Kandidátusi disszertációm beadása és némi bonyodalmak után fogadott a KFKI akkori igazgatója, Kovács István. Beleegyezett, hogy jelentkezzem az Atomfizikai Osztály vezetőjénél, Simonyi Károly professzornál, ahol tudományos munkatársi kinevezést kaphatok.

Simonyi nagyon kedvesen fogadott. Úgy éreztem, hogy bekerültem a paradicsomba. Kaptam egy kis szobát a hármas épületben, mindjárt a bejárat mellett. Egyedül, egymagamban lehettem benne. Odajártam dolgozni, de közben az egyetemen laborgyakorlatokat is vezettem. Jegyzőkönyvemben az első KFKI-s bejegyzés dátuma 1954. június 3.

Az Atomfizikai Osztályon Simonyi professzor mellett három fontos személy dolgozott: Erő János és Schmidt György, akik aspiránsként működtek közre az első magyarországi gyorsító megépítésében még Sopronban, valamint Mérey Imre gépészmérnök, aki a gyorsítók építését vezette a KFKI-ban. Közéjük kellett beilleszkednem, megnyernem barátságukat. Erő és Schmidt a kandidátusi munkájukkal még nem végeztek, mindketten ionforrásokkal, a gyorsítók fontos részével foglalkoztak. Miután körülnéztem, kialakult bennem, hogy mit lehet tenni, mit lehet kutatni. Két gyorsító állt már, az S-1000-es, amelyet Sopronból hoztak fel, modernizáltak és a K-800-as kaszkádgenerátor. Az S-1000-es csak elektronokat gyorsított. Én azonban magreakciókat akartam létrehozni, azokról cikkeket írni. Tanultam, olvastam, jegyzeteltem. Az olvasmányokból kiderült, hogy magfizikai célra a K-800-as kaszkádgenerátor látszott alkalmasnak, mert protonokat gyorsított. Érdemes megjegyezni, hogy építését a II. világháború előtt kezdte meg Bay Zoltán a Műegyetemen, de nem tudta már befejezni. A fontos alkatrészek, nagyfeszültséget bíró kondenzátorok és ventilcsövek megmaradtak. Azokból épült a gyorsító Mérey Imre nagyszerű munkája nyomán. Őt segítette Pásztor Endre, aki a gyorsítót szakszerűen üzemeltette. Külön örömöt jelentett számomra, hogy a működő gyorsítót én mutathattam meg a 70-es években először hazalátogató Bay Zoltánnak, aki 1948-ban a biztos börtön, vagy annál is rosszabb elől menekült el Amerikába.
 

Az S-1000 gyorsító	A K-800 gyorsító

Lassan kialakult, milyen kutatásokat lehet végezni a meglevő eszközökkel. Berkes István és Demeter István az S-1000-es elektronnyalábjával az elektronok szóródását tanulmányozta. A dolgozat erről 1960-ban jelent meg. [1] Azt gondoltam, hogy lítiumon p,g reakcióval nagyenergiájú fotonokat lehet létrehozni, és ezeket felhasználni más atommagokban g,p reakciók tanulmányozására. (Emlékeztetőül: a lítium p,g reakció volt az első, magyarországi, mesterségesen gyorsított részecskékkel végzett sikeres magreakció még Sopronban, 1951-ben.) Minthogy korábban szcintillációs számlálókkal foglalkoztam, eszembe jutott, hogy a számláló NaI-kristályában a jód atommagon a g-sugarakkal kiváltott protonok jól mérhető fényfelvillanásokat adnak. Meghatározhatjuk a g,p reakció hatáskeresztmetszetét. A munkában Erő Jánossal szövetkeztem. A dolgozatot a Nuclear Physics nemzetközi folyóirat 2. kötetében publikáltuk. [2] Ez tekinthető az első olyan, gyorsítóval végzett magfizikai kísérletnek Magyarországon, amelyről a publikáció nemzetközi folyóiratban jelent meg. A zöldfülű tudósjelöltek cikkének elkészítésében Jánossy professzor felesége, elhelyezésében pedig Jánossy professzor segített. Rövidesen egy másik cikket is írtunk. [3]
 
 

Berkes István (áll) és Demeter  István (ül) az S-1000 gyorsító mellett	Erő János (balról) és Keszthelyi  Lajos a K-800 kaszkádgenerátor targetje mellett

Közben egy harmadik gyorsító is épült Simonyi professzor tervei alapján: egy neutrongenerátor, amelyhez speciális time of flight neutronenergia-mérő spektrométer csatlakozott. Ezzel Pálla Gabriella és Neszmélyi András dolgozott. Munkájukról közlemény jelent meg 1960-ban. [4]

A gyorsítók mellett végzett kutatásokon túlmenően magspektroszkópiai kutatások is folytak az Atomfizikai Osztályon. A vizsgálatokhoz radioaktív izotópok kellettek, amelyeket akkor még vásároltunk. A magspektroszkópiával a közelmúltban elhunyt Zimányi József foglalkozott eredményesen. [5]
Az elméleti magfizikai kutatásokat sem hanyagoltuk el az Atomfizikai Osztályon. Ebben a témakörben D. Németh Judit dolgozott nálunk.
 
 

Nagyon örültünk minden tudományos eredménynek, nemzetközi folyóiratban megjelent dolgozatnak, mert így elkezdődött egy – reményeink szerint – hosszú sorozat a nemzetközi tudományos életbe való bekapcsolódással. Abban az időben csak dolgozataink kerülhettek ki az országból, mi, a kutatók nem, ezért csak ilyen közvetett módon csatlakozhattunk a világ tudományos köreihez.

A bekapcsolódást tovább segítette, hogy 1957 őszén Mátraházán nemzetközi magfizikai konferenciát rendezett az Eötvös Loránd Fizikai Társulat. Olasz, orosz és szerb kollegák jöttek hozzánk, előadást is tartottak, a mi előadásainkat is meghallgattak. Itt kezdődött barátságom Goldanszkij professzorral, amely a haláláig tartott. Számomra nagy örömöt jelentett, hogy már ismerte az említett cikket [2] és tetszett neki a benne levő gondolat: a mérendő reakció és a mérőeszköz együttese a NaI-kristály.

De mivel foglalkozott Simonyi profeszszor, hiszen egyik publikáción sem található meg a neve, jóllehet a gyorsítók az ő gondolatai, tervei alapján épültek. Tanított a Műegyetemen és saját, más irányú kutatómunkát végzett. Ő mindig messzebbre tekintett, mint mi, akik ott sürgölődtünk a gyorsítók körül. A fúziós energia felhasználásának a lehetőségeiről írt cikkeket [6–8] (csak az idegen nyelven írt közleményeket említem). A cikkek közül kiemelem a [8]-as számút, mert a dolgozat munkájában közreműködő két kutató, Schmidt György és Kálmán Gábor 1956 után Amerikába távozva ebben a témakörben munkálkodott és szerzett elismerést.

Közben fontos világesemény is történt a magfizikában. 1955-ben Genfben nagy, közös konferencián ismertették eredményeiket az ún. atomhatalmak, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió. Kiderült, hogy a neutronok ugyanolyan hatáskeresztmetszettel lépnek kölcsönhatásba az atommagokkal, bárhol történjék is a reakció. Persze, ez legfeljebb csak az újságíróknak okozott meglepetést, az atommagokkal foglalkozó kutatók mindig tudták, hogy a természet nem politizál. Magyar küldöttség is részt vett a konferencián, köztük Simonyi professzor.

Általános enyhülés kezdődött a titkos atomtudományok területén. A Szovjetunió felajánlotta a „szocialista országoknak”, hogy atomreaktort és ciklotront lehet tőlük vásárolni. Természetesen, Magyarország is kívánt élni a lehetőséggel. Az eszközök megtekintésére küldöttség utazott a Szovjetunióba; a küldöttségben Simonyi professzor is részt vett. Ő úgy vélte, hogy ciklotronra Magyarországon nincs szükség, csak reaktorra. De hát az ajánlat megvolt, mit lehet ilyen esetben tenni? Telefonon tanácskoztak Gerő Ernővel, aki azt kérdezte, hogy ciklotron nélkül hogyan fognak az elvtársak atombombát építeni. Azt nem tudom, hogy a fogas kérdésre mit válaszoltak a küldöttek, de végül is Magyarország, egyedül a többi érintett ország közül, nem vásárolt ciklotront. Látva, hogy a többi ország, amely reaktort és ciklotront is vásárolt, nem jutott messzebbre nemhogy az atombomba építésben, hanem a magfizikai kutatásokban sem, mint mi, utólag igazolhatjuk Simonyi professzor takarékosságra alapozott döntésének helyességét.

Simonyi, hogy összetartson bennünket, meghívott lakására a János passió meghallgatására. A lemezeket Genfben vásárolta, mikor részt vett a konferencián. Megismertük családját, feleségét és két fiát. A nagyobbik, Károly megváltoztatta a világ folyását a számítógépekre vonatkozó gondolataival. Ő fejlesztette ki a szövegszerkesztőt, azt a rendszert, amellyel most is írom ezt a visszaemlékezést. Azóta, tehát lényegében 1955 óta töretlenül tartott barátságunk Simonyi professzorral, 5 évvel ezelőtt bekövetkezett haláláig, mert a beosztotti viszony barátsággá fejlődött. A barátság talán nem jó szó, hiszen ő szellemiekben, műveltségben magasan felettem állott, ilyen téren inkább tanultam tőle.

Az emlékezésből nem hagyható ki 1956. A forradalom napjaiban a közlekedés megszűnt, a KFKI-ba nem lehetett eljutni. Elterjedt a hír, már nem tudom hogyan, hogy a Műegyetem Fizikai Intézetének egyik tantermében jövünk össze megtárgyalni a teendőket. Valószínű, hogy az összejövetel még a forradalom első hetében volt. Sokan megjelentünk, sokan felszólaltak. Két felszólalás mélyen megmaradt emlékeimben. A szívbeteg, törékeny Gráf Gyuri elmondta, hogy ő kommunista volt és az is marad. A bátorságát, őszinteségét megtapsoltuk. Egy nagyon szélsőséges, kvázi nyilas felszólalót lehurrogtunk. Az utóbbi elhagyta az országot, Gráf Gyuri pedig néhány év múlva, mindannyiunk bánatára, az életet.

Miután Simonyi professzort a Forradalmi Bizottság elnökévé, Erő Jánost titkárává megválasztottuk, békésen hazamentünk és reméltük, hogy hamarosan visszaáll a szokott rend és nyugodtan folytathatjuk munkánkat. Hogy ez így legyen, a KFKI-t és esetleges atrocitásoknak kitett munkatársait semmi baj ne érje, Simonyi professzor Mérey Imrével többször felgyalogolt vagy motorral felment Csillebércre. Nekik is köszönhető, hogy a KFKI minden vagyona sértetlen maradt, minden exponált személy védelemben részesült. A Budafoki út 10.-ben, egy pincehelyiségben gyakran gyűltek össze KFKI-sok. De munka nem folyt. Simonyi professzor és Mérey Imre a Széna téren is megjelent, nem harcolóként, hanem a környéken kitört ablakok újraüvegezőjeként.

November 3-án mindannyian arra gondoltunk, hogy november 5-én, hétfőn már járnak majd a villamosok, buszok, felmegyünk a hegyre dolgozni. Nem így történt. November 4-én dörögtek az ágyúk, megkezdődött a szovjet invázió és a „régi rend” visszaállítása. Pontosan nem emlékezem, mikor, de lassan elkezdtünk feljárni Csillebércre, ki hogyan tudott. Az eleinte kietlen, üres, hideg épületek megteltek emberekkel, megkezdtük újra a munkát. Sok kedves kollégánk addigra elhagyta az országot. Decemberben–januárban már minden működött, hála Simonyi profeszszor gondos szervezésének. Munkafüzetemben az első bejegyzés dátuma 1957. január 14.

Akkor még nem gondoltunk arra, hogy a sok munkáért, törődésért, mások segítéséért nem köszönet, hanem üldözés vár Simonyi professzorra. Máig fájó sebet ütöttek rajtunk a KFKI pártszervei. 1957 végén Simonyi-ügyet kreáltak és Simonyi professzort elmarasztaló határozatot hoztak: igazgatóhelyettesből osztályvezetővé minősítették vissza. Ő a minden alapot nélkülöző megaláztatást nem tudta és nem is akarta elviselni, lemondott állásáról, névtábláját összetörte. Mi egy hideg, sötét decemberi délutánon szomorúan néztük, amint egy autóban elhagyta kedves munkahelyét és szeretett munkatársait. A KFKI-ba soha sem tért vissza. A Műegyetemen folytatta munkáját.

A KFKI-ba már csak a munkásságának emléket állító relief került annak az épületnek a bejáratához, ahol mintegy 5 évet dolgozott és elindította a magfizikai kutatásokat. Remélem, hogy a relief az előtte elhaladó munkába igyekvő, vagy onnan távozó utódokat emlékezteti egy nagy ember rendkívüli teljesítményére. Számomra némi vigasztalás, hogy az emléktábla első KFKI-s szobám mellett áll.
 

IRODALOM
1. Berkes, I., Demeter, I., Small angle scattering of electrons. Nucl. Phys. 15. (1960)
2. Erő, J., Keszthelyi, L., Cross section of the I127 (g, n) I126 reaction. Nucl. Phys. 2. (1956/1957) 371.
3. Keszthelyi, L., Erő, J., (g, p) reactions in Na23, K39, I127 and Cs133. Nucl. Phys. 8 (1958) 650.
4. Neszmélyi, A., Pálla, G., Measurement of neutron spectra of some important direct target reactions with a high current fast time of flight spectrometer. KFKI Közl. 1960.
5. Zimányi (Mráz) J., A further study of the decay of Ir192. Nucl. Phys. 4 (1957) 457.
6. Simonyi, K., Über die Möglichkeit der Nutzbarmachung der Atomenergie ohne Kettenreaktion. Acta Phys. Hung. 6, (1956) 1
7. Simonyi, K., Uzsoki, M., About the Star-Like Fusion Reactor. Periodica Politechnica, I. (1957) 1.
8. Simonyi, K. Kálmán, G. Pócs, L., Schmidt, G., On the Possibility of Controlled Power Production Using Themonuclear Fusion. Periodica Politechnica, I., (1957) 3.