Hetesi Zsolt
Ennek az évnek a legfontosabb eseménye az amatőr csillagászok számára kétségkívül a június 8-i Vénusz-átvonulás volt. Néhány száz évvel ezelőtt tudományos szempontból is fontos eredményt hozott a Vénusz átvonulása a Nap-korong előtt: a Föld különböző pontjain végzett mérésekkel alkalmat adott a Föld-Nap-távolság meghatározására. 265 évvel ezelőtt két magyar jezsuita csillagász, Hell Miksa és Sajnovics János - VII. Keresztély dán király meghívására - a messzi északra, a norvégiai Vardöbe utazott, hogy obszervatóriumot állítson fel, és megfigyelje az 1769. június 3-i Vénusz-átvonulást.
Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a Vénusz-átvonulás napján rendezett, idei vardöi ünnepségen a magyar csillagászatot képviselhettem P. Teres Ágoston Norvégiában élő jezsuita pap-csillagász és a vardöi erőd parancsnokának szíves meghívására.
A Vénusz a Nap előtt 2004. június 8-án (Meteor)
A helyszín
Vardö - a közhiedelemmel ellentétben - nem a legészakibb, hanem a legkeletibb norvég város. Egy szigeten fekszik a Varanger-félszigettől keletre, a Jeges-tengerben. Körülbelül 2800 lakosa van, a legfőbb megélhetési forrás a halászat és a halfeldolgozás. A szigetet a szárazfölddel egy alagút köti össze, ami 2890 méter hosszú; ezzel egyedülálló Norvégiában. A szigeten található egy erődítmény, mely ma már inkább turisztikai célokat szolgál, de van egy katonai támaszpont is a szigetnek a várostól távolabbi részén, ahol radarállomás működik. Mindennek az az oka, hogy a volt szovjet határ nagyon közel húzódik. A közép-európai szem számára a legszokatlanabb a fák hiánya, ami nemcsak a szigetet, hanem ezen a szélességen már az egész térséget jellemzi. A legfontosabb növényzet a zuzmó, de megmaradnak még kisebb bokorszerű cserjék is. A nagyobb állatokat pedig a sirályok több faja és a rénszarvasok képviselik. A nyári hőmérséklet is rendkívül alacsony, éjjel 2-3, nappal 8 Celsius-fok körül lehet. Az időjárás a tenger közelsége miatt gyorsan változik. A szél általában élénk, mert semmi nem állja útját. A felhők gyorsan vonulnak, gyakoriak a hirtelen záporok és hózáporok. A szigethez közeli szárazföld főleg a jég és a tenger munkája által formált sziklákból áll; leszámítva a vizet és a némi zöld színt kölcsönző zuzmókat, holdbéli tájra emlékeztet. A Nap november 20. és január 20. között nem jön fel, nyáron pedig ugyanennyi ideig mindig fent van.
Ismerkedés Vardővel
2004. június 7-én, hétfőn indultunk Oslóból Vardöbe. A magyar küldöttség tagjai: Nagy Lucia, a norvégiai magyarok egyesületének elnöke, Kuti László, az oslói követség titkára, Teres Ágoston pap, csillagász és jómagam. A norvég csillagászat képviseletében Kaare Aksnes csillagász is velünk tartott, az Oslói Asztrofizikai Intézetből. Oslóból kirkenesi átszállással lehet Vardöbe menni. A kirkenesi repülőtéren szállingózó hóesés és 6 Celsius-fok fogadta a magyar küldöttséget. A vardöi gép már erős hóesésben szállt fel. A repülőtéren a vardöi erőd parancsnoka, Lasse Haughom fogadta a magyar küldöttséget. Miután átjutottunk a szigetre az alagúton keresztül, a parancsnok körbevitt minket a városban. Ekkor már meg is találtuk a vörösesbarna falú városháza oldalán a táblát: "Itt állított fel obszervatóriumot P. Hell Miksa, VII. Keresztély dán király kérésére, hogy megfigyelje az 1769. június 3-i Vénusz-átvonulást."
A vardői kikötő
A Hell és Sajnovics által épített obszervatórium az öböl felé nézett, északi irányba, ugyanis a jelenség éjjel játszódott le abban az időben, ezért ment a két magyar jezsuita a messzi északra. A történethez hozzátartozik, hogy a protestáns dán király nem lelkesedett túlzottan a jezsuitákért, ezért valószínűleg kudarcukra számítva küldte őket a kietlen északra, ahol kezdetben semmilyen feltétel nem volt adott. Ezt az is alátámasztja, hogy az angol küldöttség sokkal jobb körülményeket élvezett Norvégia legészakibb pontján, az Északi-fokon. Mindenesetre az angolok megfigyelése nem járt sikerrel, ám a két magyar jezsuita mind a belépő, mind a Nap elől távozó Vénuszt sikerrel megfigyelte, és a méréseket rendkívül pontosan végezte el - noha az átvonulás ideje alatt egy sötét felhő teljesen eltakarta a Napot. Sajnovics naplójában az isteni gondviselésnek tulajdonította, hogy sikerrel jártak.
Az erőd
A parancsnok körbevezetett minket az erődben is, ami jelenlegi formájában 1734 és 1738 között épült. Földből készült falai nyolcágú csillagot formázva közrefognak egy udvart, ahol a parancsnoki ház és a kaszárnya helyezkedik el. Jelenleg az udvar egyik épületében múzeum van. A vardöi kikötőbe rendszeresen érkezik egy hatalmas luxus-turistahajó, amelynek utasait fúvószenekar fogadja, valamint korhű katonaruhába öltözött fiatalok, akikkel együtt a turisták az erődbe vonulnak. Ott-tartózkodásunk alatt ez mindennap így történt, pontosan délután négykor. Az erőd múzeumának kétségkívül a legérdekesebb relikviája az ún. királyi gerenda. 1599-ben IV. Keresztély király a településen járva egy alacsony házban beverte a fejét a gerendába. Ekkor belekarcolta a következő feliratot: "1599. V. 29-én itt járt IV. Keresztély dán király!" Ezzel szokást indított el: ha magas rangú személyiség jár a városban, erre a gerendára írja rá látogatásának emlékét. A gerenda különben maga is átesett egy kalandon: a város 1944. augusztusi bombázásakor a tengerbe repülhetett, a parton találták meg 1945-ben. Azóta az erőd múzeumában van.
Az erőd parancsnoka a szerzővel
A második világháborúval kapcsolatos a "zászlócsata" is. Amikor 1940. júliusában az erőd formálisan német kézre jutott, még nem került azonnal német helyőrség az erődbe, így annak parancsnoka nem vonta le a norvég zászlót. A németek hetente jöttek Kirkenesből ellenőrizni az erődöt, és mindig a norvég zászlót találták felvonva a birodalmi lobogó helyett. Egészen novemberig tartott ez a "csata", míg végül a németek bebörtönözték az erőd parancsnokát.
A városi rangot 1789-ben kapta meg a település. Érdekességei közé tartozik a hójárók versenye, a hólabdabajnokság és a Pomor-napok elnevezésű közös norvég-orosz zenei fesztivál a sarki éjszaka idején. Az erőd múzeumán kívül a városnak saját múzeuma van, ahol Hell Miksa obszervatóriumának emlékére egy szobát rendeztek be.
Vardö szélessége (É 70° 22’ 17") megegyezik Észak-Szibéria és Alaszka legészakibb részeinek földrajzi szélességével. A város földrajzi hosszúsága (K 31° 06’ 39") pedig majdnem pontosan a piramisok hosszúságával egyezik meg. Ennek oka, hogy egyrészt Norvégia sokat hajlik északon kelet felé, másrészt ilyen magas szélességen már észrevehető, hogy a hosszúsági vonalak összetartóak és a sarkon metszik egymást. Az öböl bejáratától kissé keletre fekvő Reinöya szigetén fel is állítottak egy kis piramist azon a hosszúságon, amely éppen keresztülmegy a legnagyobb piramison, a Kheopsz-piramison (K 31° 07’ 48"). Reinöya szigete mellett van keletről Hornoya; ez a természetvédelmi terület kb. 70 000 pár tengeri madár költőhelye.
Június 8., az átvonulás napja
A régen várt nap előtt még borult volt az ég, de hajnali egykor kiderült. Abban a reményben tértünk nyugovóra, hogy másnap egész délelőttig így is marad, de a mondás itt is érvényes volt: Homo proponit, Deus disponit.1 Reggel hét órakor teljesen borult ég fogadott bennünket, így megállapítottuk, hogy a két magyar jezsuitával ellentétben mi nem fogjuk látni az első és a második kontaktust. Reggeli után, 9 óra tájt azonban néha átütött a felhők közt a Nap. Néhány felvételt készítettem ugyan, de a fényképezőgépre szerelt 4-szeres zoomnak nem volt elég tiszta a légkör, így a Vénusz korongja nem látszik a fotókon. Időközben a parancsnok kivitt bennünket a városháza melletti térre, ahol már rengeteg kis és nagyobb műszer fordult a Nap felé. Igen nagy örömünkre Magyarországról érkezett főiskolások is voltak a téren. Mitre Zoltán és kis csapata Szombathelyről jött, és hosszú autóút után jutott el Vardöbe. Az ő távcsövükre szerelt fényképezőgéppel biztosan sikerült olyan fotókat készíteni, amelyeken látszik a Vénusz korongja is. A lelkes magyar fiatalok még a Finnmark megyei televízióban is szerepeltek. A téren a helyi amatőrök legalább négy-öt távcsövet állítottak fel. Sok helyi iskolás is ott volt tanáruk vezetésével. A városba vivő utat fellobogózták a jelenség, Hell és Sajnovics, valamint a vendégek tiszteletére.
Csoportunk néhány újságírónak adott nyilatkozat és fotó elkészülte után - mivel közben ismét beborult - visszautazott az erődbe. A parancsnok szíves meghívására ezután egy autótúrán vettünk részt, ami a szárazföldön, a Varanger-fjord mentén vezetett egy kb. 40 kilométerre levő elhagyott halászfaluba, Hammingbergbe. A táj, leszámítva a gyéren növő zuzmót, mohát és az alacsony cserjéket, csak fantasztikus méretű és nagyságú sziklákból és kőmezőkből állt. Teres páter meg is jegyezte, hogy elmondhatjuk, még a Holdon is jártunk. Érdekes jelenség, hogy a helyi lakosok a fjord partján kis hétvégi házakat építenek, és oda vonulnak pihenni, ahol közép-európai szemmel talán semmi emberi léptékű nincsen, esetleg csak néhány kószáló rénszarvas. A túra legalább két óráig tartott, legmegdöbbentőbb része maga a kihalt falu volt.
Jelen sorok írója a harmadik és a negyedik kontaktus idején visszatért a főtérre. Itt már csak a lelkes magyar főiskolások várták a jelenség végét, valamint azt, hogy hátha közben valami csoda folytán kiderül az ég. Sajnos, nem volt kegyes az időjárás, így megállapíthattuk, hogy nekünk az a fél óra adatott a jelenségből kilenc óra tájt, amit korábban már említettem.
Ennyit láthattunk...
Délután két órára a parancsnok mindnyájunkat meghívta teára. A szalon melege felüdülést jelentett a főtér 5-6 Celsius-fokos, erősen szeles körülményei után. P. Teres köszöntésére itt megjelent a lutheránus lelkész. A barátságos hangulatú beszélgetés után küldöttségünk készülődni kezdett a délután 5-kor folytatódó ceremóniára, a parancsnok pedig a követségi titkárt és a szombathelyi fiatalokat elvitte a múzeumba.
Az erőd madártávlatból
Délután öt órakor - a közben megérkezett turistahajó utasainak jelenlétében - folytatódott az ünnepség, amikor a két magyar jezsuita emlékének tisztelegve az erőd ütege 19 ágyúlövést adott le. Ezután a szombathelyi fiatalok visszaindultak Magyarországra, mi pedig a helyi Kultúra Házába mentünk, ahol Teres Ágoston a Hell-Sajnovics-expedíció történetét mondta el a közönségnek, Kaare Aksnes pedig a jelenség csillagászati vonatkozásait foglalta össze.
Idegenvezető korhű ruhában az erőd előtt
Este nyolc órakor kezdődött az ünnepi vacsora a parancsnoki ház dísztermében, ahol rendkívül rangos meghívottak tisztelték meg jelenlétükkel a magyar küldöttséget, így ott volt Finnmark megye kormányzója, a lutheránus egyház "prostja"2, a város polgármestere, az erőd támogatására létrehozott alapítvány elnöke, a parancsnok és természetesen küldöttségünk (Aksnes professzorral együtt). A pohárköszöntők után kezdetét vette a helyi jellegzetességekből álló vacsora: halleves, zsenge bárány zöldséggel és fagylalt. A vacsora után Nagy Lucia a magyarok részéről megköszönte a meghívást, és felolvasta Hell Miksa és Sajnovics János karácsonyi ünnepi vacsorájának menüjét. Nagy derültséget keltett a rénszarvasnyelv említése. Ezután a kormányzó is beszédet mondott, majd a szalonban beszélgetés kezdődött. Magunk között megjegyeztük, hogy a történelem ismétli önmagát: Hell Miksa fölszentelt pap volt az expedíció idején, Sajnovics csak később lett az. Teres páter itt magára és e sorok írójára gondolt. A két jezsuita vendéglátói és segítői is ugyanazok voltak, mint a mieink: az erőd parancsnoka, a polgármester és a lutheránus lelkész.
A beszélgetések eredménye több kölcsönös meghívás volt, valamint ígéretek a kapcsolatok folytatására. Az est ajándékok átadásával ért véget.
Az utolsó nap
Másnap délelőtt az erőd parancsnokától összeszedtem minden fontos helytörténeti adatot, később mindannyian meglátogattuk a múzeumot. Itt meghatottan álltunk meg a Hell Miksa és Sajnovics János tiszteletére berendezett szobában.
A múzeumbeli látogatás után a parancsnok körbevitt minket a szigeten, ahol a szárazföldi parti táj hű mása jelenik meg. A sziget egy magasabb pontjáról látni lehet az orosz partokat is.
Végül elérkezett a búcsú ideje, és szomorú szívvel hagytuk ott új barátainkat és vendéglátóinkat, de reméljük, hogy egyszer talán még találkozunk Vardöben. Barátságos fogadtatásunk, valamint a két jezsuita emléke arra a gondolatra vezetett minket, hogy a messzi északon nem ismeretlen a barátságos vendéglátás és biztosan megmarad a magyarok jó híre.
Vénusz-átvonulás 1769-ben és 2004-ben. Az ünnepi boríték "Pater Maximilian Hell"-ről is megemlékezik
| Természet Világa, | 135. évfolyam,
11. szám, 2004. november http://www.chemonet.hu/TermVil/ http://www.termvil.hu/archiv |