INZELT GYÖRGY

Illatos utakon egy kémikus orra után

---

Elbűvölő látvány, megnyugtató zene, puha tapintás, kellemes hőmérséklet, finom íz és jó szag. Bizonyos külső hatások élvezetet okoznak, mások éppen ellenkezőleg. Érzékszerveink segítségével igazodunk el a világban. Szemünk a 400-800 nm hullámhosszúságú elektromágneses sugárzásra (a látható fényre), fülünk a levegőrezgésekre, bőrünk a nyomásra és a hőmérsékletre reagál. Ezek fizikai ingerek. A szaglásnál és az ízlelésnél azonban a kémiai anyagok ingerlik receptorainkon keresztül idegrendszerünket. Hatodik érzékem, az ösztönös megérzésem azt súgja, hogy érdemes beleütni az orrunkat ebbe az illatos témába.

Szagok és illatok

A 2004. évi élettani-orvosi Nobel-díjat Richard Axel és Linda B. Buck a szagok érzékelésével kapcsolatos kutatási eredményeiért nyerte el. "A molekulák illata" címmel hozzáértő szerzők tollából jelent meg a témáról híradás e folyóirat hasábjain [1]. Az írásból sokat megtudhatunk a szaglás anatómiájáról, az érzékelő receptorok működéséről és azokról a receptorfehérjéket kódoló génekről, amelyeket a két tudós azonosított. Vegyészként e témakör más vonatkozásait veszem most górcső alá.

A kémiát szagos, sőt rossz szagú tudománynak tartja a közhiedelem. Ez igaztalan, sommás vélemény. Egyrészt, mert a jó illatok is kémiai vegyületektől származnak, másrészt, mert rossz illatok nem csak a laboratóriumok, vegyi gyárak körül lengedeznek. Azt, hogy mi a kellemes vagy a kellemetlen, az évezredek során kialakult tapasztalat vagy az aktuális divat dönti el.

Nemcsak olyan anyagok szagától riadunk meg, amelyek mérgezést okozhatnak, hanem az ártalmatlanoktól is. Az ellenkezője is igaz, hiszen van, aki szereti a keserű mandula illatát, pedig a hidrogén-cianidnál kevés mérgezőbb anyag létezik. Alapvetően kódolt, hogy a rossznak érzett szag és annak forrása felkelti veszélyérzetünket. A molekuláknak azonban nincs is szaguk, csak agyunk dolgozza fel a kémiai ingert és azonosítja a forrását. Az egyszerűség kedvéért beszélünk valaminek a szagáról.

Szagról vagy illatról szoktunk beszélni, régebben használtuk még az odor kifejezést is. A valószínűleg finnugor eredetű "szag" szót kevésbé érezzük előkelőnek – ha valami kellemes, inkább az "illat" a használatos. Ez utóbbit csak ironikus értelemben alkalmazzuk rossz szagra, amire külön szavunk is van: "bűz" vagy "büdös". Vidéken azonban a "szagos" az "illatos" szagokra is használatos: szagos szappan, szagos víz, szagos szőlő (muskotály), szagos mise. Balassi Bálint vegyesen használta e szavakat, sőt nála a szag "szép" is lehetett:

"Az szép szagú mezőt kik széllel bejárják"
(Borivóknak való);

"Mezők illatoznak jószagú rózsákkal…"
(Széllel tündökleni…)

József Attilánál már egyértelműen elválik az illat és a szag érzelmi töltete:

"A messziségbe száll és nagy egybe csókolodik
a zsoltár, hullaszag s virágok illata"
(Komoly, komor, magányos…)

A hölgyek illata igen nagy vonzerő. Az egyik legősibb és legszebb szerelmes vers, Salamon Énekek éneke már a harmadik sorában így szól:

"A te drága kenetid jók illatozásra"
(Szent Biblia, Károli Gáspár ford.,
Brit és Külföldi Biblia-Társulat, 1940).

Az illat szó eredetét érdemes megvizsgálnunk, hiszen igen fontos információt rejt. Az illat főnév ugyanis az elillan igével van kapcsolatban. Az igető ill-, az ebből képzett melléknévi igenév: illó (hasonló például a száll – szálló). Szaguk tudniillik csak az illékony molekuláknak van, hiszen el kell jutniuk az orrunkhoz.

Szagok és molekulák

Minden levegővétellel molekulák milliárdjait szívjuk orrunkba (1 cm³ levegőben 2,46´10¹⁹ molekula van 1 atm nyomáson és 25 °C-on). Ennek túlnyomó része azonban levegő, illetve molekulái (78% nitrogén, 21% oxigén, valamint szén-dioxid, nemesgázok, hidrogén és vízgőz) és általában csak néhány száz vagy ezer más molekula van benne. A levegő komponenseire az 50 millió szaglósejt (receptorsejt) egyike sem érzékeny. Baj is lenne, mert akkor ezek elnyomnának minden más szagot. Sajnos, a szén-monoxidra sem érzékenyek, így a színtelen és szagtalan gáz csendben gyilkolhat.

Az illatokat csoportosítják. Az élelmiszeriparban a kémiai vegyületeket azon az alapon sorolják be, hogy milyen ennivaló szagára emlékeztetnek. Így megkülönböztetnek karamell-, méz-, vanília-, citrom- és vajillatosztályokat. A kozmetikai iparban a virágok és növények illata szerint kategorizálnak, például jázmin-, rózsa-, balzsam- vagy fenyőillatról beszélnek. A kutatók – olyan emberek vizsgálata alapján, akik egy vagy több szagot nem ismernek fel – nyolc alapillatot azonosítottak: kámfor-, hal-, maláta-, menta-, pézsma-, ámbra-, veríték- és vizeletszag. Azt állítják, hogy ezek keverésével bármilyen szag létrehozható. Egy-egy illat azonban általában több vegyület kombinációjából jön létre. Például a jázminvirágban több mint 90 szaghordozó vegyületet mutattak ki. A frissen főzött kávé illatát még azok is szeretik, akik nem fogyasztják. Ilyenkor orrunk több mint 800 vegyület közül válogathat, amiben a furánok (pl. 2-furfuriltiol, 4-hidroxi-2,5-dimetil-3-furanon) és a pirazinok (pl. 2-etil-3,5-dimetilpirazin, 2,3-dietil-5-metilpirazin) dominálnak és adják a pörkölt, karamellszerű illatot, ami e vegyületek pörkölésekor, a cukrok hőbomlása (pirolízise) útján keletkezik. A pirrolok, tiofének és tiazolok kisebb mennyiségben vannak jelen. Ez utóbbiakra viszont szaglószervünk sokkal érzékenyebb, tehát az eredő illathoz jobban hozzájárulnak.

Az elsődleges szagok és a molekulaszerkezet jellegzetességei között felismerhető bizonyos kapcsolat. A halszagú vegyületek általában aminok, amelynél a nitrogén három másik atomhoz kötődik és van egy nem kötő elektronpárja. Ilyen a dimetil-amin (H₃C–NH–CH₃) vagy az etil-amin (H₂N–CH₂–CH₃).

A mentaillatú vegyületek (az ánizsolajban található anetol; a fahéj illóolajának alkotórésze, a cinnamaldehid; vagy a gaultheriaolaj fő összetevője, a metil-szalicilát) szerkezete is hasonlóságot mutat. Más elsődleges szagoknál már kevesebb az összefüggés a molekulák felépítése, alakja vagy elektronszerkezete között.

A szulfhidril- (–SH)-csoportot tartalmazó kénvegyületek szaga igen jellegzetes. Ezek legegyszerűbb képviselője a záptojásszagú kénhidrogén (H₂S). A fokhagyma megvágásával allil-merkaptán (H₂C=CH–CH₂–SH) szabadul fel. A földgázhoz tercier-butil-merkaptánt [(CH₃)₃C–SH] és dimetil-szulfidot (CH₃–S–CH₃) adnak, hogy a gázszivárgás veszélyére figyelmeztessenek. Orrunk (receptoraink) meg tud különböztetni még optikai izomereket is, tehát teljesen azonos összetételű molekulákat, amelyeknek csak térszerkezete különbözik. Viszont azonosnak érezzük a benzaldehid és a hidrogéncianid (HCN) szagát, ami valószínűleg az agyunkban kódolt dolog. Ugyanis, ha a keserű mandula őrleményét vízzel elkeverten állni hagyjuk, akkor a keserű mandulában található amigdalin hidrolitos bomlás folytán benzaldehidre, hidrogéncianidra és d-glükózra esik szét:

C₂₀H₂₇O₁₁N + 2 H₂O Ž C₆H₅CHO + HCN + 2 C₆H₁₂O₆.

Tehát a két vegyület szaga feltehetően együtt rögzült agyunkban. Ugyanilyen úton más csonthéjas gyümölcsmagokból (barack, cseresznye, őszibarack) is nyerhető benzaldehid és HCN.

Érzelmeink és a szagok

Kétségtelen, hogy a jó illatok kedvezően hatnak hangulatunkra, a rosszak pedig elronthatják azt. Mennyivel más elmenni egy pékség vagy egy kávézó, mint egy csatorna mellett! A szagok emlékképeket idéznek fel. Sok irodalmi műben is találunk erre utalást. Például Marcel Proust "Az eltűnt idő nyomában" című híres regényének hőse számára rég lakott szobái szagukkal együtt jelennek meg emlékezetében: "… emlékeztem… a kicsi és magas szobára… ahol már az első percben megmérgezett a molypusztító ismeretlen illata"; "… a tanulószoba…, amely tele volt íriszillattal meg egy vadribiszkebokor szagával" (Gyergyai Albert ford.)

Ady Endre szerette a társadalomról, a közállapotokról való véleményét egy-egy szagos jelzővel kifejezni:

"Egy Irán-szagú, szittya sereg"
(Párizs az én Bakonyom)

"…Tisza-Kálmán-szagu
Volt még mindig e Bécs-vorstadti élet"
(Margita Párizsba jött)

Negatív érzelmeink kifejezése a káromkodás. Arany János szerint még ennek is lehet szaga:

"Ki éhgyomorra káromkodni tud,
nagyot, keservest, cifrát, hájszagut"
(Vojtina levelei öccséhez II.)

Végezetül még egy megkapó idézet Prousttól: "De mikor a régmúltból többé már semmi se marad … egyedül az íz és az illat élnek még tovább sokáig, … moccanás nélkül tartják majdnem megfoghatatlan harmatjukon az emlék óriás épületét."

Proust együtt említi az ízt és az illatot, ami teljesen jogos. Tudniillik mindkettő a kémiai érzékeléssel van kapcsolatban. A különbség az, hogy míg az illat forrása lehet távoli, ízt csak akkor érzünk, ha közvetlen kapcsolatba kerülünk annak okozójával.

A vonzalom varázsillatai

Az egyik izgalmas kérdés, létezik-e emberi feromon? Tudjuk, hogy az állatvilágban vannak ilyen szaganyagok, amelyekkel az egyes állatok párosodásra való készségüket jelzik, de vannak riasztó, gyülekezésre vagy támadásra késztető, illetve nyom- és területjelző feromonok is. A rovaroknál sok feromon a terpenoidok közé tartozik. Ezek olyan vegyületek, amelyek izoprén- (C₅H₈)- egységekből épülnek fel. Az alapvegyület tehát szénhidrogén (terpének), de a legtöbb illatanyag ezek oxigéntartalmú származéka. Lehetnek nyílt szénláncúak, ciklusosak, és ismeretesek részlegesen vagy teljesen telített származékaik is. Az egyik legegyszerűbb ilyen feromon az izopentil-acetát, a méhek feromonja, ami méhszúráskor válik szabaddá, és a környéken tartózkodó többi méhet tömeges támadásra ingerli.

izopentil-acetát

A selyemlepke mirigyei által kiválasztott nemi csalogató feromon, a bombikol (hexadeka-10,12-dien-1-ol) olyan hatásos, hogy még 10 km-ről is odavonzza a hím lepkéket. A feromonokat a rovarkártevők elleni védekezésben használják környezetóvó módon és hatásosan.

A növényi eredetű terpenoidok közé rengeteg ismert illatanyag tartozik: például a narancsvirág-illatú nerol; a gyöngyvirágillatú linalool; a rózsaolajból kinyert citronellol és geraniol; a citromfűolaj fő alkotórésze, a citral; az ibolyaillatú jonon; a citromhéj illóolaja, a d-limonen; a borsmenta szagát adó mentol és menton; a köményben és a kaporban található carvon; vagy a kámforfa könnyen illanó terméke. (Az alábbi képleteknél egy-egy csúcs CH₂– vagy CH– csoportot jelent.)
 
 

nerol	geraniol	linalool
citronellol	citral	limonén
mentol	menton	karvon
jonon	kámfor

Állati terpenoid az ámbráscet bőrmirigyének váladékából kikristályosított ambrein:

A szénvegyületek nagy csoportját aromás vegyületeknek nevezzük. Jellemző szaguk a legegyszerűbb ilyen anyagoknak is van, azonban az elnevezés inkább arra vonatkozott, hogy kezdetben kellemes illatú növényi olajokból, balzsamokból, gyantákból állították elő ezeket a vegyületeket. Ma már a gyűjtőnév nincs összefüggésben se a szaggal, se az alapvegyülettel, a benzollal, mert a gyűrűs szerkezetre és a különleges, konjugált kötésrendszerre, kémiai viselkedésre utal. Számos illatanyag tartalmaz ilyen gyűrűrendszert: pl. a már említett benzaldehid; a köményolajból nyert cimol; a szénaillatú kumarin; a szegfű illatadója, az eugenol vagy a vanillin, amely az utóbbi évek egyik sztárillatának, a vaníliaillatnak adja az aromáját:
 
 

p-cimol	vanillin
kumarin	eugenol

 

Az illatos állati vegyületek közül a mósusz (pézsma), a muszkon és a cibeton makrociklusos ketonok. Az előbbit először a pézsmaőz, míg az utóbbit a cibetmacska bőrmirigyének váladékából nyerték:
 
 

muszkon	cibeton

Ezek mind az illatszeripar fontos alapanyagai. Erről könnyen meggyőződhetünk, ha megnézzük illatosított szappanunk, mosószerünk, öblítőnk, borotvahabunk stb. dobozán feltüntetett összetevők felsorolását.

Az állati feromonok jó része a szteroidok közé tartozik. E vegyületcsoport élettanilag igen fontos, ide tartoznak többek között a nemi hormonok, a mellékvesekéreg-hormonok, az epesavak, a szívre ható digitaloidglikozidok, az alkaloidok, de a koleszterin és a doppingszerek legveszélyesebb csoportja is.

A szteroidok alapszerkezete ciklopenta-perhidrofenantrén:

ahol a Q és R általában –CH₃-csoportot jelent, az Y az –OH- vagy oxocsoport (=O), az alapvető különbséget a Z oldallánc, illetve néhány más szubsztituens, esetleg kettős kötés szabja meg.

A férfi nemi hormonban, a tesztoszteronban Y kettős kötésű oxigén, Z–OH-csoport és egy kettős C=C kötés is van. A vizelettel egy gyengébb hormonhatású vegyület, az androszteron ürül, amiben az –OH- és az oxocsoportok helyzete megcserélődött és nincs benne telítetlen szén-szén kötés. Nincs egyértelmű eredmény arra nézve, hogy a férfi vagy a női nemi hormonok feromonként hatnának a másik nemre.

Másként van ez sok emlősnél, például a majmoknál vagy a sertéseknél. A sertéseknél a kan pézsmaszagú androszteronja nagy hatással van a kocára. Sőt kiszagolják az ínyencek drága eledelét, a szarvasgombát is a föld alatt, mert az is tartalmazza ezt a szteroidot.

Úgy tűnik, a feromonok az embereknél nem működnek. Az egyik magyarázat szerint, amióta két lábra álltunk és orrunk távolabb került a talajtól, a látásunk fontosabb lett, mint a szaglásunk. Az kétségtelen, hogy a testszag általában nem vonzza a másik nemet, viszont egy jó illatszer hatásos lehet.

Kellemetlen szagok

A kémiai laboratóriumokban időnként valóban kellemetlen szagok terjengenek, különösen azért, mert aránylag nagy töménységben jut a levegőbe az adott molekula. Rendkívül ingerlő a piridin, a biacetil, a formaldehid, a kénhidrogén vagy az ammónia szaga. Érdekes, hogy nagy koncentrációban a legfinomabb illatokat is bántónak érezzük. Például az acetaldehid tiszta állapotban szúrós szagú, míg hígítva az almára emlékeztet. Az aceton tulajdonképpen nem rossz illatú, de azért egy körömlakklemosás után mégis gyorsan kiszellőztetünk. Az ecetsavat is inkább csak jól meghígítva, mondjuk uborkasalátában élvezzük.

A fertőtlenítőszerek [a fenol vizes oldata, a karbolsav; a formaldehid oldata, a formalin vagy a hipó (NaOCl); illetve a klórmész (CaOCl₂)] nemcsak ingerelnek, hanem kellemetlen kórházi emlékeket is idéznek.

Sok esetben az egyéni ízlés is szerepet játszik abban, hogy mit érzünk kellemesnek vagy kellemetlennek. Van, aki szereti az érett sajtok szagát, és van aki irtózik tőle. A sajtokban enzimek bontják le a fehérjéket és más nagy molekulákat. A keletkező kis molekulák (alkoholok, aldehidek, ketonok, kénvegyületek) szagát érezzük. A legtöbb sajtban előfordul a heptán-2-on, míg a camembert jellegzetes szagát az 1-octén-3-ol alkohol és különösen az S-metil-tio-propionát (H₃C–S–CO–(CH₂)₂–S–CH₃) adja.

A szúnyogokat ugyanúgy vonzza az izzadt emberi test, mint a limburger típusú sajt. Ennek oka az, hogy ugyanaz a baktérium bontja le a zsírt mindkét esetben, és mind a bőrünkön, mind a sajtban vajsav [CH₃–(CH₂)₂–COOH], illetve izovaleriánsav [CH₃–CH(CH₃)–CH₂–COOH] keletkezik, ami ellenállhatatlan e vérszívók számára.

Egy kis szaghistória

A szagok felismerése az idők kezdetén nyilvánvalóan az életben maradáshoz volt szükséges. Amikor az emberek nagyobb csoportjai primitív társadalmakba szerveződtek, a fejlődés során már kezdtek olyasmikkel is foglalkozni, ami túlmutat a létfenntartásért folytatott nappali és a félelemmel való éjszakai küzdelmen. Kialakultak a szertartások, amelyekhez illatszereket is felhasználtak. Később az illatszerek készítése, felhasználása is önállósodott. Már ötezer évvel ezelőttről maradtak fenn receptek illóolajok előállításáról Mezopotámiából és Egyiptomból. A desztillálás egyszerű formáit is kezdték alkalmazni. Egy akkád ékírásos táblán az i. e. 1250-es évekből egy Tapputi nevű illatszerkészítő hölgy közli az olajkészítés eljárását mirha-, ciprus- és kálmosalapanyagokból. A Közel-Keleten dúskáltak az alkalmas fákban és növényekben, így előállították a cédrus és citrom, valamint az ánizs, gyömbér, ricinus és különböző rózsafajták olaját is. Az, hogy az illatszergyártás virágzott ezen a vidéken, a Biblia is bizonyítja. A Kivonulás könyve nagyjából abban az időben játszódó eseményeket beszél el, amikor Tapputi is élt (i. e. XIII. század). Az ÚrMózesnek utasítást adott a szentély építésére, felszerelésére és a szertartásokra vonatkozóan. A szentély része volt az illatáldozat oltára: "Csinálj egy oltárt, hogy azon illatozzék a tömjén." Ilyen illatoltár Keleten mindenütt volt a szentélyekben, használták az egyiptomi papok is szertartásaik során. Az Úr azt is előírta, hogy az oltárt akácfából kell készíteni és arannyal kell bevonni, sőt pontosan elmondta azt is, milyen legyen az illatszer, illetve a fölkenéshez használt olaj. Az illatszer receptje a következő volt: "Vedd az illatszereket: a stiraxot, onixot, galbanumot, a szagos füveket és tiszta tömjént – mind egyenlő arányban – és készíts belőle illatáldozatot, illatos keveréket, amilyet az illatszerkészítők csinálnak. Vegyíts hozzá sót, de legyen tiszta, amely megfelel a szent célnak." Az Úr megtiltotta, hogy hasonló keveréket állítson valaki elő csak azért, hogy az illatát élvezze. Azt a személyt ugyanúgy "ki kell irtani népéből", mint azt, aki a fölkenéshez használt olajat készít más célra. (Ezt a rendszabályt úgy is értelmezhetjük, mint egy szabadalmi oltalmat, meglehetősen szigorú szankcionálással.) Régebben csak a királyt kenték fel, Áron és fiai voltak az első papok, akiket felkentek. Ez a szokás tovább élt, ezért beszélünk felkent királyokról. Jézust Máté evangéliumában már az elején Jézus Krisztusnak nevezi (görögül khrisztosz, azaz felkent), megadva neki az Istennek, szentelt királynak és papnak járó címet. E szóból alkották követői a nevét is: khrisztianoi, azaz keresztények. Az Úr útmutatása alapján a fölkenéshez használt olaj ma is elkészíthető: "Végy finom fűszereket: 500 sékel (5,7 kg) finom mirhát, feleannyi, vagyis 250 sékel jó szagú fahéjat, 250 sékel illatos nádat (kalmust), 500 sékel kassziát, hozzá egy hin (7,5 liter) olajat, s csinálj belőle szent olajat, illatos kenetet, ahogy a kenetkészítők csinálják." A mestert, aki azután ténylegesen megtervezte a szentélyt, megcsinálta a fém- és famunkákat, de még az illatszert és a kenetet is, név szerint ismerjük. Őt Becaleelnek (Károlinál Bésaléel) hívták és Júda törzséből származott. (Biblia, Kivonulás könyve, 30:1, 7, 34-37., Szent István Társulat, Budapest, 1979)

Az illatszerek drágák voltak, és ezért királyi ajándéknak számítottak, ugyanúgy, mint az arany, a drágakő, az elefántcsont vagy a fűszerek. Ennek is számos nyoma van a Bibliában. Például a napkeleti bölcsek ajándéka is aranyon kívül tömjén és mirha volt (Máté evangéliuma 2:11).

Ez a hagyomány fennmaradt ezen a területen, és az egyik nép a másiktól vette át, illetve terjedt tovább például a görögök, rómaiak majd a mórok révén Európába. Közel három évszázadig (VIII. sz. Ž X. sz.) a tudomány központja keletre került, és sorra alakultak az arab oktató- és kutatóintézmények (Bagdad, Buhara, majd a hódítással Córdoba, Salerno). Dzsabir (Geber) ibn Hajjan (kb. 722–815), akinek többek között a desztillációt is köszönhetjük, volt a legnevesebb az arab tudósok között, de tárgyunk tekintetében a nagy összefoglaló művet Juszuf al-Kindi (801–873) írta "A parfümök kémiájának könyve" címmel.

A szaglást az orvostudományban is felhasználták. Hippokratész (i. e. 460–377), majd Avicenna (986–1037) a lehelet, a vizelet, illetve a testszag alapján állított fel diagnózist, de a kínai orvoslásnak is fontos eleme a szagvizsgálat. Míg ennek van reális alapja, az az évszázadokon át élő felfogás, hogy a szag a betegség oka, nyilvánvalóan hibás, és igen káros is volt, amikor illatanyaggal próbáltak védekezni olyan betegségekkel szemben, mint a pestis vagy a tífusz. A füstölőkben, parfümökben használt egyes illatanyagoknak lehet bizonyos fertőtlenítő hatása, tehát teljesen ez sem elvetendő ötlet. (A füstölő és a parfüm mai jelentése teljesen eltér egymástól. Az ősforrás a latin per fumum kifejezés, vagyis az illatos füstölés.) Az illatanyagok gyógyító hatására való hivatkozás időnként jól is jött az "ideológiai harcban", hiszen a parfümök használatát először a világi hívságok, a rosszra csábítás eszközei közé sorolták, majd a polgári fejlődéssel a puritánok számára a pazarlás és a szükségtelen dolgok szimbólumai lettek. Európában a XVIII. századig az erős szagú, állati eredetű illatok (pézsma, cibet, ámbra) voltak divatban. Ezek inkább hangsúlyozták, mint elnyomták a testszagot. Volt is mit hangsúlyozni, mert – szégyen bevallani – a római kor óta nem igazán volt divatban a fürdés Európa nagyobbik részében.

Az illatszergyártás jövedelmező foglalatosság volt minden időkben. A fogalommá vált kölnivíz receptjét olaszok hozták magukkal Kölnbe. Johann M. Farina 1709-ben alapította meg üzemét egy mindenható csodaszer előállítására. Napóleon kötelezte a gyógyszergyártókat receptjeik nyilvánossá tételére. Az összetétel és a gyártási technológia titkának megőrzése végett ezért a gyártók ekkortól nem gyógyszerként, hanem illatszerként árulták termékeiket.

A francia katonák szívesen vették és küldték haza az "eau de Cologne"-t, azaz a kölnivizet. Az orosz hadsereg tagjai sem vetették meg, oroszul ma is ogyekolon az alkoholos illatos víz neve. Az eredeti kölnivíz márkajelzése: 4711. Ez is a napóleoni időkből származik, amikor a francia sereg megszámozta a házakat. A kölnivízüzem házszáma volt a 4711. (Kölnben ma is megtekinthető Farina háza, ahol egy kis múzeum is található, valamint a helyreállított épület, ami az üzemnek adott otthont.)

A kölnivizek lényegében alkoholban oldott illóolajok. A nagy titok az összetétel, az érlelés ideje (ami alatt a komponensek "összeérnek" és kialakul a harmonikus illat) és egyéb technológiai tudnivalók (pl. a komponensek beszerzési forrásától az anyagok tisztításáig). Nem teljesen indokolatlan az, hogy a parfümök készítését néha már művészetnek nevezik, az új illatszerek, illatos kozmetikumok megalkotóinak jutalma gyakorta a világhír és gazdagság. Egy egyszerű kölnivízhez is sok komponenst használnak fel. Az ún. sima kölnivíz a következő anyagokat tartalmazza: 10 r. neroliolaj, 10 r. bergamottolaj, 5 r. citromolaj, 5 r. portugál olaj, 3 r. keserű narancsolaj, 1 r. rozmaringolaj, 2 r. levendulaolaj, 5 r. benzoétinktúra, 2. r. mósuszambrett, 1400 r. alkohol, 600 r. desztillált víz [2].

Az illatszeriparban forradalmi változást hozott a XIX. század vége, illetve a XX. század eleje. A kémia fejlődésével már nemcsak az illóolajok kinyerése, majd ezekből az illatanyagok elkülönítése volt lehetséges, hanem a vegyületek összetételének és szerkezetének meghatározása is. Azóta tudunk Shakespeare kérdésére is válaszolni, ami így hangzott:

"Így szidtam a túlbuzgó ibolyát:
Édes tolvaj, hol csented illatod?"
(99. szonett, Szabó Lőrinc ford.)

Kedves William! Érdeklődésére közöljük, hogy a jonontól.

E téren, különösen a terpének kémiai természetének feltárásában, Otto Wallach (1847–1931) német kutatóé a fő érdem, aki 1910-ben ezen úttörő munkájáért nyerte el a kémiai Nobel-díjat. Ha pedig a vegyészek tudják egy vegyület jellemzőit, akkor elő is állítják azt. Ez történt ebben az esetben is, megjelentek a mesterséges aromák, illatanyagok. A kémiai tudomány ugyanezen fellendülése hozta a szintetikus gyógyszerek, színezékek, a műgumik, műgyanták és még rengeteg más, olyan anyag előállítását, amelyek modern világunkat megteremtették.

Otto Wallach

A szagdivat ugyanúgy alakul, mint a ruhadivat, azaz megjósolhatatlanul. Az 1990-es évek elejétől az uralkodó aroma a vanília. Nehéz megmagyarázni népszerűségét. A kedves gyermekkori emlékek éppúgy szerepet játszhatnak ebben, mint a tisztaság és az egyszerűség utáni vágy. Persze, nemcsak magunkat illatosítjuk, hanem tisztítószereinket, valamint a tisztálkodáshoz, testápoláshoz használt anyagainkat is. Élelmiszereinkben sok az adalékanyag, például tartósítószer, színezék és – tessék figyelmesen megnézni az összetételt feltüntető címkét – aromaanyag. Ez lehet természetes, természetazonos – ez azt jelenti, hogy mesterségesen állították elő, de megtalálható valamelyik növényben vagy állati eredetű anyagban –, valamint mesterséges. Sok esetben tulajdonképpen visszapótlásról van szó, mert például egy gyümölcs feldolgozása során a gyümölcs illatát adó észterek (ilyen az etil-acetát, propil-acetát, butil-acetát, izoamil-acetát stb.) könnyen elillannak.

Az embernek meghatározó érzéke a szaglás, bár jelentősége kétségtelenül csökkent. Jean Jacques Rousseau egyébként azt állította, hogy a szaglás magának a képzelőerőnek az érzéke…
 
 

IRODALOM

[1] Honti V., Vécsey L.: Természet Világa, 2005. január, 10–13. o.
[2] Inzelt I.: Vegyi receptek, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1967, 777. o.

---

Természet Világa,

136. évfolyam, 12. szám, 2005. december http://www.termeszetvilaga.hu/ http://www.chemonet.hu/TermVil/