Balogh Anita-Veszprémi Renáta-Bognár Gergely
Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola, Pécs

Pécs szívében működő iskolánk, a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola, a hajdani Pécsi Állami Főreáliskola 150 éves. 150 év egy nép történelmében is hosszú idő, egy iskola életkoraként tiszteletet ébresztő. A jubileumi év méltó megünneplésére készülve forgattuk az évszázados évkönyvek lapjait és magunk is meglepődtünk, hány híressé vált egykori diák, mennyi tudósként, emberként egyaránt kiemelkedő tanár kötődik iskolánkhoz. Pályamunkánkban Dischka Győző, Kiss József és Horvát Adolf Olivér személyében  három olyan tanárt mutatunk be, akik nem csupán az iskolánkban voltak meghatározó személyiségek, hanem a város életében is maradandót alkottak.

Történetileg az első Dischka Győző, aki 1847-ben Pécsett született, itt végezte el az elemi iskolát és a gimnáziumot is. Felsőfokú természettudományos és műszaki tanulmányait a bécsi politechnikum (műegyetem) elvégzésével kezdte, majd ugyanott a tudományegyetemen hallgatott matematikát és fizikát. 1870-ben visszajött Pécsre, ahol az akkori főreáliskolában póttanári kinevezést kapott a fizika, mennyiségtan és kémia oktatására. Olyan tanár volt, aki vallotta, hogy felelősséggel tartozik a szülőknek, akik rábízzák gyermeküket és tanítványainak is. Magyarázata egyszerű, érthető, világos volt. Előadásaihoz sok kísérlet tartozott, és ami akkor teljesen újszerű volt, a kísérleteket lehetőség szerint a tanulókkal végeztette el. Vallotta, hogy ,,ha a tanár az iskolai órát nem egyedül a leckék kikérdezésére és újak feladására, hanem inkább valódi tanulásra, a növendékek szellemi gyakorlására fordítja, ha arra törekszik, hogy vezető és útbaigazító kérdéseivel fölkeltse és irányítsa a tanulók gondolkodását, akkor eltávolítja tőlük a túlterhelésnek az elmét tompító és kedélyt lehangoló veszélyt, s a kedvet és vágyat, a tanulás kedvét s a tudás vágyát élteti növendékében".
 
 

Az 1882-ben megüresedett igazgatói állást Dischka Győző kapta meg. Igazgatói tevékenysége a Pécsi Állami Főreáliskola életében az intenzív fejlődés korszaka. Első nehéz feladataként megteremtette a tanári testületben az egységes tanítási szellemet, megszerezte a szülők bizalmát és jó viszonyt alakított ki a városi hatóságokkal. Új házirendje következtében a tanulók fegyelme, magatartása javult. Az intézetek, szertárak tudományos felszerelését az akkori kor legújabb vívmányainak megfelelővé fejlesztette. Igazgatóságának ideje alatt a tanulók létszáma 200-ról 455-re (1893-ban!) nőtt.
Bokros teendői mellett tudományos tevékenységet is végzett a fizikában. A Természettudományi Közlönyben, az iskolai Értesítőben és a helyi lapokban publikált, többek között: Magasságmérés légsúlymérővel, A galvanophon, A zenészeti sípok hangtüneményei, Adalék a ferde hajítás tárgyalásához című és témájú cikkeket. A Magyar Pedagógiai Társaság rendes tagja, találkozunk nevével a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Egyesületében, közreműködött az Ipariskola létrehozásában. Szabadalmat szerzett egy új szerkezetű szökőkútra, és nagy ünnepeken kivilágította a Dómot, a Városházát. Mindent megtett azért, hogy a város fejlődését előmozdítsa, a Pécsi Naplóban társadalmi, tanügyi cikkei, zenekritikái jelentek meg. Ő honosította meg a műsoros tornavizsgákat, ahol énekkar is közreműködött. A testnevelést a bátorság, az egyeneslelkűség, a jellemképzés iskolájának tartotta.

Amikor meghalt, a város díszsírhelyet adományozott neki, s a Kert utcát (ahová sportcsarnokot álmodott), Dischka Győző utcának nevezték el; ez a neve száz év múltán is. Az iskola mai tanárai és növendékei tisztelettel ápolják emlékét. Az iskola 125. jubileumi évében az évkönyv számára riportot készítettek fiával, Dischka Győzővel (1889-1986), aki a műszaki tudományok doktora, Kossuth-díjas gépészmérnök volt. 1995-től iskolánk a megye 7. és 8. osztályosai számára kísérleti bemutatóval egybekötött tehetségkutató versenyt rendez fizikából Dischka Győző tiszteletére. 2004-ben az Oktatási Minisztérium Nemzeti Emlékezetprogramjának keretén belül lehetőséget adott osztálytermek régi tanárokról történő elnevezésére. Sikeres pályázat után a fizika szaktanterem nálunk Dischka Győző nevét viseli.

A továbbiakban Kiss Józsefről, arról a kiváló emberről, lelkes tanárról emlékezünk meg, aki véleményünk szerint a mai társadalom számára is példával szolgálhat. A XX. század elején megpróbálta kizökkenteni a pécsi polgárokat a korra jellemző tétlenségből, hogy felfedezzék a Mecsekben rejlő természeti szépségeket és így vidámabbá, könnyebbé váljanak hétköznapjaik. A híres mérnöktanár Mesztegnyőn, egy Somogy megyei településen született 1858-ban. Apja ügyvédként dolgozott, már neki is szerepe volt Pécs kulturális életében. Kilencéves korától Pécsen élt. A középiskolát az Állami Főreáliskolában, mai iskolánk jogelődjében végezte el, amely a mai Mátyás király utcai Általános Iskola helyén állt. Nagyon érdekelték a természettudományok és a matematika. Ezt követően Pestre ment, a József Nádor Műegyetemre, ott szerezte meg tanári diplomáját ábrázoló mértanból (geometriából) és mennyiségtanból (matematikából). Kis ideig önkéntesként szolgált a 23. Gyalogezrednél. Katonai szolgálata lejártával Csongrádra költözött, ahol a polgári fiúiskolában kezdte meg tanári pályáját. 1881-től három éven át a Siklósi Polgári Fiúiskola megválasztott tanára lett. Diákjai számára ez élményteli három év volt, szerették a kellően szigorú, de jólelkű fizikatanárt.

Kiss Józsefnek egyre jobban hiányzott a régi lakhelye és a természet, ezért miután Dischka Győző, a Pécsi Állami Főreáliskola igazgatója meghívta tanárnak egykori alma materébe, újra Pécsre került. Itt mennyiségtant és ábrázoló geometriát tanított 37 évig, és mindennap kiadós reggeli séta után érkezett az iskolába. Leginkább a mecseki táj szépségében szeretett gyönyörködni. 1889-ben megírta az "Egyszerű geográphiai fokhálózat szerkesztése"című segédkönyvet, melyet több évig használtak a középiskolában.

Az 1890-es évektől egyre nagyobb szerepet vállalt a város kulturális, társadalmi életében. 1885-ben lett tagja a Pécsi Dalárdának, először titkáraként, majd 37 évig elnökeként szervezte annak tennivalóit. 1908-tól városi tanácstag, több városi egyesületnek választmányi, illetve tiszteletbeli tagja lett.
1891-ben megalapította a Mecsek Egyesületet, melynek 40 évig főtitkára volt. Fel akarta tárni a Mecsek természeti szépségeit az emberek előtt, hogy nagyobb életkedvük legyen, és azt szerette volna, hogy a pécsi polgárok többet túrázzanak, egészségesebben éljenek, és egyben fejlődjön a város kultúrája is. Több városi lapban publikált utazásairól, az egészséges mozgáskultúráról, számos önálló kötete is megjelent. Megírta pl. a Pécs és környéke című művét, 1898-tól a Pécsi Napló Turistaság rovatában leírta az egyesület életének főbb mozzanatait. A Magyar Kerékpáros és Athlétika Sport című lap többször közölte külföldön, így Svájcban, Karintiában biciklivel megtett útjainak élményeit. Az Egyesület könyvtárában kapott helyet a tanár diapozitív-gyűjteménye, mely bizonyítja, hogy imádott utazni és bejárta egész Európát. A Mecsekről rengeteg előadást is tartott és több kiadványt írt, 1894-ben elkészült a "Pécs és környéke vezetőkönyv", 1926-ban megjelent a "Pécs és a Mecsek részletes kalauza".
 
 

Kilátótorony megépítését tervezte a Zengőre, a terv 1895-re megvalósult. 1901-ben felvetette egy "időjelző házikó" felállításának tervét a Széchenyi téren, még gyűjtést is rendezett az ügy érdekében. Az 1908-ra elkészült házikót a mai Zsolnay-kút helyén állították fel. A későbbiek folyamán többször is változott az épület helye, majd 1991-ben a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület kezdeményezésére visszakerült a Széchenyi térre és ismét - műszerekkel ellátva - eredeti célját szolgálja. Kiss József sok új sétálóutat jelöltetett ki a Mecsekben, ennek köszönhetően csaknem háromszáz kilométer hosszú, jelzett sétány készült el. Annak kilátóhelyein padok, pihenők, kilátók, emléktáblák, emlékművek felállítását szorgalmazta. 1909-ben egy őrházat építtetett fel a mai misinai kilátótorony mellett. Mindezek elismeréséül Pécs városa 1500 koronát adományozott az Egyesületnek.
A Mecsek Egyesület a 25. évi jubileumán, 1916-ban tiszteletbeli tagjának nevezte ki Kiss Józsefet, és a misinai kilátó ettől fogva a Kiss József-kilátó nevet viselte. Visszaemlékezése szerint 12 éves korában járt először a Mecseken, a Jakab-hegyen. "Ekkor szerettem meg az erdőt, a hegyet, aminek azután egész életemen át rabja maradtam… gyermeki fantáziával képzeltem el a Remete-barlang egykori lakójának életét". - így emlékezett később erre a gyerekkori élményére.

Az első világháború után a szerbek megszállták Pécset, és a Mecseket is feldúlták, tönkretették. Kiss József példátlan erővel és töretlen lelkesedéssel fogott hozzá 1921-ben az újjáépíttetéshez, munkáját ismét siker koronázta.

A sokféle közéleti tevékenysége mellett igazi tanáregyéniség volt, 1921-ig heti 20 órában tanított mennyiségtant és mértant a főreáliskolában, ahol nyugdíjba vonulása előtt egy évvel igazgató is volt, és ahol minden diák nagyon szerette. Egyikőjük így beszélt róla: "pedáns, szigorú és mégis elérzékenyítően jóságos lelkét kitárta előttünk, amikor szelíd, kék szemével megnyugtatást üzent."

Ma Kiss József emlékét a Mecseken az egykori Misina-tetői kilátó helyett a tévétornyon elhelyezett emléktábla őrzi. A Mecsek Egyesület domborműves arcképet is állíttatott róla, mellyel tetteit, szellemét kívánta megörökíteni. A Mecsek az ő gondozása nyomán pihenőparkká alakult. Még sétaút is őrzi dicső emlékét. Kiss József fotósként is jelentőset alkotott, minden kirándulásán fényképezett. Szeretett híres dolgokat megörökíteni. Sok, főképp Pécs környékéről készült térképet készített, melyek még ma is hiteles, hasznos forrásanyagként szolgálnak.

Hosszú, munkás élet után, 1937 júliusában tért végső nyugalomra. Szeretett városa díszsírhelyet adományozott megfáradt testének, ahol az akkori polgármester és több híres tanár búcsúztatta, alakjához méltó módon, szeretettel.

Dischka Győző és Kiss József munkája szorosan összefonódik dr. Horvát Adolf Olivér munkásságával. Mindhárman a természet világának kifürkészhetetlen rejtelmeibe akartak minket beavatni. Horvát Adolf Olivér a Mecsek és a Szársomlyó szerelmese, az egész Dél-Dunántúl természetvilágának elhivatott kutatója. Méltán híres és elismert botanikus, aki tevékeny részese volt a dél-dunántúli tudományos élet szervezésének. A bölcs, megértő és elhivatott Olivér bácsi a fiatalok körében is kedvelt, tisztelt és szeretett személyiség volt. Boldogság, segítőkészség és optimizmus sugárzott az egyéniségéből.
 

Dr. Horvát Adolf Olivér időskori fotója	"A Mecsek hegység  és Déli síkjának növényzete"

A felvidéki Sáros megyében, Giralton született 1907. március 6-án. Édesapja törvényszéki orvos volt Debrecenben, a fia ott, a Piarista Gimnáziumban tanult, érdeklődését már akkor felkeltették a természettudományok, különösképpen a sejtbiológia, mely témából sikeres diákköri előadást is tartott. Középiskolai tanulmányait befejezve 1924-ben belépett a ciszterci rendbe, Zircen a Hittudományi Főiskola tanulója lett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen természetrajz-kémia szakos tanári oklevelet szerzett. Tanulmányait befejezve 1931-ben a pécsi Nagy Lajos Gimnázium tanáraként tevékenykedett, ahol az intézmény államosításáig dolgozott. Az iskola biológia szertárának rendezése során talált rá Mayer Móricnak a Mecsek flórájáról készített, több mint 2000 növényt számláló herbáriumára. Érdeklődéséből célkitűzés lett: Baranya növényvilágának tudományos megismerése, feldolgozása, a Mecsek és környéke flórájának és vegetációjának feltárása. Elkészítette a Mecsek növényföldrajzi és erdőtipológiai térképét, eredményeit monográfiában összegezte.

Az államosításokat követően meg kellett válnia a középiskolai katedrától, áthelyezéssel Kaposvárra került nevelőtanárként. 1955-ben ismét Pécsre költözött, s nyugdíjazásáig (1967-ig) iskolánk, a pécsi Széchenyi István Gimnázium tanára volt. Fontosabb művei közé tartoznak: Mediterrán elemek a baranyai flórában (1937), A Mecsek ritka virágai (1938,1989), A Mecsek hegység és déli síkjának növényzete (1941).

A Mecsek és Baranya növényzetének kutatása és minél jobb megismerése után érdeklődése Somogy megye növényzetére is kiterjedt. Az egyetemi doktori disszertációját Külső-Somogy és környékének növényzete címmel írta. Munkássága során bemutatja a Dél-Dunántúl vegetációját és megjelöli a terület növényföldrajzi határait. Ekkor íródott a Képek a Mecsek növényéletéből (1941) című tanulmánya. Növénycönológiai vizsgálatainak eredményeképpen 1946-ban elkészül az első összehasonlító növénytársulástani monográfiája: A Mecsek természetes növényszövetkezetei címen.
1947-ben természettudósok a Szent István Akadémia sorába választják, később, a rendszerváltás után, a rend örökös, tiszteletbeli tagja lett. Megírja a Mecseki tölgyesek erdőtípusai című könyvét, az MTA megbízásából 1952-ben megkezdi a Mecsek-hegység növényföldrajzi térképezését. Így készült el a Mecseki erdőtípusok című értekezése 1957-ben. Talajvizsgálatokat és mikroklíma-méréseket végez, eredményeit az Akadémia kiadványában publikálja: "Die Vegetation des Mecsekgebirges und seiner Umgebung". Az Uráltól Spanyolországig húzódó cseres-tölgyes zóna összehasonlító-cönológiai elemzését tárja elénk a "Potentillo Quercetum (sensu latissimo) Wälder" c. tanulmányában.

1991-ben védte meg az akadémiai doktori értekezését, melynek címe: A Mecsek és környéke florisztikai és cönológiai kutatásinak eredményei.
1943-ban részt vett a dunántúli kutatók munkaközösségének alapításában, ami a későbbi (1946)  dunántúli tudományos intézet elődje volt. 1949-ben Boros Istvánnal együtt a Pécsi Múzeum (később a Jannus Pannonius Múzeum) társmegalapítója, majd haláláig külső munkatársa. A múzeumi herbárium magját dr. Horvát Adolf Olivér Mecsek-környéki gyűjteménye képezi.

Nyugdíjba vonulása után 1969-től a pécsi Akadémiai Szakbizottság tagja. Itt a növénytani és biológiai-természetvédelmi munkabizottság elnöki teendőit látta el. Döntő szerepet játszott a Magyar Biológiai Társaság pécsi csoportjának megalakulásában, ahol 1985-ig elnöki tisztséget töltött be, majd tiszteletbeli elnökké választották.

Társadalmi és szakmai tevékenysége sok elismerésben részesült. 1972-ben a Pécsi Akadémiai Bizottság nívódíjával jutalmazták. 1982-ben Jávorka Sándor-díjban részesült. 1985-ben MTESZ-díjat kapott, 1986-ban a Baranya megyei tanács tudományos kutatói díjjal tüntette ki. 1991-ben Grastyán Endre-díjban részesült, ugyanebben az évben Pécs város díszpolgárává választották. Kiemelkedő tudományos munkássága elismeréséért 1993-ban a legmagasabb tudományos állami kitüntetésben, a Széchenyi-díjban részesült. 1997-ben Clusius-díjjal jutalmazták botanikai munkásságát. Sok elismerése közül talán arra volt a legbüszkébb, hogy Garay László - volt tanítványa - az Andokban felfedezett orchideafajt nevezett el róla, melyet Horvatia andicola néven írt le.

Nemcsak egész Európát járta be, hanem eljutott Japánba és az USA-ba is. Biológia szakkörös tanulóink 2003-ban 96. születésnapján köszöntötték a fiatalos lelkesedésű és hatalmas mesélőkedvű tanár urat. A látogatás emlékét iskolánk évkönyvében örökítette meg iskolánk biológia tanára. A példamutató pedagógus és kiváló tudós 2006 augusztusában, 99 éves korában tért örök nyugalomra. Szorgalma, elhivatottsága, felkészültsége iskolánk minden tanárának és diákjának például szolgálhat.

A 150. jubileumi tanév rendezvénysorozatának részeként híres tanárainkról nevezzük el szaktantermeinket. Biológia tantermünk Horvát Adolf Olivér nevét viseli ettől a tanévtől, földrajz tantermünket pedig Kiss Józsefről nevezzük el.

Irodalom:
A Mecsek Egyesület Évkönyve (1999)
Honismereti írások Baranyából
Megyei Turista Élet (1937)
A Mecsek Egyesület története
Somogyi Helikon
A Mecsek Egyesület Évkönyve (1939)
A Széchenyi István Gimnázium Évkönyve (1891)
Dobosné Hortobágyi Erika, a Széchenyi István Gimnázium tanárának tanulmánya a pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola Évkönyvéből
Requinyi Géza: A pécsi Állami Főreáliskola Története (1857-1894) (megjelent 1895-ben).
Studia Phytologica Jubilaria (Pécs, 1997)
Hittel és Alázattal köszöntő kötet Horvát Adolf Olivér 95. születésnapjára (Pécs, 2002)
Mecsek Egyesület évkönyve (2002)
A pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola Évkönyve (2002-2003-as tanévről az intézet fennállásának 145. évében.)