Amikor az elmúlt évek augusztus hónapjaiban találkoztunk, gyakran elismételtük egymás között Bolyai Farkas gyakran hangoztatott mondását: "Augusztus 20-a után már nem kell filemilét várni". Vagyis vége az igazi nyárnak, érezhetően rövidülnek a nappalok és a közelgő ősz kapujához érkeztünk.

Nagyon kicsi a matematikai valószínűsége annak, hogy valakit a születésnapi évfordulóján temessenek. Kiss Elemér esetében azonban ez történt. 1929. augusztus 25-én született Brassóban, és 2006. augusztus 25-én helyezték örök nyugalomra a marosvásárhelyi római katolikus temetőben. Tehát a 77. születésnapján. Koporsójánál a Magyar Tudományos Akadémia részéről Prékopa András akadémikus mondott búcsúbeszédet.

Íme, hogyan írt magáról 1998-ban: "Értelmiségi családból származom. Gyermekkoromat egy kis székely faluban (Csík-menaság) töltöttem, ahol a környék szépsége lenyűgözött. Csíkszeredában és Kolozsváron tanultam. A Bolyai Egyetemen szereztem matematikatanári diplomát. Az egyetem elvégzése után Marosvásárhelyre, a mostani Bolyai Farkas Líceumba neveztek ki tanárnak. A Bolyaiak városában, a Bolyaiak iskolájában találtam magam. 1961-től a felsőoktatásban dolgozom. Először a Pedagógiai Főiskolán tanítottam, azután annak több átalakulását (Üzemmérnöki, Műszaki Egyetem) átvészelve a mostani marosvásárhelyi (Petru Maior) egyetemen vagyok tanár.

Mint matematikus a modern algebrához vonzódom. A gyűrűk elméletében sikerült eredményeket elérnem. Az utóbbi években Bolyai János kéziratainak kutatásával foglalkozom. Sikerült feltárnom Bolyai több, eddig ismeretlen munkáját, ami által fény derült arra, hogy Bolyai János nemcsak a geometriában, hanem a matematika más ágaiban is jelentős eredményeket ért el.

Feleségem, Ágnes matematika tanárnő. Két fiam van: Levente (biológus) és Péter (elektromérnök). Nyáron leginkább a természetjárást kedvelem, télen sízni szeretek. Legszívesebben Kosztolányi Dezső írásait olvasom, és klasszikus zenét hallgatok."

Egészítsük ezt ki azzal, hogy 1974-ben doktorált a kolozsvári egyetemen, miközben számos tudományos dolgozatot publikált, valamint a Bolyai-kutatásban elért eredményeit az 1999-ben Budapesten, az Akadémiai Kiadó és a Typotex Kiadó gondozásában megjelent "Matematikai kincsek Bolyai János kézirati hagyatékából" című könyvében foglalta össze, mely művéért az elkövetkező évben az Akadémia (MTA) nívódíjában részesült. Értékes kutatói munkája eredményeként 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia a külső tagjai közé választotta, 2006-ban pedig megkapta Marosvásárhely díszpolgára címét. Mindez a szívós és kitartó munkájának eredményeként született meg. Halálával eggyel kevesebb lett azok száma, akik a Teleki-téka olvasótermében érdeklődéssel, hozzáértéssel és szenvedéllyel hajolnak a legnagyobb matematikusunk kéziratai fölé.
Mint tanár minden kurzusára lelkiismeretesen készült. Rendkívül érthetően és szépen adott elő. Diákjai emiatt is nagyon kedvelték.

Kiss Elemér közeli munkatársa volt folyóiratunknak. Számos, itt megjelent cikke tanúskodik erről. Több alapvető felismerése legelőször a Természet Világában látott napvilágot. Mindig büszke volt arra, ha egy írása itt jelenhetett meg. Budapesten járva, amikor csak tehette, felkereste a szerkesztőséget.

2001-től lelkesedéssel vett részt az akkori magyar kormány támogatásával beinduló Erdélyi Magyar Tudományegyetem alapítási munkálataiban.
Kiss Elemér a Bolyai Farkas Líceumban tanárom, majd éveken át tanárkollégám volt. Sokat utaztunk együtt a felvidéki Révkomáromban, a magyarországi Pápán, Nyíregyházán, Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, itthon pedig Kolozsváron, Medgyesen, Segesváron, Bólyán, Bukarestben és még számos más helységben megszervezett, a Bolyaiakkal kapcsolatos rendezvényekre és tudományos konferenciákra. Ezen alkalmakkor valahogy mindig úgy éreztük, hogy útjainkkal a nemzeti tudományos múltunk ápolásához is hozzájárulunk.

Most, hogy közeleg az ősz és a tanévkezdés, újból előjönnek az emlékek, és ebből még jobban észreveszem, hogy múlik az idő. Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem matematika-informatika tanszékén Elemér íróasztala az enyém mellett van. Mostantól már hiába várom, hogy egymás mellett ülve, a szakmai és köznapi dolgokat megbeszéljük. Szorongással kell észrevennem, hogy gyűlnek az emlékarcok, és a közeli jó barátok és munkatársak körében a múlt-jelen mérlegének nyelve lassan-lassan a halál serpenyője felé kezd billeni.