Kezdetben vala a latin. Therapia Specialis secundum Dr. Ignatium Sauer Profess. Pestanum. Morbos cerebri et medullae speciales nec non neuroses. Tomus 2^us. 185˝.

Nem is volt ezzel különösebb gond, amíg a felnövekvő nemzedék már gyerekfejjel megtanulta, hogy a földműves szánt, agricola arat. Jó-e ezt tudni, vagy nem jó, ezen el lehet vitatkozni. Argumentum ad verecundiam: Heisenberg például örült, hogy tanult görögül és latinul.

A jártassággal azonban (sajnos?) sajátos érzékenység párosul. Aki megtanult németül, ingerült lesz, ha echte pesti polgárról hall, lévén a polgár történetesen férfi. Aki megtanult franciául, ingerült lesz, ha barátját gourmand-nak nevezik, nem lévén az falánk. Az ingerültség persze ingerültséget gerjeszt. Ki ne menekülne ifjú angoltanárnőktől, akik folyvást kijavítják igeidőinket, és belénk kötnek, ahol lehet. A bag az nem bag, hanem beeeg, holott elég Nyugat-Britanniában, mondjuk Walesben vagy Mánchesterben filteres teát kérni. (Jó, ott ronda a tájszólás…)

Az alábbiakban efféle érzékenységből fakadó és – meglehet – az olvasót ingerlő dohogásokat olvashatnak majd. Legyenek megértők.

Tehát: kezdetben vala a görög és a latin. A klasszikus hagyatékot kezelte a német, majd az angol. Hogy mennyire kíméletesen, megítélés kérdése (tudjuk: „a nyelv él és fejlődik…”). Egy azonban bizonyos: napjainkban a fiatal ember a latin és görög emésztett változatával találkozik és azt használja, gyanútlanul (ártatlanul?). Lássuk.

Inert, szegment, projekt, fragment

Közömbös: iners, birtokos esete: inertis. Melléknév, jelző. De az angolok, miért, miért nem az ő melléknevüket a birtokos esetből képezték: inert. Maradhatunk éppen az inertben, de aki a történetet tudja, csak felszisszen. Kandidátusi védésen Varsányi György szelíden kérte a jelöltet, hagyná már az inertet. Professzor úr, ezt már az Akadémia is jóváhagyta. Ha ez igaz – mondta Varsányi –, megadással fogom viselni sortomat.

Szelet: segmentum, főnév. Németesen, angolosan segment. Hogy az s a végére honnan került?! Netán az inersből? Egy szó, mint száz: a társadalomnak szegmentumai lehetnek, legrosszabb esetben szegmentjei, de nem szegmensei.

Terv: proiectum. Csak azt tudnám, hogy ha a magyar nyelv idegenkedik a mássalhangzók torlasztásától (skóla, iskola, planta, palánta), miért törjük a nyelvünket ezzel a projekttel? Milyen szerencsések a közgazdászok: megmentették a kontraktust a kontrakt helyett!

Részlet: fragmentum. Főnév. Hogyan lett ebből fragmens? Lásd szegmens.

Extrakt, licenc, raffinát

Igen, Berzsenyi is Horác és Virgil utóda. És mégis, szebb lett volna extraktumnál és raffinátumnál maradni. Túl az elveken, egyszerűen gyakorlati okból: könnyebb kimondani. (Fowler tanár urat, angol nyelvtanárunkat megkérdeztük: miért ejtjük a signt szájnnak, a signalt szignolnak? Mert ezt ki lehet mondani!). Ami meg a licencet, horribile dictu licenszet illeti: ha már a licencia nem tetszik, mi volna, ha engedélyt mondanánk?

Injektál, promotál, presszionál

To inject, to promote – mondja az angol, megengedi magának („azhol mindeneknek elötte a népnek deáktalanságán csudálkoztam” – írja Szepsi Csombor Márton 1620-ban Londonból az Europica Varietasban). Innen az út menthetetlen és visszafordíthatatlan. Injektálunk, holott injiciálnunk kellene, promotálunk, holott promoveálnunk kellene, projektálunk, holott projiciálnunk kellene. (Érdekes, a németek koncipiálnak. Itthon már a koncepcionálni igét is hallottam.) To impress… Mennyire „impresszál” bennünket valami újdonság. Még jó, hogy a gázokat nem kompresszáljuk, és nem új processzúrákat vezetünk be. Persze, a „processz kromatográf” sem utolsó szószülemény. Gond van ezzel a deprimo, comprimo… családdal! Ha azt találom mondani valakiről, hogy deprimált, ahelyett hogy depressziósnak nevezném, nekem rontanak: „ezek nem egymást helyettesítő jelzők!” Szedjen csak antidepresszánsokat! (Ennek a szónak elemzése már több okból nyelvészt kíván). Nota bene a bajok valóban akkor kezdődnek, amikor egy kényszerűen vagy henyeségből begyökeresedő szó önálló tartalommal kel életre. Mily térítői türelmetlenséggel utasított rendre a Veszprémi Egyetem illetékes oktatója, amikor igazgatónak próbáltam nevezni a menedzsert.

Interpretív és kompartment

Interpretív – mondta Bruck Péter barátunk egy alkalommal az Akadémián. Interpretatív – javították ki nyomban. Péter gondolkozott és egyre hitetlenebb lett: „de interpretív!” „Interpretatív!” A nagy Webster mindkettőt elismeri. Ha nem akarunk a deáktalan angolokhoz igazodni, persze maradjon az interpretatív, így mondták ugyanis a deákok.

Az azonban már dallam kérdése, hogy az enzimkinetikában oly kedvelt compartment helyett a helyes kompartimentumot mondjuk. Hát nem szebb?!

Kollegina, doctoranda, globalice

Ne bántsuk folyvást az angolokat. Keressük a hibát magunkban is. Collega, ilyen van. Mit kezdjünk nőnemű kartársainkkal? A kolleginákkal. Bújom a szótárakat. Collegina, ilyen nincs. Gyanakszom: csak nem a die Kollegint latinosítottuk? Aztán a fránya nyelvtan: globalice? Azt gondolom: globaliter (-is végű melléknév). Nekem az „ex lex” is gyanús. A rím kedvéért megtartjuk? No, a vica versát és a post festamot éppen csak említsük meg.

És ha már a mellékneveknél tartunk: „bionaturál szolárium”. Nem gyönyörű?

Felkonferálni, lekommunikálni

Áttranszponálni, körülcirkálni, kiextrahálni, ráadszorbeálni… örökzöld téma. Csúnyák, legfőképpen feleslegesek ezek az igekötőkettőzések, de még éppen kibírhatók, bár az „előavanzsálni” már megfeküdte a gyomromat. Mit kezdjünk azonban az olyan az igékkel, mint „felkonferálni”, „lekommunikálni”?! Csak nem fogjuk megszokni őket? Ha így lenne, elvesztem utolsó reményemet; már arra is felkészülök, hogy hiába „interaktívkodunk” ezekben az ügyekben.

Csettel a pénzügyminiszter…

… azokkal, akik „felkeresik” honlapját, mondta a magyar rádió. Hát igen, a számítástechnika! Legyünk igazságosak! Éppen a számítástechnika szakemberei voltak azok, akik közel akkora igyekezettel magyarították a számítástechnika nyelvét, mint a sportújságírók annak idején a labdarúgásét. Megirigyelhetnek minket a németek. (Ott a „neudeutsch” más területeken is gátlástalanul gyilkolja Goethe nyelvét.) Van, aki úgy véli: maradjunk az angolnál. Van is ebben valami, végül is a „for ciklust” attól még senki sem értené meg, ha számlált huroknak neveznénk. Ha pedig megtanulta, nevezze for ciklusnak. Ami viszont a „fájlt” illeti, valahogy mégsem az igazi. Ha van ice tea, maradhatott volna a file. A szoftverbe (így írva) már beletörődöm (csak éppen software-nek írom).

Ráadás

Az a bizonyos érzékenység, az nem hagy nyugton a rádió, a televízió előtt, újságolvasás közben. Mit szólnak a „kadmíniummentes csővázhoz”? A „hexaéderes hópihékhez”? A „legoptimálisabb” megoldásokhoz? A „pararadigmaszerűen változó” kórházhoz?

Többek között boldog emlékű Gimesi Nándor professzorom, a növényélettan tanára tudatosította bennünk a fentebb oly sokszor emlegetett érzékenységet (miért nem nevezem igényességnek?). Nemcsak a szakmához értett, szerzetes pap tanár is volt, tudott latinul. Egy beszélgetésünk végén fáradtan és szomorkásan ránézett az asztalára: „az a baj, hogy nem lehetünk igazán következetesek, hiszen akkor ezt itt mikroszkópiumnak kellene neveznem.”