Emlékezés a régi Eötvös Collegiumra
Egyedülálló könyvecskét olvasok, Kucsman Árpád "Egy kémikus a régi Eötvös Collegiumban" című munkáját. A könyv az ELTE Eötvös József Collegium és a Petőfi Irodalmi Múzeum gondozásában jelent meg 2006-ban.
A Báró Eötvös József Collegiumot Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter Eötvös Loránd kezdeményezésére eredetileg a középiskolai tanárképzés hathatósabb előmozdítására hívta életre 1895-ben. A Collegium az eredeti cél megvalósítását mindig szem előtt tartva hamarosan a magyar szellemi élet legnevesebb elitképző intézményévé vált. A köztudat az Eötvös Collegiumot elsősorban bölcsészképzőként tartotta nyilván. Jogosan, hiszen kollégista volt - hogy csak néhányukat említsem - Kodály Zoltán, Horváth János, Gombocz Zoltán, Szabó Dezső, Szekfű Gyula, Kuncz Aladár, Laczkó Géza, Pais Dezső, Keresztury Dezső, Szőllősy András, Kosáry Domokos.
Kevésbé ismert,
hogy számos kiváló természettudósunk is tagja volt az Eötvös Collegiumnak.
Az intézet első igazgatója Bartoniek Géza, Eötvös Loránd tanársegédje,
fizikus volt. Kollégista volt Mauritz Béla, Vendl Aladár, Szádeczky-Kardoss
Elemér, Zemplén Győző, Bay Zoltán, Novobátzky Károly, Faragó Péter,
Zemplén Géza, Csűrös Zoltán, Szabó Zoltán Gábor, Müller Sándor, Bulla
Béla, Mendöl Tibor, Bogsch László, Soó Rezső, Zólyomi Bálint, Farkas
Gábor, Garay András és Izsák Imre, a világhírű csillagász, akinek egy
kráter viseli nevét a Hold túlsó oldalán.
Az Eötvös Collegiummal eddig kizárólag egykori filosz kollégisták írásai
foglalkoztak. Az első nagy nemzedéknek Laczkó Géza Királyhágója állított
emléket. Sőtér István Fellegjárása az 1930-as évek Collegiumát idézi.
A II. világháború utáni évekről szól Szász Imre regénye, a Ménesi út.
Ugyanerről az időszakról számol be Fodor András naplója, A Kollégium.
Tomasz Jenő aligazgatónak állít emléket A háború sújtotta Eötvös Collegium
című, Dörnyei Sándor szerkesztésében megjelent könyvecske.
A Ménesi úti épület egy régi képeslapon
Kucsman Árpád könyve az első olyan írás, mely egy természettudománnyal foglalkozó egykori kollégista, kollégiumi terminológiával szólva "dögész" beszámolója kollégiumi éveiről.
Kucsman Árpád 1945 és 1950 között volt az Eötvös Collegium tagja. Ez az öt év a Collegium életében az utolsó öt esztendő volt. 1950-ben az intézetet a Tanfolyamellátó Nemzeti Vállalat vette át, és diákszállóvá degradálták.
Kucsman Árpád Kelevéz Ágnes irodalomtörténésszel folytatott hét beszélgetés formájában számol be Eötvös collegiumi éveiről. A hét beszélgetésből a természettudós alaposságával rendszerezett, ugyanakkor lebilincselő stílusban megírt hét fejezet kerekedett: 1. Út az Eötvös Colle-giumba, 2. Szakmai munka az Eötvös Col-legiumban, 3. Kulturális élet az Eötvös Collegiumban, 4. Közösségi élet az Eötvös Collegiumban, 5. Az Eötvös Colle-gium és a politika, 6. Kollegiális és baráti kapcsolatok, 7. Epilógus.
Kucsman Árpád könyve nem az intézmény utolsó éveinek egyszerűkrónikája. Már a fejezetcímek alapján sejthetjük, de ha végigolvassuk a több mint 200 oldalas könyvecskét, meg is győződhetünk róla, hogy sokkal többről van szó. A szerző gyakran visszatekint a Collegium korábbi évtizedeire, egészen a kezdetekig. Pontos képet kapunk az Eötvös collegiumi szellemről, mely megkövetelte a tudomány iránti elkötelezettséget, a problémák mélyére ásásának igényét, a szabad vizsgálódás utáni, előítélettől mentes kritikai véleményalkotást, képességet az anyag önálló feldolgozására, az analízisre és a szintézisre. Részletesen megismerhetjük az intézet sajátos íratlan szabályokon és évtizedes hagyományokon alapuló közösségi életét. Megérthetjük, hogyan és miért válhatott az Eötvös Collegium a XX. századi magyar szellemi élet elitképző intézetévé. Megérthetjük, miért vésette Keresztury Dezső az intézmény fennállásának ötvenéves évfordulójára Pátzay Pállal készíttetett bronzéremre a Collegium lényegét talán legtömörebben kifejező gyönyörű mondatot: Szabadon szolgál a szellem.
Természetes, hogy a könyv nem mentes bizonyos életrajzi elemektől. Szinte magunk előtt látjuk a zavart, félénk fiatalember első tétova lépéseit a Collegium Ménesi úti épületében, halljuk bátortalan kopogását az aligazgatói iroda ajtaján, hogy legendás hírű fasori tanára, az egykoron ugyancsak Eötvös-kollégista Vermes Miklós javaslatára benyújtsa felvételi kérelmét Tomasz Jenőnek. Azután jött a felvételi vizsga, az ún. fejkopogtatás, majd a gólyahét, a gólyavizsga, végül a többek által helytelenített gólyaavatás megpróbáltatása, melynek elsődleges célja "mégiscsak az volt, hogy a középiskolából jött, csak elismeréshez szokott eminensek nagyképűségét és beképzeltségét letörjék, és őket kellő szerénységre, mások megbecsülésére tanítsák. Mellesleg tanulják meg a beilleszkedést is a tradicionális kollégiumi életbe."
A nagy könyvtárterem
A megadott keretek
között lehetetlenség volna a könyv egyes fejezeteinek akár csak vázlatos
ismertetése is. A recenzensnek nincs más lehetősége, mint az általa
önkényesen kiválasztott néhány részlet bemutatásában gyakran idézni
a szerzőt, hiszen nálánál hitelesebben más aligha tudna beszámolni.
A Collegium életében igen nagy szerepet játszott a könyvtár. Kevesen
tudják, hogy a felbecsülhetetlen értékű, közel 70 000 kötetes könyvtár
első két szponzora dögész volt, a mineralógus Semsey Andor és a geológus
Mednyánszky Dénes. A tematikusan elrendezett szabadpolcos könyvtártermeket
a kollégisták reggeltől késő estig használhatták. "A könyvtárban halálos
csend uralkodott, ha valaki akár csak félhangosan kezdett beszélni vagy
valamit kérdezni, máris felhangzott valamelyik asztaltól a csendet kérő
kopogás a ceruzával. … Önkéntes volt a rend, éjszakára minden könyv
a helyére került."
A Collegium nem szakbarbárokat nevelt, hiszen a széles látókörű, többféle dolog iránt érdeklődő ember még a saját szakmájában is eredményesebb. Szakbarbár nemigen tudott az Eötvös Collegium közösségébe beilleszkedni; "igen hamar rá kellett jönnöm arra, … ha kollégista akarok maradni, sürgősen kaput kell nyitnom a kultúra különböző területei felé, nehogy kollégista társaim előtt szégyenkeznem kelljen."
A kollégiumi kulturális élet fontos eseményei voltak az ún. szerda esték. Ezeken a kollégisták a kulturális, tudományos, művészeti vagy politikai élet egy-egy prominens képviselőjének kb. egyórás előadását hallgathatták meg, melyet azután, a kollégiumi szellemnek megfelelően, szabad vita követett. "Az Eötvös Collegium hírnevére jellemző, hogy »nagyon fontos személyek« is kötélnek álltak, és elfogadták a meghívást." A háború utáni évek előadói között szerepelt Rényi Alfréd, Bay Zoltán, Szalai Sándor, Lukács György, Révai József, Illyés Gyula, Déry Tibor, Karinthy Ferenc, Rónay György, Rába György és az Újhold köré csoportosult fiatal írók és költők, Pilinszky János, Kormos István, Darázs Endre, Szabó Magda, Gyárfás Miklós, Mándy Iván, Somlyó György, Major Ottó és Benjámin László.
A szakmaiak mellett a közösségi élet volt az Eötvös Collegium fontos tartópillére. "Jelentette az előírások nélküli önszabályozást, a kollégisták közti kohéziót az önnevelés eszköze útján. Az egymás közti érintkezésre jellemző volt a szabad véleményalkotás - mindig egybekötve a más véleményének tudomásulvételével -, a kritika és a tolerancia együttese, a dolgok és erőfeszítések humoros felfogása és játékos interpretálása még a legkomolyabb esetekben is, a kollégista társak egyéni, akár különc viselkedésmódjának elfogadása. A kollégiumi együttélés ugyanakkor nem tűrte a tartalom nélküli hencegést és nyegleséget, az üres nagyképűséget és fontoskodást, a hamis pátoszt, a lezser hanyagságot, az együttélés ésszerű normáinak megszegését. ... volt tekintélytisztelet, de kizárólag a tudás, a tudás birtokosai iránt."
A lépcsőház
A közösségi életben jelentős szerepet játszott az évente egyszer, általában az igazgató névnapján megrendezett kabaré. "A kabaré hagyományosan két részből állt: először egy prózai »színdarab« került sorra, majd egy zenés »opera«. Szerzői kollégisták voltak, olyanok, akiknek írói-költői tehetségük volt, vagy értettek a zenéhez. … A kabarédarabok színvonalas paródiák voltak, görbe tükröt tartottak a kollégiumi élet és a tanárok elé, kifigurázták a társadalmi és a politikai élet fonákságait, semmi sem volt előttük szent." A kabarékról a kollégisták művészi plakátokat készítettek. Az 1904-es plakáton a kabaré címe alatt ezt olvashatjuk: "Zenét fütyül hozzá Kodály úr."
Csak író tud úgy
visszahozni egy kort, hogy szemtanú olvasóját visszarepíti a korábban
átéltek birodalmába. Jelen sorok írója, kinek otthona az Eötvös Collegium
aligazgatói lakása volt életének első huszonhat évében, így járt Kucsman
Árpád könyvének olvasása közben. Egyszer csak megfeledkezett arról,
hogy gödöllői lakásának foteljában ül, kezében a könyvvel és olvas.
Újra az Eötvös Collegiumban volt, akárcsak hatvan évvel korábban, látta
az ismerős falakat, a csodálatos parkot, az udvaron röplabdázó kollégistákat
olyan fiatalon, ahogy akkor megismerte őket.
"Kucsman nemcsak jó dögész, jó filosz is" - mondotta a könyvet elolvasván
Dörnyei Sándor, az egykori kollégistatárs. Aki kollégista volt, jól
tudja, ennél nagyobb dicséret nem érheti.
Kucsman Árpád könyvének Epilógusában írja: "Szakmai karrierem megfelel a régi Eötvös Collegiumra jellemző átlagnak." A megállapítás túlzott szerénységre vall, hiszen Kucsman Árpád, a kémiai tudomány doktora 1970 és 1993 között az ELTE szerves kémiai tanszékének vezetője volt. 1998-tól az egyetem emeritus professzora.
Munkatársaival együtt maradandót alkotott a szerves kénvegyületek vizsgálatában. Számos kitüntetés, így az Akadémiai Díj (1975), a Zemplén Géza-fődíj (1987), a Széchenyi-díj (1996), a Bruckner Győző-díj (1998) és az Eötvös József-koszorú (2000) birtokosa. A szakmai kvalitáson kívül egyéb "érdemeket" is igénylő akadémiai tagság elkerülte. 10 egyetemi jegyzet és 140 tudományos dolgozat szerzője. Megírta az ELTE szerves kémiai tanszék történetét (Hetvenéves az ELTE szerves kémiai tanszéke). Egy reggelének aprólékos leírásán keresztül az öregkor körülményességét bemutató írását (Kezdődik a nap, Holmi, 2005. november) talán a "nouveau roman" kései képviselőjének lehetne tekintenünk.
Egy kémikus a régi Eötvös Collegiumból, Kucsman Árpád idén tölti be 80. életévét. Ebből az alkalomból tisztelettel köszöntjük őt, a magyar szerves kémia egyik iskolateremtő egyéniségét.
Tomasz Jenő
| Természet Világa, | 138. évfolyam,
5. szám, 2007. május https://www.termvil.hu/archiv/ https://www.chemonet.hu/TermVil/ |