Gyűjtötte és válogatta: Kecskeméti Tibor A cikket fiatalok csak két, 40 éven felüli geológus felügyelete mellett olvashatják! Anekdota
(görög): kisepikai műfaj. Rövid, vidám, csattanós történet, mely (szemben
az adomával) a történeti hitelesség igényével fellépve neves személyiségek
vagy események mulatságos jellemzését adja. A szó eredetileg „kiadatlan”-
t jelent, tehát csak szóban terjedő művet jelentett.
Magyar Nagylexikon
Vannak anekdoták, melyek geológusokról szólnak. Geológusokról, a Föld rejtelmeit kutató, terepen járó vagy laboratóriumban dolgozó, folyton kalapáló, jegyzetelő, nyughatatlan „csodabogarakról”. Munkáikról, kutatásaikról, felfedezéseikről, szokásaikról, velük történt eseményekről, nem egyszer emberi gyengeségeikről. Ki gondolná, hogy ezekkel a szakemberekkel történhet olyasmi, ami anekdotává válik? Pedig előfordul. Még csak nem is ritkán. E történetekből adunk ízelítőt. Szabó József
A budapesti tudományegyetem egykori geológusprofesszora rendkívül alacsony termetű volt. Deák Ferenc társasága egy ízben nagyon ugratta a törpesége miatt, mire Szabó ingerülten vetette közbe: „Láttam én már nálamnál kisebb embert is.” „De nem ingyen” – jegyezte meg csendesen Deák. Lambrecht
& Varró, 1922.
A Kálvin téren lakott inasával egy kétszobás lakásban. A reggelijét az inas hozta fel, azután kétszer 12 fillért tett a zsebébe, újságpapírba csomagolva – ez volt két villamosjegy ára – és elment a Földtani Intézetbe. Ott külön szobája volt. Kaszap András
gyűjtése
(in: Szószóló, 1994. VII–VIII. sz. újraközli: Hála, 2003.)
Kaszap András
gyűjtése
(in: Szószóló, 1994. VII–VIII. sz. újraközli: Hála, 2003.)
Nagy István
Zoltán gyűjtése
(újraközli: Hála, 2003.) Köztudomású volt, hogy Semsey szerény kétszobás lakásban élte le napjait. Bútorait újságpapírral kötözte át, hogy a látogatók a huzatot ne koptassák. Igen szerényen étkezett; mindennapos főzelékét feltét nélkül ette stb. Mellesleg egy alkalommal arra kérte Eötvös Lorándot, hogy ha van használaton kívüli télikabátja, ajándékozza neki, mert szüksége lenne a kabátra az inasának. Eötvös néhány nap múlva elküldte a kabátot. Egyszer aztán szemközt találkozik az utcán Semseyvel, és megdöbbenve látja, hogy kabátját Semsey hordja. Menten szóvá is tette, amire Semsey így válaszolt. – Ez a kabát olyan jó állapotban volt, hogy a magamét adtam az inasomnak, és ezt megtartottam. (in: Bisztray
Gyula: Jókedvű magyar tudósok)
Ősi
budai német családból származott; s bár itthon, hazájában töltötte egész
életét, s negyven éven át tanított az egyetemen, nem tudott kifogástalanul
megtanulni magyarul. Magyar beszédének fogyatékossága miatt néha egészen
furcsa dolgokat mondott előadásain. Egy téli napon a gyéren fűtött teremben
vacogtak a diákok, lányok is, fiúk is. Bejön a professzor, látja, hogy
a padokban szétszórtan ülő hallgatóság fázik. Jószerével azt akarta tanácsolni,
hogy a tágas teremben húzódjanak összébb. Ez a felszólítása ilyenféleképpen
sikerült:
(in: Bisztray
Gyula: Jókedvű magyar tudósok)
1872-ben került katedrára az akkor alapított kolozsvári egyetemen. 1908-ban vizsgázott nála egy tanárjelölt. Meg sem szólalt a föltett kérdésre. Ha legalább megszólal, az öregúr szépen elmondott volna mindent, amit a jelölt nem tudott. De meg sem szólalt. A professzor vár, vár egy ideig, majd kissé türelmetlenül nógatni kezdi a makacs férfiút. Minden hiába. Erre méltatlankodva figyelmezteti: – Vigyázzon, mert 1883-ban már megbuktattam valakit! (Éppen huszonöt évvel azelőtt!) (in: Bisztray
Gyula: Jókedvű magyar tudósok)
Egy akadémiai ülésen szóba került, hogy ódát kellene íratni Széchenyiről. Eötvös Loránd, az elnök, odatol egy cédulát a mellette ülő főtitkár, Szily Kálmán elé, melyben bizalmasan megkérdi, kit bízzanak meg az ünnepi óda megírásával. Szily Kálmán ráírja a cédulára: „Ha volna egy Aranyunk, szívesen adnánk száz aranyat is.” Eötvös elolvassa és evvel a végső glosszával adja vissza Szilynek: „De nincs, csak egy Szászunk, annak meg kár egy arany is.” Lambrecht
& Varró, 1922.
Egy alkalommal Lóczyval és Schréterrel együtt járt Vadász Pécsett, területfelosztás végett. A reggeli vonattal mentek, beszállásoltak a Nádorba, s a délutáni szieszta után Lóczy (mint a néprajz kedvelője) indítványozta, hogy látogassanak el a helyi nyilvánosházba. Úgy is történt. Leültek, és az öreg Lóczy megfigyeléseket végzett, jegyzetelgetett. Mikor a hangulat kezdett már megfelelővé kialakulni – nyilván a szorgoskodó lányok közreműködésével – Lóczy biztatta őket, hogy csak kerüljenek beljebb, a belsőbb helyiségekbe, menjenek nyugodtan. A két fiatal viszont biztatta a méltóságos professzor urat, hogy hát ő ugyan miért húzódik ettől, miért csak biztat. Mire Lóczy: „Hja, az én gyufám már csak a saját skatulyáján gyullad!” Kaszap András
gyűjtése, 1957.
[Ő] mesélte egyszer, hogy a szatmári bányavidéket járták, sőt hazafelé tartottak már az óriási zsákmánnyal, és mikor éppen Muzu Jozsónak – azaz Mezősi Józsefnek – mesélte, hogy az egyik bányásznak a félretett, bezúzástól megmentett darabjait válogatva át, meglátott egy 6 cm élhosszúságú piritkockát... Milyen fantasztikus, észveszejtő darab volt! „Arra nem is mertem gondolni, hogy tudományos célra elkérjem, megvásároljam. Milyen nagy kár...! Sóhajtoztam... Azóta is csak arra a piritkockára tudok gondolni.” Erre Mezősi József a legnagyobb nyugalommal a zsebébe nyúlt és kivett egy darab ásványt: „Ez volt ?” – kérdezte. Megszólalni nem tudtam! Csak látta a megnyúlt ábrázatomat s csodálkozásomat... Azóta ez a darab is ott van a gyűjteményben – és gyorsan hozzátette (hogy azért egy életre tanuljátok meg csimótáim!: „Ásványt lopni nem szégyen! Csak tőlem!” (in: F.
Tóth Géza: Liber anecdotarum. Miskolc, 2003.)
Az ötvenes évek elején Vadász
folyton unszolta Bogsch Lászlót és Meisel Jánost, hogy magyarosítsák meg
a nevüket. Egyszer aztán Meisel bement hozzá, és jellegzetes mosolyával
közölte:
Végh Sándor
gyűjtése
Mellette kezdtem a MÁFI-ban „hivatásos” földtani térképezéseimet 1953-ban. Nagy név volt ő a geológiában, ezért büszke voltam, hogy mellé osztott be ifj. Noszky Jenő igazgató. Szekszárd központtal a Kulcs és Bátaszék közötti, főként fiatal pannon képződményeket térképeztük. A mellette eltöltött időből származnak az alábbi történetek. Köztudott volt róla, hogy nagyon szerette az alkoholt, legyen az bor, sör vagy pálinka. Szinte korlátlan mennyiségben képes volt inni... De bírni is nagyon bírta, mert még csak spiccesen sem láttam soha. Egy alkalommal Szekszárdról Bajára utaztunk, a MÁV-osztálymérnökségre az állomási kutak fúrásszelvényeinek megtekintésére, busszal, vonattal. Minden átszállóhelynél ott volt a kocsma, resti – s amíg várakoztunk a csatlakozásra, Pávai Vajna derekasan ivott. Aznapi fogyasztása becslésem szerint kb. 5 liter alkoholos ital volt. E teljesítmény lenyűgözött. Este, már otthon, a rendkívüli kapacitásnak elismeréssel adózva tisztességtudóan megkérdeztem: „Feri bácsi, hogyan bír ennyit inni?” Feri bácsi erre elkezdett kacagni és kivágta: „Ez semmi, édes öcsém! Azzal az alkoholmennyiséggel, amennyit eddig életemben megittam, kismalmot lehetne hajtani!” Kecskeméti
Tibor gyűjtése
Kecskeméti
Tibor gyűjtése
Kecskeméti
Tibor gyűjtése
Telegdi professzor volt az ELTE Őslénytani Tanszék vezetője az 1950-es évek első felében. Jószívűsége miatt nagy szeretetnek örvendett a diákok körében. Az egyik – nem éppen kiváló – hallgató sehogyan sem tudott a vizsgán annyit produkálni, hogy átengedhesse őt a professzor. Ekkor Telegdi Roth Károlynak az az ötlete támadt, hogy olyan kérdést tesz fel, amit bárki – alapműveltséggel rendelkező – képes lesz megválaszolni, így hát az alábbiakkal fordult a hallgatóhoz: „Kedves fiatal barátom, mondjon nekem valamit a sárkánygyíkokról!” A hallgató pár pillanatig dermedten nézett a professzorra, majd széles mosolyra fakadva a tréfán, így szólt. „De hát professzor úr, olyan nincs; vagy sárkány, vagy gyík!” A kedves, szelíd professzor pedig elkérte a leckekönyvet és beírt egy közepest. Póka Teréz gyűjtése ? Telegdi Roth Károly professzortól kérdezi egy őslényésznek készülő negyedéves, mit kell tudnia egy jó paleontológusnak. Válasz: „Hát ez bizony nehéz kérdés. De annyi bizonyos, hogy többet, mint ami az én tankönyvemben van.” Dudich Endre
gyűjtése
Tokody László
A Természettudományi Múzeum Ásványtárának vezetője volt a rendkívül szigorú és rátarti modorú Tokody László. A kötelező „táncrend” betartása ajánlatos volt nála. Egy-két évi egymás melletti és együttműködés után egészen jó viszonyba kerültünk egymással s megtisztelő bizalmába fogadott. Úgy vettem ki, kedvel is engem. Ekkor már visszaszólni is mertem néhány bizalmasabb mondására. Egy alkalommal a liftre vártunk kettesben a Baross utcai épületünkben, s tisztességtudóan megkérdeztem: „Hogy tetszik lenni, Igazgató úr?” Mire ő a szarkasztikus humorával vontatottan csak annyit mondott: „Ha adsz egy forintot, megmondom.” Meglepett s nem is esett jól nekem, hogy tisztelettudó érdeklődésemre csak így foghegyről válaszolt. Belém bújt a kisördög s kiszaladt a számon: „Tetszik tudni, mit mondok, tessék adni egy forintot és nem kérdeztem semmit!” Kecskeméti
Tibor gyűjtése
A professzor úr alkalmazott földtanból vizsgáztat. A kérdés: „Amikor kimegy a terepre földtani térképezést végezni, mi a legelső teendője?” A hallgató némi habozás után kivágja: „Bejelölöm a térképen az álláspontomhoz legközelebb levő kocsma helyét.” Döbbent csend. A professzor szippant egyet szipkás cigarettájából. „Kérem az indexét. Végeztünk.” – Az érdemjegy jeles! Kecskeméti
Tibor gyűjtése
A múlt század hatvanas éveiben nagy viták voltak a katt–akvitán határkérdésben. A kérdés szakértői közül a legszenvedélyesebben az akvitánpárti Csepreghyné Meznerics Ilona és a kattpárti Horusitzky Ferenc vitázott a Magyarhoni Földtani Társulat előadóülésein. Egy alkalommal Csepreghyné az akvitáni kor melletti legnyomósabb érvnek a Pecten praescabriusculus korjelzőségét hangsúlyozta. Erre Horusitzky így válaszolt: „Ilus! Én hiszek Magának, mint egy istennek, de ezekkel a Pectenekkel úgy vagyok, mint a nőkkel: a ráncok nem fejezik ki a kort!” Kecskeméti
Tibor gyűjtése
Kecskeméti
Tibor gyűjtése
Kecskeméti
Tibor gyűjtése
„Nahát, szörnyű! Már csak az hiányzik, hogy kiadd az utasítást Gerecsnek (a portás volt), ha bejövök a kapun, azt mondja nekem: Lehelj rám!” Kecskeméti
Tibor gyűjtése
Kecskeméti
Tibor gyűjtése
A Földtani Intézet dísztermének előterében áll a fúrókagylók által szitává fúrt nagyvisnyói ún. likacsoskő. Tasnádi Kubacska András fedezte fel és szállította be az intézetbe, mint rendkívüli paleoökológiai leletet még az 1950-es évek elején. A terepen körülárkolással és „ládázással” lehetett csak kiemelni a hatalmas kőtömböt. Ehhez sok faanyag, deszka kellett. Tasnádi Kubacska szétküldte segítőit a faluba azzal, hogy szerezzenek deszkát. A kis faluban azonban nem volt sem asztalos, sem ács, így a segítők dolguk végezetlenül érkeztek a stáb főhadiszállására. Tasnádi Kubacska keresetlen szavakkal illette kollégái élhetetlenségét s elviharzott. A kis segédcsapat csüggedten várta a további fejleményeket, amikor deszkával teli szekér kanyarodott be a főhadiszállás udvarára, a bakon a kocsis mellett Tasnádi Kubacskával. A meglepetéstől szótlan kis csapatból elsőnek Klein József preparátor eszmélt fel, s megkérdezte: „Bandi, ugyan honnan szerezted ezt a temérdek sok deszkát?” A válasz rövid és velős volt: „Impotens banda! Hát megvettem a paraszt kerítését!” Kecskeméti
Tibor gyűjtése
Kecskeméti
Tibor gyűjtése
Egy alkalommal, a Földtani Társulat szakülésén, mikor az ifjú előadó a legújabb eredményeit ismerteti, és alátámasztásul hivatkozik a profeszszor úrnak egy (e témába vágó) írására, Szádeczky idegesen fészkelődni kezd. Majd feláll és beleszól az előadásba: „Kedves kollégák, meg kell jegyeznem, hogy ezzel a véleményemmel én magam sem értek egyet.” Dudich Endre
gyűjtése
Végh Sándor
gyűjtése
Az ország talán legjobb földtani térképezője a hirtelen támadó – s ugyanolyan hirtelen csillapuló – haragjáról is híres volt. A Földtani Intézet folyosóján a következő jelenetnek voltam tanúja. Felpattan a szerkesztőség ajtaja, kijön rajta Balogh Kálmán s nagy erővel becsapja maga mögött. Lila fejjel, cirkalmas káromkodást mormolva, se hallva, se látva tesz vagy hat-hét lépést, majd megáll. Visszafordul, elmegy a szerkesztőség ajtajáig és kétszer úgy bevágja megint, hogy zeng belé az egész intézet. S most jön egy csodálatos metamorfózis: meglát, odajön hozzám, belém karol és mosolyogva kérdi: „Tiborkám, hogy vannak a nummuliteszeid?” Kecskeméti
Tibor gyűjtése
Egy alkalommal a Nemzeti Múzeum mögötti Pollack Mihály téren összefutottam Kriván Palival. Már messziről üdvözölt, de nem állt meg a szokásos rövid beszélgetésre, hanem szinte futtában mondta: „Barátom, most nagyon sietek, mert egy ABülésen kell pontos időre megjelennem!” (Akkoriban az AB az abortuszbizottságot jelentette!) Látva megrökönyödött képemet, még visszaszólt: „Tudod, a természeti kisplasztikáimat (mészkonkréciók!) most zsűrizik, s tudnom köll, löszbaba, vagy nem löszbaba!” Kecskeméti
Tibor gyűjtése
Dudich Endre
gyűjtése
Balkay Bálint (1933–1986) Többek közt briliáns szaktolmácsolásáról volt híres. Egy alkalommal nagy taps után az előadó félrevonta őt, és szemrehányást tett neki, hogy nem szó szerint tolmácsolta a szavait. Bálint válasza ez volt: „Örülj neki. Én ugyanis azt mondtam el angolul, amit mondanod kellett volna.” Dudich Endre
gyűjtése
|
||||