküli, de nagy nemzetközi politikai és gazdasági befolyással bíró Újvilág...
„Hideg és sötét világ”
Simon Newcomb a Halley-üstökös
egyik látogatásának esztendejében, 1835. március 12-én született Wallace-ban,
Nova Scotiában. Édesapjáról így emlékezik önéletrajzában: „Apám egész életében
a falusi tanítók létbizonytalanságában élt. Ebben az időben sok gyéren
lakott területe volt az országnak, és ezért a tanítóság nomád foglalkozásnak
számított, egy tanító ritkán töltött egy-két esztendőnél többet ugyanabban
a helységben. Apám is számtalan helyen próbálta megtalálni a szerencséjét.
[...] Őt is érdekelte a csillagászat. Jegyességük hónapjaiban gyakran megesett,
hogy esténként együtt gyönyörködtek a csillagos ég látványában édesanyámmal,
akinek nagy szeretettel mutatta be az égen felbukkanó csillagképeket. Az
a hír is járta, hogy régen arról is álmodozott, hogy milyen jó lett volna
csillagászként leélni életét. De mindez csak egy múló szeszélynek számíthatott,
mert gyerekkoromban soha nem hallottam erről a tervéről.” [2, 6. o.]
Newcomb
kora gyerekkora óta szenvedélyesen szerette a könyveket. Matematikával
ötévesen kezdett foglalkozni, hatévesen mindennapi olvasmánya volt a Biblia.
15 éves korában már Eukleidészt tanulmányozta nagy gyönyörűséggel. Habár
ugyanő írta: „Ahelyett, hogy könyvszeretetemet értéknek éreztem volna,
egy olyan ember természeti adottságának tekintettem, aki szenved attól,
hogy »normális fiú« sohasem lehet belőle.” [2, 20. o.] Élete végéig nem
tudott megszabadulni egy kamaszkori félelmetes élményétől. „Egy esti istentisztelet
alkalmából történt, hogy 15 éves fiúként hírtelen előrántottam késemet
és megsebesítettem vele egy fiatalember karját, aki kisebb sérüléssel ugyan,
de igen vészjósló szavakkal távozott. Azzal fenyegetődzött, hogy ha újra
találkozunk, agyon fog verni engem. A jelenet előzménye az volt, hogy miközben
én imádkoztam, ő mögöttem szórakozásból a nyakamat szorongatta. Ezek után
az elkövetkező napokban mindent megtettem annak érdekében, hogy egy vasvilla
elérhető közelségben legyen mellettem, úgy gondoltam, ha ő megpróbálja
betartani az ígéretét, és nekem nem fog sikerülni megölnöm őt, az az én
gyengeségemet fogja bizonyítani.. Mindkettőnk szerencséjére egyikünk se
tett soha kísérletet ilyesmire.” [2, 15–16. o.] A 16 éves Newcombot valójában
bántotta, hogy kortársaival ellentétben képtelen volt járomba hajtani az
ökröket és máskülönben sem felelt meg egy serdülő fiatalemberrel szemben
a farmon támasztott követelményeknek. Elhatározta, új, másfajta életet
fog élni, a fény birodalma után vágyakozott, „ahol a fiúk iskolába járnak,
és a tanulásnak szentelik életüket ahelyett, hogy ökröket hajtanának”.
[2, 21. o.] Ezért hát boldogan fogadta el egy „orvos” ajánlatát, hogy legyen
az asszisztense.
A „Mécanique Céleste”
szerepe Newcomb életében
18 éves korában rá kellett
döbbennie, hogy az „orvos”, akinél szolgált, valójában egy csaló, ezért
megszökött tőle. Elhagyta Kanadát és az Egyesült Államokban próbált szerencsét.
[3, 472. o.] Egyévi hányattatás után végre sikerült munkát találnia: tanári
állást kapott egy marylandi iskolában. Így arra is lehetősége nyílt, hogy
rendszeresen ellátogasson Washingtonba: „...any-
nyiszor lovagolhattam be
Washingtonba, ahányszor csak akartam, lovamat egy istállóban hagytam, és
megpróbáltam megismerkedni minden látnivalóval, amit a város felkínált
nekem.” A legnagyobb élményt a Smithsonian Institute könyvtára nyújtotta
számára. „1856 májusában lehetett, hogy engedélyt kaptam arra, hogy felmászhassak
a galériára, a matematikai könyvek birodalmába. El voltam varázsolva a
számomra legértékesebb könyvek látásától, azoktól, amelyekről úgy gondoltam,
hogy ezek mind a mese világába tartoznak, s íme ők itt voltak a szemem
előtt. Köztük találtam meg a francia főnemestől, Laplace márkitól alkotott
»Mécanique Céleste«-et, Nathaniel Bowditch fordításában.” [2, 56–57. o.]
A Smithsonian Institute-ban Newcomb kora legkiválóbb tudósaival ismerkedhetett meg. Köztük volt Joseph Henry, a Smithsonian Institute első titkára. Nagy benyomást tett rá a fiatal tanár ragyogó intellektusa. Támogatásával Simon Newcombot próbaidőre „számítógépként” alkalmazták a Nautical Almanac Office-ban; ez 1857-ben még a Massachusetts állambeli Cambridge-ben volt.
A „boldogság és
fény világa”
„1857 januárjának egy fagyos
reggelén beléptem Cambridge-ben a Nautical Almanac Office-ba, a boldogság
és fény világába, ahol lobogó tűz mellett foglalhattam el helyemet két
jól ismert matematikus között. [...] 22 éves voltam akkor, és először találkozhattam
olyan emberekkel, akik jól ismerték a Mécanique Céleste c. könyvet. Nem
csodálkoztam volna, ha azt tapasztalom, hogy ezt a könyvet még az ír származású
fűtő is ismeri, akinek a feladata a tűz állandó táplálása volt, mert ezt
a helyet teljesen áthatotta Laplace és Lagrange géniuszának csodálata.”
[2, 1–2. o.]
A fiatal Newcomb nagyon hálás
volt a sorsnak azért a lehetőségért, hogy tudományos munkát végezhetett.
Asztal előtt ülve matematikai számításokat végezni – a legnagyobb öröm
volt számára. Bensőséges kapcsolat fűzte kollégáihoz, örömmel hallgatta
őket, amint egymással társalogtak. Meglátta bennük az értékes tulajdonságokat,
s füle mindig nyitott volt az új felfedezések befogadására. Matematikai
tehetségének és tudásának köszönhetően a fiatal „számítógép” rövidesen
megbecsült tagja lett a Nautical Office-nak. [3, 472. o.]
1857-ben a csillagászat
még nagyon mostoha helyzetben volt az Egyesült Államokban. A híres Harvard
Obszervatórium mindössze 12 éves múltra tekinthetett vissza, és az is csak
20 évvel azelőtt történt, hogy James Smithson grandiózus öröksége a Mediator
nevű hajó fedélzetén megérkezett Amerikába. Ebben az időben Cambridge volt
az amerikai tudományos élet központja. A Nautical Office-ban végzett munkája
mellett Newcombnak arra is volt lehetősége, hogy beiratkozzék a Lawrence
Scientific Schoolba. Elsősorban matematikát tanult, méghozzá Amerika legkiválóbb
matematikusa, Benjamin Peirce keze alatt. Tanulmányait „summa cum laude”
fejezte be. Newcomb írja: „Nem sokkal azután, hogy Cambridge-be érkeztem,
valaki azt mondta nekem Peirce professzorról, hogy Európa-szerte ismert
matematikus. Úgy éreztem, ez az egyik legmagasabb rang, amit egy ember
valaha kaphat, és én is mélységesen vágyakoztam erre az elismerésre. De
nem kívántam ezt a célt mihamar elérni.” [2, 95. o.] A fiatal „számítógépet”,
annak ellenére, hogy tele volt merész tervekkel, már kora ifjúságától józanság
jellemezte. Számítási feladatai mellett tudományos munka végzésére is lehetősége
nyílt. 1860-ban tette közzé első publikációját „On the Secular Variations
of Orbits” címmel. Ebben számításokkal igazolta azt az elméleti feltevést,
hogy a kisbolygók pályái sohasem metszik egymást.
A Hansen-táblák és Newcomb
életre szóló
kutatásai a Hold mozgásáról
Hansen Hold-táblázatai 1857-ben,
a brit kormány támogatásával jelentek meg. Newcomb azonnal behatóan kezdett
foglalkozni velük. Meglepődve tapasztalta, hogy a kor legjelentősebb matematikus-csillagászának
a Hold mozgásáról készített táblázatai tele vannak hibás számításokkal.
Hansennek ugyanis ebben az időben mindössze egyetlen asszisztens állt rendelkezésére,
ő képtelen volt a nagyszámú észlelési adat feldolgozására, ezért a szerző
igen kevés 1750–1850 közötti megfigyelést használhatott fel munkájához.
[3, 472. o.]
Newcomb elhatározta, hogy
készít egy valóban pontos Hold-táblázatot, s a hibás adatok kijavítása
érdekében fel fogja használni a Greenwichben és más európai csillagvizsgálókban
1750 előtt végzett megfigyeléseket.
1861-ben, mindössze négy
évvel azután, hogy munkáját a Nautical Almanac Office-ban elkezdte, kinevezték
a US Navy matematikaprofesszorának, és áthelyezték Washingtonba, a Naval
Observatoryba. Ez a kinevezés lehetőséget adott számára, hogy Hansen táblázatának
pontosságát saját Hold-megfigyeléseinek eredményeivel vesse össze.
Később pedig módja
volt arra is, hogy Európa híresebb csillagvizsgálóiba ellátogatva, a Hold
mozgásával kapcsolatos ottani megfigyeléseket is összegyűjtse. Csillagászati
munkája mellett a külföldön szerzett baráti kapcsolatai is hozzájárultak
ahhoz, hogy Newcomb tudományos elismertsége rohamosan nőtt, hazájában és
külhonban egyaránt.
Konkoly Thege Miklós
Konkoly
Thege Miklós Pesten született 1842. január 12-én. Ebben az időben Buda
városában, a Gellérthegy tetején egy gyönyörű csillagvizsgáló díszelgett,
a Duna másik oldalán lévő pesti egyetemnek a tulajdonában. 1849-ben, a
magyar szabadságharc idején az intézmény súlyosan megsérült, Albert Ferencet,
a csillagvizsgáló ideiglenes vezetőjét az Osztrák Hadsereg letartóztatta
és néhány hónapra börtönbe is csukatta. A „hideg és sötétség” korszakának
beköszöntekor Konkoly mindössze 7 éves volt. Konkolyt mint egyetlen fiukat
a szülei annyira féltették, hogy nyilvános iskolába sem járhatott ezekben
a válságos esztendőkben, elemi és középiskoláit magánúton végezte el. Felsőfokú
tanulmányait a pesti egyetemen, 1857-ben kezdte, abban az évben, amikor
amerikai kollégája a „fény és boldogság” birodalmába lépett.
Konkoly szülei gazdag fölbirtokosok
voltak. Nagy büszkeséggel gondoltak őseikre, akik a XIII. század óta éltek
Ógyallán. Konkoly kivételesen jó családi légkörben nevelkedett, szüleihez
bensőséges viszony fűzte. Ők azt szerették volna, ha belőle is földesúr
válik, aki majd társadalmi helyzetéhez illő, komoly politikai karriert
fut be. Annak ellenére, hogy engedelmes fia volt szüleinek, már gyerekkorában
az égbolt mindennapi vizsgálata volt legnagyobb szenvedélye. Életében csak
egyetlen alkalommal tagadta meg az anyai parancsot. Ez 1858-ban, a Donati-üstökös
megjelenése alkalmával történt. Anyja, aki hitt az akkor divatos álhírekben
– hogy tudniillik ez az égitest Földünket ketté fogja vágni –, hazaparancsolta
fiát Pestről attól félvén, hogy ez a „repedés” majd örökre el fogja szakítani
őket egymástól...
Konkoly a pesti egyetemen Jedlik Ányosnak, a kiváló fizikusnak keze alá került. Ettől fogva a fizika legkedvesebb tantárgya lett. Pestről Berlinbe ment, hogy az ottani egyetemen folytassa fizikai és matematikai tanulmányait. 1862-ben itt szerezte meg doktori diplomáját is. Csillagásztanára Franz Encke volt; az évek során sok nagy tehetségű csillagász került ki az akkor már idős, nagy hírű csillagász keze alól.
Egy évvel később – 1863. augusztus 29-én – Heidelbergben megalakult a csillagászok máig nagy jelentőségű egyesülete, az Astronomische Gesellschaft. Az alapító tagok közt jó néhány Encke-tanítvány is volt (C. Bruhms, Ph. Carl, W. Foerster, J. Galle stb.). Később Konkoly Thege Miklós és Simon Newcomb is tagja lett az egyesületnek.
Egyetemi tanulmányainak befejezése
után Konkoly egyéves külföldi tanulmányútra indult. Ez alkalommal a különböző
európai obszervatóriumokat és csillagászati műszereket készítő üzemeket
kereste fel abból a célból, hogy eddigi elméleti ismereteit a gyakorlati
munka tapasztalataival egészíthesse ki.
1863-ban hazatért Ógyallára
és megnősült. Szülei kívánságának megfelelően a nemesemberek szokásos életét
igyekezett élni, kivéve részét a társadalmi eseményekből, politikai megmozdulásokból.
Felesége, Madarassy Erzsébet igen kellemes természetű, művelt asszony volt.
A Konkoly-porta a magyarországi társadalmi élet egyik legvonzóbb központja
lett. A nagy hírű vadász házigazda esténként kiváló zongorajátékával bűvölte
el vendégeit. Ám két tragikus esemény végett vetett ennek az akkoriban
divatos földesúri életnek. A házaspár 1870–71-ben két kisfiát veszítette
el. Konkoly ekkor elhatározta, hogy nevét más módon teszi emlékezetessé
az utókor számára...
Newcombból nemzetközi
hírű csillagász lesz
Simon Newcomb igen szerette
a Nautical Almanac Office-ban végzett munkáját s nagyon félt attól az új
élettől, amely őt Washingtonban, a Naval Observatoryban várta. Eddig ő
elsősorban a csillagászat matematikai vonatkozásaival foglalkozott, ebben
a csillagvizsgálóban azonban életében először nap mint nap észlelnie kellett.
Új munkahelyén Cambridge élénk kulturális atmoszféráját is hiányolnia kellett.
Idegenkedése elmúlt, közérzete rögvest megjavult, amikor 1863. augusztus
4-én – éppen abban az évben, amikor magyar kollégája is – megnősült. Menyasszonyában,
Mary Caroline Hasslerben, a US Coast Survey megalapítójának unokájában
életre szóló, jó társra talált. Három lányuk született. Legkedvesebb időtöltése
volt esténként – amikor nem kellett csillagászati megfigyeléseket végeznie
– íróasztalánál ülve matematikai számításokat végezni családja körében.
[5]
A Naval Observatory
Newcomb Naval Observatoryban töltött időszakát megnehezítették az ezekben az években zajló polgárháború eseményei. Az Egyesült Államokban szegénység uralkodott. 1861-ben, amikor alkalmazásba lépett, a Naval Observatory egy műszerekkel gyengén ellátott, jelentéktelen intézmény volt. Mindössze egy passzázs műszer és egy fali kör állt a kutatók rendelkezésére, az előbbi az égi hosszúság, az utóbbi az égi szélesség meghatározására. „Ezek a csillagászati eszközök túlságosan elavultak voltak ahhoz, hogy velük külön-külön egy ember pontosan meg tudja határozni egy csillag helyét az égbolton. Ehhez mindig mindkét eszközt egyszerre kellett használni. Míg én az egyikkel a csillag rektaszcenzióját vizsgáltam, kollégám ugyanannak az objektumnak a deklinációját határozta meg a másikkal. Hubbard a fali körön végezte a munkáját, enyém és Yarnalé a passzázs műszer volt.” [2, 104. o.] Tanulságos olvasni ezeket a sorokat, ha arra gondolunk, hogy a század végére a világ legnagyobb távcsövei már Amerikában leledztek.
1862-ben egy német mechanikusok által Berlinben készített 8 hüvelykes passzázs műszert kapott a Naval Obszervatórium. Ennek segítségével Newcomb már képes volt megbízható módon meghatározni a csillagok pozícióit az Astronomical Ephemeris c. évkönyv számára. [6] Az 1866-ban és 1867-ben végzett, gyakran napi 12 órás észlelések oly sikeresek voltak, hogy segítségükkel az előző észlelésektől teljesen függetlenül fel lehetett deríteni az Astronomical Ephemerisben szereplő csillagok adatainak addigi szisztematikus hibáit. 1870-ben Newcomb közzétett egy dolgozatot, amely a fundamentális ekvatoriális csillagok pontos rektaszcenzióját tartalmazta, valamint a szükséges korrekció módozatát, amellyel a különböző csillagkatalógusok adatait egységessé lehet tenni. Az általa publikált katalógus nem kevesebb, mint 1596 csillag koordinátáját tartalmazta, és az alaposság mesterművének lehetett tekinteni.
Legkedvesebb kutatási területe a csillagászatban az égi mechanika volt. A Neptunusz pályájával kapcsolatos vizsgálatai, kiegészítve a bolygó mozgásáról készült táblázatokkal 1869-ben kerültek nyilvánosságra. Az Uránuszról hasonló művet jelentetett meg 1874-ben. Newcombnak a Naval Observatoryban arra is volt ideje, hogy a Hold mozgásával kapcsolatos matematikai problémák kutatásait folytassa. Ez volt az a kutatási terület, amely őt egész életében a leginkább érdekelte. Ahhoz, hogy kijavíthassa Hansen Hold-táblázatait, a világ különböző részeiből a lehető legtöbb megfigyelési adatot kellett összegyűjtenie, és ezeket a Washingtonban végzett megfigyeléseivel összevetnie.
Annak ellenére, hogy Newcomb jobban szeretett a Nautical Almanac Office-ban az íróasztalánál ülve matematikai csillagászattal foglalkozni, az a 16 év, amit ő a Naval Observatoryban töltött, sok érdekes feladatot, tudományos eredményt és számos elismerést hozott számára hazájában és külföldön egyaránt.
„1870-ben két expedíció is útnak indult országunkból, hogy a december 21-i napfogyatkozást Spanyolországban megfigyelje. Az egyik expedíciót maga Newcomb szervezte. Semmi adatunk nincs arra, hogy ő egyáltalán eljutott volna Spanyolországba, de arra bőséges bizonyíték áll rendelkezésünkre, hogy ez idő alatt huzamosabb ideig elidőzött a párizsi obszervatóriumban. Itt több hónapot töltött azzal, hogy mielőtt hazájába visszatérne, átvizsgálja a Hold fedésével kapcsolatos régi megfigyeléseket.” [3, 473. o.] Veszélyes idők járták Párizsban azalatt, míg ő a csillagdában tartózkodott. „Május 5-én búcsút vettünk barátunktól és vendéglátónktól, három héttel azelőtt, hogy a katasztrófa bekövetkezett. [...] Eltávozásunk után világossá vált, hogy a kommunisták fel akarták gyújtani a csillagvizsgálót, csak nem sikerült nekik.” [2, 326. o.] Hazatérése után Newcombnak még három évre volt szüksége ahhoz, hogy az összegyűjtött megfigyelési anyagot otthonában feldogozza. Mire befejezte munkáját, a világ birtokába jutott egy sokkal megbízhatóbb táblázatnak a Hold-pálya 1670–1750 közötti változásairól, mint az 1750–1850-es időszakot feldolgozó Hansen-féle táblázat.
1874-ben a Naval Observatory új távcsövet kapott. Ez egyike volt az Alvan Clark-féle óriás lencsés távcsöveknek. Ebben az időben ez a 26 hüvelykes távcső a legnagyobb refraktor volt Amerikában. „Az a büszke érzés töltött el, hogy a csillagokat én olyan távcsövön keresztül szemlélem, amely a leghatékonyabb azok közül, amelyeket eddig az égboltra irányítottak.” [2, 135. o.] A szóban forgó esztendő sok sikert hozott az amerikai csillagász számára. A bolygókkal és a Holddal kapcsolatos legújabb kutatásaiért elnyerte a londoni Royal Society legjelentősebb kitüntetését, a Copley-érmet. Mindössze 39 éves volt ekkor. „A Royal Society minden évben András-napkor tartja meg évi összejövetelét, amely a tudományos élet jelentős eseményének számít, ilyenkor adják át kitüntetéseiket az arra érdemeseknek. Ezen alkalommal a tudományos élet napi problémáit nemcsak a társaság tagjai, de a társadalmi és politikai élet kiemelkedő személyiségei is számba veszik. A kitüntetetteket – amennyiben jelen vannak – üdvözlő beszédekkel köszöntik. A külföldieket abban az esetben is köszöntik, amennyiben ők távol vannak. Ezt a kitüntetést Sir Godfrey Copley, Newton kortársa alapította és alapítása, 1731 óta minden évben kiosztják az arra érdemeseknek. Ez az érem az angliai tudományos élet legnagyobb elismerésének számít. Öt alkalommal ez a kitüntetés átszelte az Atlanti-óceánt. Először Franklin kapta meg 1753-ban, majd Agassiz 1861-ben, Dana 1877-ben és J. William Gibbs 1902-ben.” Az ötödik maga Newcomb volt, szerénységére jellemző, hogy magát nem említi meg visszaemlékezéseiben.
„A Londonba látogató csillagász számára a legnagyobb élményt egy kis szerény csillagvizsgáló és a mellette fekvő lakóház jelenti az Upper Tulse-Hillen, itt végzi Sir William Huggins korszakalkotó spektroszkópiai vizsgálatait. Ennek a bájos helynek tulajdonosa úttörőnek számít azoknak a spektroszkópoknak használatában, amelyekkel az égitestek fényét analizálni tudta, csaknem negyven évet töltött el ezzel, és kutatómunkáját jelenleg is űzi. Lady Huggins személyisége kellemes atmoszférát biztosít a rideg tudománynak.” [2, 279. o.] A Huggins-ház Konkoly Thege Miklósnak is kedves tartózkodási helye volt, minden alkalommal felkereste, ha Londonba látogatott...
Irodalom
[1] Meyer, A. E.: Simon Newcomb.
Astronomer with an attitude. Scientific American, 63. 1998.
[2] Newcomb, S.: Reminiscences
of an astronomer. Houghton, Mifflin and Company, 1903.
[3] Robertson, J.: Highlights
in the carrier of Simon Newcomb. Popular Astronomy. 44, 472. 1936.
[4] Memoirs American Academy
of Arts and Sciences, 1860. Astronomische Nachrichten 1862.
[5] Updegraff, M.: Professor
Simon Newcomb. Astronomische Nachrichten, 182, 45. 1909.
[6] Stone, O. Simon: Newcomb.
Astrophysical Journal 30, 172. 1909.
Vargha Domokosné
Simon Newcomb és Konkoly
Thege Miklós párhuzamos életrajza
Második rész
A csillagász Konkoly Thege
Miklós
Konkoly Thege csillagászati
tevékenységét Ógyallán kezdte el. Ebben az időben nem volt egyetlen csillagvizsgálója
sem Magyarországnak Amikor vidéki földesúrként arra az elhatározására jutott,
hogy a továbbiakban nemcsak magánemberként gyönyörködik az éjszakai égbolt
szépségeiben, s legfőbb célként tűzte ki maga elé a csillagászati kultúra
honi fejlesztését, ezt a legjobb időben tette. 1867-ben megszületett a
kiegyezés Ausztria és Magyarország között, az így létrejött új államban,
az Osztrák–Magyar Monarchiában számos területen megteremtődött Magyarország
viszonylagos függetlensége.
Az ógyallai obszervatórium
„1870-ben, midőn megkezdődött az ógyallai csillagda építése, a tulajdonos még szerencsés volt, mert akkor még fotorefraktorokat, spektrográfokat nem ismert a csillagász, hanem megelégedett a vizuális megfigyelésekkel. Így tehát az ógyallai csillagda kezdetének egy szerény forgódob is megfelelt lakóházam északnyugati sarkán, ahol az első 4 hüvelykes refraktorom a sarokfalakat összekötő boltíveken állt. Mellette volt egy kis passage-szoba, melyben egy második kézből szerzett, kisebb meridiánkör időmeghatározásokra szolgált. A műszer 1842-ből származott, tehát velem voltaképpen egyidős! [...]
Mindkét műszer mellett volt
egy közepes ingaóra; az egyiknek sajátkezűleg készítettem rács-ingát, amellyel
kiváló óra vált belőle s még ma is az. A normálóra egy kitűnő tengeri kronométer
volt a csillagdán….
A csillagda működése főképpen
a napfoltok megfigyelése, azok helyzetének mérés által való meghatározása,
a Nap protuberanciáinak megfigyelése, időmeghatározás és a hullócsillagok
megfigyelésére szorítkozott. [...]
A munkaprogramot rövid idő múlva szerettem volna kissé kibővíteni. Erre a célra rendeltem Browningnál Londonban a 10/ ? hüvelykes tükörteleszkópot, mely később Gothard Jenő magáncsillagdájába került [...]
A tükörteleszkóp Ógyallára 7 ládában érkezett meg 1874 február havában, mikor még nem tudtam hova tenni.” [1, 20. o.]
„Jóllehet ilyen mostoha sorsban részesültek ez időben a tükrös távcsövek, azért a külföldről is jöttek hozzám tudósok, hogy láthassanak új kivitelű jó tükörteleszkópot. Valóban mindannyian elragadtatással váltak meg tőle. Már ez is nagy és kedves elégtételül szolgált, de még inkább jól esik az, hogy ma már a legmodernebb műszereket nagy tükrökkel szerelik fel egész 120 cm átmérőig, sőt az amerikaiak, kiknek van pénzük a tudomány számára, egész 3 méterig mennek a tükörrel.” [1, 20. o.]
„Az épületbővülés és a távcsövek szaporodása mellett még a spektroszkópok száma is növekedett. Ez a tükörteleszkóp ugyanis rendkívül fényteljes, tehát már nagyobb szórású spektroszkópokat is elbírt. E körülmény folytán rendeltem Browningnál Londonból két igen értékes spektroszkópot a csillagdának, nemkülönben Merznél Münchenből egy »universal spectroskopot«.” [1, 21. o.]
„Szükséghez mérten a főépületen kívül az ógyallai kertben még néhány kisebb pavillon épült. Egyikbe a napfényképző kis refraktor, a másikba üstököskereső stb. került. Idővel a spektroszkópok és spektrográfok is szépen felszaporodtak úgy, hogy ma talán az egész világon nincs egy második csillagda, ahol annyi spektroszkóp lenne, mint Ógyallán. [...] A spektroszkópokon kívül még sok más műszert is szereztem be, köztük sok a csillagda műhelyében készült. [...] Így épült 2 kronográf, 2 ingaóra, egy passage-cső, egy fotoheliográf és sok más egyéb. [...] Én magam 1864-től mostanáig (1913) 40 üstököst figyeltem meg, köztük 27-en spektroszkopikus méréseket is eszközöltem. Ezzel dicsekvés nélkül merem elmondani, minden európai és amerikai csillagász között az üstökösök spektrumai megfigyelése tekintetében legelöl állok.” [1, 21–22. o.]
Annak ellenére, hogy Konkoly 1871 előtt csak a saját örömére foglalkozott csillagászattal, nem tekinthetjük őt amatőrnek, hiszen a csillagászatot ő a legmagasabb szinten, kiváló pesti és berlini tanároktól sajátította el. Konkoly szintén sokoldalú tudós volt, mint Newcomb, ő azonban – amerikai kollégájával ellentétben – a megfigyelői munkát tartotta a legfontosabbnak, s kiváló szakértőjévé vált a csillagászati műszerek használatának és készítésének.
A Browning-távcső
Szeretett műszereivel rendszeresen megfigyelte a nagy bolygók felszíni jelenségeit és a Jupiter „vörös foltját”. Volt kollégája írta róla 1942-ben, születésének centenáriumán: „Magam előtt látom őt, amint csillagvizsgálója mechanikai műhelyében fúr, reszel, esztergályoz, készíti, átalakítja, javítgatja észlelő eszközeit, vagy féltő gonddal kezeli, szinte becézgeti kedves műszereit. Mi, akik huzamosabb ideig dolgozhattunk az ógyallai csillagvizsgálóban a múlt század utolsó évtizedeiben, olykor-olykor segédkezhettünk neki, mikor az éj csendjében távcsöve mellett a csillagos ég titkait fürkészte, és közvetlen tanúi voltunk annak a lelkes szeretetnek, amellyel a csillagászat akkori fiatalabb hajtását, az asztrofizikát művelte. Ezzel a teljes odaadással foglalkozott ő mindennel, amihez hajlama és sokoldalú tehetsége vonzotta, lett légyen az a csillagos ég, Böcklin művészete, Wagner zenei alkotása, a fényképészetnek valamely művészeti vagy gyakorlati kérdése, a hajógépek és vasúti mozdonyok szövevényes szerkezete, vagy egy csillagászati műszer legapróbb részlete.” [2, 3. o.] Konkoly világosan látta, ha meg akarja nyerni külföldi kollégáinak elismerését csillagvizsgálója számára, meg kell azokkal ismertetni intézményének tudományos munkáját. Ennek egyik eszköze a Beobachtungen Angestellt am Astrophysikalischen Observatorium in Ógyalla in Ungarn című, évenként megjelenő kiadványa volt. Ezt a húsz évig folyamatosan megjelenő, gazdagon illusztrált füzetet Halléban adták ki. Konkoly széles körű levelezésének sajnos csak egy töredéke élte át az elmúlt évtizedeket. Gustav Spörer, Carl Vogel, William Huggins, Giuseppe Schiaparelli, Karl Schwarzschild voltak legközelebbi levelezőpartnerei. [1, 3] Konkoly 1873-ban lett az Astronomische Gesellschaft tagja, s ez biztosította számára azt a nemzetközi fórumot, ahol folyamatosan közzétehette kutatásainak eredményeit. 1879-től kezdve az ógyallai obszervatórium rendszeresen elküldte évi jelentését a Vierteljahrschrift der Astronomischen Gesellschaft című kiadványba.
Simon Newcomb 1887–89-ben tagja volt az AG elnökségének, és ő is rendszeresen publikált az egyesület kiadványaiban.
Konkoly Gothard Jenővel egy hajó fedélzetén
Csillagvizsgálójának megalakulása óta Konkoly rendszeres kapcsolatot tartott a londoni Royal Astronomical Societyval. Csillagászati írásait több ízben is felolvasták a társaságban, és meg is jelentek ennek Monthly Notices c. folyóiratában. 1881. január 14-én Konkoly tagja lett a Royal Astronomical Societynak.
Az ógyallai csillagvizsgáló igazgatója különleges érzékkel válogatta meg munkatársait. Számos kiváló csillagász nőtt ki a keze alól: báró Harkányi Béla, Kövesligethy Radó, Hermann Kobold és mások mind örömmel vallották őt mesterüknek. Az ő tanítványa volt Tass Antal is, a sváb-hegyi csillagda majdani első igazgatója. Legkedvesebb tanítványai, Kövesligethy és Harkányi egyetemi professzorként adták tovább a hallgatóknak a mesterüktől örökölt szenvedélyes szeretetét eme „égi” tudománynak.
1888 igen sikeres esztendeje volt az ógyallai csillagvizsgálónak. Az ez évi Beobachtungenben különlegesen értékes tanulmányok jelentek meg, köztük a legjelentősebb a Kövesligethy Radó által szerkesztett Spektroszkópiai katalógus (IX/2 1887). 1883–1889 között Konkoly három értékes csillagászati kézikönyvet publikált. Ezek a gazdagon illusztrált művek bebizonyították, hogy szerzőjük jól ismeri a tudomány legkorszerűbb eredményeit is. [4]
Professzor Newcomb, a
„solar parallax”, valamint
Hell Miksa tudományos
becsületének helyreállítása
Newcombot kezdettől fogva
érdekelte a „solar parallax” meghatározásának kérdése. 1869-ben egy értekezést
is megjelentetett ebből a tárgyból, s ebben felhasználta az addig közreadott
adatokat. Mint az 1874-es és az 1882-es Vénusz-átvonulás megfigyelésére
alakult bizottság egyik tagja aktívan vett részt azoknak a tudományos expedícióknak
a szervezésében, amelyeket az Egyesült Állomok küldött el a Föld különböző
tájaira. Később egy tanulmányában részletesen feldolgozta az 1761-ben és
1769-ben nyert megfigyeléseket, és összevetette az ő idején készült Vénusz-átvonulási
eredményekkel. E vizsgálatok eredményeként kötelességének érezte, hogy
Hell Miksa bécsi csillagászt az őt ért rágalmaktól, hamisítási vádaktól
tisztára mossa. A magyar csillagászok azóta is hálásan gondolnak Newcomb
nemes cselekedetére.
A magyarországi születésű Hell Miksa a bécsi csillagvizsgáló igazgatójaként mindent megtett, hogy hazájában a csillagászati tudomány fejlődését előmozdítsa. A XVIII. században Magyarországon megszületett három új csillagvizsgáló mind az ő személyes közreműködésével létesült.
Newcomb és Konkoly
Semmi bizonyíték nincs arra,
hogy ők ketten valaha is találkoztak volna. Pedig a valószínűség szerint
legalábbis Bécsben össze kellett volna futniuk, hiszen Newcomb 1874-ben
hónapokig tartózkodott ebben a városban, Konkoly pedig gyakran el-el látogatott
ide a szomszéd Ógyalláról, már csak a híres operaelőadások kedvéért is.
De a nevezetes londoni, yorki és dublini mechanikai üzemek látogatóiként
is ismeretséget köthettek volna egymással az 1870-es esztendőkben.
Konkoly a refraktorral
A 80-as években Konkolynak
arra a felismerésre kellett jutnia, hogy szeretett obszervatóriumának jövőjét
egyedül az államosítás biztosíthatja. „Minthogy gyermektelen ember vagyok,
attól féltem mindig, hogy az oly nagy fáradsággal és költséggel felállított
csillagdám halálom után a magán csillagdák szomorú sorsára jut. [...] Ezen
szomorú esetek hatása alatt elhatároztam, hogy az egész csillagdát, úgy,
amint van, az államnak ajándékozom három kikötéssel: 1. A csillagdát az
állam fenntartja és abban állandóan három tisztviselőt foglalkoztat. 2.
A csillagdát Ógyalláról az én beleegyezésem nélkül elhelyezni, míg élek,
nem szabad (remélhető, hogy ekkora esztelenségre egy miniszter sem lesz
hajlandó még halálom után sem, hiszen már az államosítás óta sokat fektetett
bele). 3. Addig, míg én élek, s a munkát bírom, a csillagda igazgatóságát
magam fogom vezetni, de mindig díjtalanul.” [1, 22. o.]
Abban az időben, amikor
Konkoly rájött arra, hogy saját erőből nem tudja biztosítani csillagvizsgálója
korszerűségét, az Egyesült Államokban a tudományok robbanásszerű fejlődésnek
indultak. Hogy is lehetne összevetni egy közepes vagyonú magyar földesúr
jövedelmét az aranyásó milliomos James Lickével? Nálunk a hivatalosak sokáig
nem látták be, hogy bizony az ő feladatuk megteremteni a lehetőségét, hogy
Konkoly folytathassa hősi küzdelmét a csillagászati kultúra fejlődéséért.
A magyar csillagásznak évtizedekig kellett harcolnia azért, hogy az állam
elfogadja tőle nagylelkű ajánlatát.
1890-ben Konkoly örömmel
fogadta el az Országos Meteorológiai Intézet igazgatói székét. Állása állandó
jövedelmet jelentett számára, egyúttal pedig számtalan lehetőséget arra
is, hogy csillagvizsgálójának munkáját segíthesse. Bár ebben az intézményben
a fejlődés a 90-es években lelassult, a folyamatos észlelési munka – részben
a meteorológiai intézet dolgozói által – biztosítva volt Ógyallán. Arra
is lehetőség nyílt, hogy a csillagvizsgáló hibás műszereit Pesten, a Meteorológiai
Intézet műhelyében javítsák ki. A Meteorológiai Intézet igazgatójaként
Konkoly – szakmai tájékozódás céljából – rendszeresen felkereste Európa
meteorológiai állomásait. Természetesen ez jó alkalom volt arra, hogy az
ottani csillagvizsgálókba is ellátogasson.
Konkoly a Meteorológiai
Intézet igazgatójaként is kiváló munkát végzett, és keze alatt a magyarországi
meteorológiai kutatások is rohamosan fejlődtek. Amikor Konkoly 21 év után
felállt az igazgatói székből, ez az intézmény egy olyan, hatalmas új palotával
büszkélkedhetett, amelyben a meteorológusok ma is korszerű körülmények
közt végezhetik munkájukat.
Konkolyt 1896-ban, majd ezt követően – 1900-ban – még egy ciklusra országgyűlési képviselőnek választották meg. Az Országházban több ízben is felszólalt csillagvizsgálójának államosítása érdekében. Konkoly céljait támogatandó, az Astronomische Gesellschaft 1898-ban Budapesten tartotta meg kétévenként esedékes találkozóját. Egy évre rá, 1899. május 16-án a magyar állam végre elfogadta Konkoly ajánlatát, és megalakult az új, már állami csillagvizsgáló, a „Konkoly Alapítványú M. Kir. Astrophysikai Observatorium”. Mivel a meteorológiai intézetbeli igazgatói állását változatlanul megtartotta, az új csillagdát nem ő irányította (kinevezett igazgatóként), hanem valójában Kövesligethy Radó aligazgató.
Newcomb 1877. szeptember 15-én igazgatóként visszatért a Nautical Almanac Office-ba. „Ez a változás egyike volt a legszerencsésebbeknek, amelyek velem életemben történetek. Ebben az időben ez a hivatal már Washingtonban működött. A XIX. század közepén Leverrier, Laplace égi mechanikai tanulmányaival foglalkozva, rájött arra, hogy Laplace számításai már nem felelnek meg a pontosság akkori követelményeinek, és hozzáfogott ahhoz, hogy ezeket az eredményeket átvizsgálja.” [7, 473. o.] Az új és nagyobb teljesítményekre képes távcsöveknek köszönhetően a XIX. század vége felé a csillagászati megfigyelések már sokkal pontosabban tudták meghatározni az égitestek mozgását. Ennek következményeként egyre nagyobb igény mutatkozott a csillagászati állandók és a Naprendszer tagjai pályájának újabb, az eddigieknél pontosabb meghatározására. Newcomb bolygótáblái pontosságukkal a nagy tekintélyű francia csillagász, Leverrier eddigi eredményeit is felülmúlták. Munkássága által egyike lett kora legelismertebb csillagászainak. „A vezető szerep a matematikai csillagászatban a Szajna partjáról, ahol évszázadokig uralkodott, a Potomac partjára költözött át.” [7, 474. o.]
1897 őszén az amerikai csillagászati
társaság titkára körlevélben fordult a jelentősebb csillagvizsgálók igazgatóihoz.
(Európában Berlinbe, Párizsba, Greenwichbe, az Egyesült Államokban a Yerkes,
a Harvard és a Lick Obszervatóriumba menesztettek ebből a célból levelet.)
Arra kérték meg őket, hogy jelöljenek meg három olyan személyt, aki szerintük
a legalkalmasabb arra, hogy a társaság akkor létesült kitüntetését, a „Bruce
Medal”-t először megkapja. Az obszervatóriumok vezetőinek jelölése alapján
ezzel a kitüntetéssel végül Simon Newcombot tisztelték meg. Ugyancsak őt
nevezték ki az 1899-ben alakult American Astronomical Society első elnökének.
Newcomb nagy jelentőséget
tulajdonított a csillagászati ismeretterjesztő irodalomnak. Számos cikket
írt, és Népszerű csillagászat című könyvét több nyelven, köztük magyarul
is kiadták. 1900-ban publikált önéletírása (Reminescences of an astronomer)
nagy sikert ért el a csillagász társadalomban. „Simon Newcomb 1909. július
11-én bekövetkezett halálával Amerika legnagyobb csillagászát, ha nem a
legnagyobb tudósát veszítette el” – búcsúzott tőle Robert Aitken. [5]
Konkoly Thege Miklós – ebben
is hasonlított pályafutásuk – ugyancsak hetvennégy évet élt: hét évvel
később született, ugyanennyivel később halt meg, 1916. január 17-én. Halála
előtti nap kedvenc operáját, Wagner Parsifálját nézte meg a budapesti operaházban.
Jó barátja zenéjével búcsúzott el az élettől. Dr. Kopf, az Astronomischen
Gesellschaft elnöke mondta róla a Természettudományi Társulat ülésén: „Egyike
volt azoknak, akik elsőként foglalkoztak asztrofizikai kutatásokkal, a
csillagászat története ennek a tudományterületnek első szakemberei közt
fogja őt számon tartani.” [6]
Alkotása, a Konkoly-obszervatórium,
megőrizve alapítójának emlékét, ma is működik Budapesten, a Sváb-hegyen.
Epilógus
A nagy célok által megszállott
teremtő emberek iránt érzett csodálat vezérelt engem akkor, amikor Newcombot
és Konkolyt óriásnak neveztem. De van-e ma olyan csillagász, aki saját
erejében bízva, magasztos céljaiért folytatott küzdelme által a „hideg
és sötétség” birodalmából oly magasra emelkedik, hogy a „világ legnagyobb
csillagászának” járó elismerést kapja meg kortársaitól? És vajon létezik-e
ma olyan csillagász, aki egy ország csillagászatának fejlődését a saját
vállán hordozza? Szerencsére Konkoly feljegyzései, írásai megőrizték számunkra
e küzdelem hétköznapi pillanatait, fordulatait, tapasztalatait. Ezek talán
ma is hasznos útmutatást tudnának adni, ha végre hasonlóan nagy ívű, önzetlen,
közérdekű vállalkozásokba fognánk.
Irodalom
[1] Vargha Domokosné: A
Konkoly-obszervatórium krónikája. Budapest (Konkoly Observatory’s Monographs
3), 2001.
[2] Steiner, L.: Konkoly
Thege Miklós t. tag emlékezete. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 3.
1943.
[3] Huggins levele Konkoly
Thege Miklóshoz 1882. augusztus 11-én. „Dear Sir, Will you come on Saturday
20th to lunch at 1. p.m. I think this will suit your arrangements. Do you
know that Mr. Christie now Astronomer Royal? Yours truly Willam Huggins.
[1, 63. o.]
[4] Konkoly Thege M.: Praktische
Anleitung zur Anstellung astronomischer Beobachtungen mit besonderer Rücksicht
auf die Astrophysik, nebst einer modernen Instrumentenkunde. Braunschweig,
1883. Praktische Anleitung zur Himmelsphotographie, nebst einer kurzgefassten
Anleitung zur modernen photographischen Operations and Spectralphotographie
im Cabinet. Halle, 1887. Handbuch für Spektroskopiker im Cabinet und am
Fernrohr. Halle, 1890.
[5] Aitken, R. G.: Simon
Newcomb. Publications of the Astronomical Society of the Pacific, 21, 183.
1909.
[6] Erinnnerung an Nikolaus
v. Konkoly Thege (1842–1942). M. Kir. Orsz. Meteorológiai Intézet Kisebb
Kiadványai 14. Budapest, 20.
[7] Robertson, J.: Highlights
in the carrier of Simon Newcomb. Popular Astronomy, 44, 472. 1936.
| Természet Világa, | 140. évfolyam, 7. szám,
2009. július
https://www.termvil.hu/ https://www.chemonet.hu/TermVil/ |