Volt-e Hitlernek bombája?

A címben szereplő bomba természetesen atombomba, és a kérdés egyáltalán nem új. A náci atombomba mítosza, valamint az atombomba előállításáért folyó verseny könyvtárnyi könyv és cikk témája volt. Az elmúlt évtizedek során a széltében-hosszában megvitatott kérdés fokozatosan elvesztette érdekességét, mivel a történészek megállapítása szerint Németország a háború alatt még a közelében sem volt egy működő atombomba előállításának.

Ebben a nyugodt állóvízben keltett óriási hullámokat Rainer Karlsch "független berlini történésznek" a Deutsche Verlags-Anstalt (DVA) kiadásában megjelent és 2005. március 14-én bemutatott Hitlers Bomb (Hitler bombája) c. könyve, amely nem állít kevesebbet, mint a kiadó reklámprospektusában megfogalmazott kijelentés. Eszerint: "A Német Birodalmat a II. világháború végén nem sok választotta el attól, hogy megnyerje az első, bevetésre alkalmas atomfegyverért folyó versenyfutást."1A szerző megfogalmazása szerint "Adolf Hitlernek volt először atombombája, de túlságosan primitív volt, és légi bevetésre alkalmatlan."2 A szerző saját állítása szerint orosz levéltárakban olyan iratokra bukkant, amelyeket a szovjet csapatok a Vilmos Császár Intézetből vittek el Berlin megszállásakor, és ott mindeddig valahogyan elkerülték a kutatók figyelmét.

A szenzációs felfedezés természetesen felkeltette a nagy hírügynökségek érdeklődését, és a híradások kapcsán máris fellángolt a szakmai vita. A Karlsch könyvét már kéziratban ismerő Mark Walker, a Union College, Schenectady, New York történészprofesszora a szerző érveit meggyőzőnek tartja, és ketten a Physics World 2005. júniusi számában rövid cikkben számoltak be a "német atombombára vetülő új fényről"3 Hogy eddig erről miért nem tudtunk: "Azért nem hallottunk erről eddig, mivel csak tudósok egy kis csoportja dolgozott rajta, és egy csomó dokumentumot lefoglalásuk után a szövetségesek titkosítottak" - mondja Karlsch.

Walker szerint német kollégája alapvetően négy dokumentumra alapozza következtetéseit: Carl von Weizsäcker 1941 márciusában tett koppenhágai látogatásáról írt jelentésére, ugyancsak az őáltal megfogalmazott két szabadalmi bejelentés piszkozatára 1941-ből, valamint Heisenberg egy 1942-ben tartott népszerű előadásának szövegére. Ezek szerint a németek mindent tudtak az atombombára vonatkozóan, ismerték a 94-es rendszámú elem (a plutónium) hasadási tulajdonságait és előállításának módját, vagyis Von Weizsäcker lényegében a plutóniumbombát akarta szabadalmaztatni!

Bár a korábbiakból sok minden ismert volt, a könyvből kiderül, hogy Heisenberg és csoportja mellett párhuzamosan a német hadseregben (Heereswaffenamt) is folytak urániumkutatások Walter Gerlach professzor felügyeletével, amelyben vezető szerep jutott Kurt Diebnernek is. A könyvben említett német "majdnem" sikerek lényegében ennek a csoportnak tulajdoníthatók, szemben a Heisenberg vezette tudós kollektívával.
 

Az állítólagos német atom-
bomba tervrajza
A könyv Karlsch és Heiko Petermann kutatásai alapján feltárja, hogy a németek 1945 márciusában Türingiában valamiféle kísérleti nukleáris robbantást hajtottak végre, a Berlin melletti Gotow-ban pedig volt egy működő atomreaktoruk, amellyel plutóniumot állítottak elő. Ezeket szemtanúk vallomásai, valamint radioaktív földminták vizsgálatai is alátámasztják. A Hitler bombája megjelenését követően egy magánlevéltárból egy ismeretlen német tudóstól származó, közvetlenül a háború után keletkezett dokumentum is előkerült, amely az állítólagos német atomfegyverről egy ábrát is tartalmaz.

Walker megjegyzi ugyan, hogy a kísérletekben használt bomba feltehetően egy "piszkos" bomba volt, azaz hagyományos robbanószerrel működő, de a robbanáskor radioaktív anyagokat nagy területre szétszóró berendezés, következésképpen nukleáris energia nem szabadulhatott fel.

A szenzációs bejelentéseket határozottan cáfolja David Irving brit történész, aki 1967-ben könyvet jelentetett meg a német atombombáról,4 amelyben megszólaltatta egyrészt a még akkor élő német atomtudósokat, valamint Albert Speer volt gazdasági minisztert is, akik közül valakinek tudnia kellett volna a német bombáról és az azzal kapcsolatos kísérletekről. Irving szerint Karlsch állításainak semmi valóságalapja nincs, ami pedig konkrétan Von Weizsäckernek a Heereswaffenamthoz címzett szabadalmi javaslatát illeti, az Egyesült Államok Atomenergia-hatóságának archívumában, Oak Ridge-ben megtalálható eredeti példánya, amely csak annyit állít, hogy plutónium előállítható az atomreaktorban, amint a rendszert sikerül kritikussá tenni - ez azonban a németeknek akkor soha nem sikerült!

A Hitler bombája könyv állításaival szemben a fegyverszakértők kilenc alapvető kifogással élnek,5 amelyek szerint semmi ok nincs arra, hogy a német atombomba mítoszával kapcsolatos eddigi véleményeket felülvizsgáljuk. Itt most csak egyetlen érvet érdemes megemlíteni. Az ún. "piszkos" bomba bevetése a Németországot fenyegető, túlerőben lévő szovjet csapatokkal szemben már csak azért is értelmetlen lett volna, mivel a radioaktív szennyezés miatt kialakuló sugárbetegség csak hónapok-évek multán jelentkezett volna, ami a harcászatban nem igazán jelent elrettentő erőt. A részletek iránt érdeklődőknek ajánlható az internetes irodalom felkeresése.

Miután Karlsch könyve jelentős figyelmet szentel Kurt Diebnernek, és ekkora sikert tulajdonít a hadsereg kutatócsoportjának, érdemes felidézni, mit is lehet tudni Kurt Diebnerről. Tanulmányait Hallében és Innsbruckban végezte, 1931-ben doktorált, majd tanársegéd lett a Halle Egyetemen és magfizikával kezdett foglalkozni. 1934-ben lépett a hadsereg szolgálatába, és a Heereswaffenamt kutatási részlegében dolgozott. 1942-ben tudományos tanácsadóként Walter Gerlach professzor asszisztense lett. A háború után a magfizika alkalmazásaival kezdett foglalkozni, 1956-ban egyik alapítója volt Hamburgban annak a társaságnak, amely az első atommeghajtású, Otto Hahnról elnevezett, 1968-ban vízre bocsátott hajót megépítette. Diebner 1964-ben halt meg.

Az Angliába internált német tudósok beszélgetéseinek lehallgatásából6-7 lehet tudni, hogy: "Kifelé látszólag nagyon barátságos, de kellemetlen személyiség és nem lehet megbízni benne. Bagge kivételével valamennyien utálják." (T. H. Rinner őrnagy, az őrség parancsnoka). Heisenberg (Blackett professzornak Diebnerről szólva, 1945. szeptember 7.): "Fizikusi diplomája van, de igazából nem fizikus, inkább egyfajta "Verwaltungsmann". A hadsereghez tartozott (Heereswaffenamt). Ennek az egész uránium dolognak alacsonyabb szinten a szervezője volt."

A történészek még sokat fognak vitatkozni azon, hogy volt-e és milyen volt a német atombomba. A magfizikusok azonban szkeptikus alapállásúak, és nem nagyon hisznek a csodákban. Ha a neves fizikus, Sam Goudsmit által vezetett amerikai Alsos különítmény a háború végén Németországban nem találta nyomát sem működő atomreaktornak, sem akármilyen kezdetleges atombombának. Egy mégoly zseniális történész sem képes arra, hogy az atombombáért indult versenyben a németek győzelmét fedezze fel. Ehhez talán inkább egy politikusra lenne szükség!

Bencze Gyula

Irodalom

"A náciknak majdnem sikerült atombombát építeni", 2005. március 7. http://www.mult-kor.hu/
Naci Atomic Bomb, http://www.timboucher.com
R. Karsch és M. Walker, New light on Hitler’s bomb, 2005. június 25., Physics World, http://www.physicsweb/articles
David Irving, The Virus House, Kimber, London, 1967
Hitler’s Bomb, http://www.armscontrolwork.com/
Operation Epsilon, The Farm Hall Transcripts, University of California Press, Berkeley and Los Angeles, 1993
Bencze Gyula, Az epszilon hadművelet, Természet Világa, 1994/5

Természet Világa, 136. évfolyam, 10. szám, 2005. október
http://www.termeszetvilaga.hu/
http://www.chemonet.hu/TermVil/ 

Vissza a tartalomjegyzékhez