KÁNTOR
SÁNDORNÉ VARGA TÜNDE
Vekerdi Béla A XIX. század 60-as, 70-es
évei sok nehézséget hoztak az iskola életében; fellendülés csak 1873 után
következett be. 1913-ra elkészült a Református Főgimnázium új épülete a
Péterfia utcában (ma a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola otthona).
Az új épület építési, belső berendezési munkálatai az iskola kiváló matematikaszakos
igazgatója, Karai Sándor (1859–1936) nevéhez fűződtek. Utódja Jakucs István
(1882–1964) volt. Ő tanította matematikára és fizikára Bay Zoltánt, Béber
Lászlót, Gulyás Pált, Szabó Lőrincet, Törő Imrét. 1927-ben kibővült az
iskola profilja: megkezdte működését a Tanárképző Intézet, és az iskola
gyakorlóiskolává vált. Jakucs István vezetőtanárként sok tanárjelöltet
vezetett be a matematikaoktatás rejtelmeibe (Barcza Gedeont, Faragó Tibort,
Mester Istvánt, Nagy Gézát, Urbán Barnabást, Vikár Istvánt).
Az
ősi kollégium sok kiváló embert nevelt fel. Bár a gimnázium feladata a
humán műveltség kimunkálása volt, számos természettudományos érdeklődésű,
később híressé vált tudóst, fizikust, matematikust, orvost indított el
a pályáján. Dr. Vekerdi Béla (1882–1970), majd dr. Mester István (1907–1984)
folytatta – a második világháborút megelőző korszakban – a tudós matematikatanárok
sorát. Mester István tanítványai közül a legkiemelkedőbb Szele Tibor Kossuth-díjas
matematikaprofesszor, akiről a Bolyai János Matematikai Társulat díjat
nevezett el; ezt minden évben a kiváló munkát végző, tudományosiskola-teremtő
matematikusnak ítélik oda.
A nagy tudású ember 1917-ben filozófiából doktorált
Budapesten. Disszertációjában az induktív kutatási módszerek fejlődésének
történetével foglalkozott.
1927-ben a Matematikai földrajz
elemei címmel tankönyvet írt. 1934-től a Debreceni Tudományegyetem tanárképző
intézetében a középiskolai matematika didaktikáját adta elő. 1936-tól a
Tanítóképző Intézet igazgatója. 1944-től nyugdíjas, de még a II. világháború
után is szükség van a munkájára, másfél évtizedig tanít óraadóként a Református
Gimnáziumban.
A debreceni Református
Gimnázium Óráin fontosnak tartotta
a tanulók önálló munkáját és a logikus gondolkodásra való nevelést: „Buzgó
matematikusokkal gyakran megtörténik, hogy teljesen elvesztik a kapcsolatot
a diáklélekkel, nem tudnak jól beilleszkedni a gyermek- és az ifjú lélek
gondolatvilágába. A helyesen alkalmazott munkáltatói tanításnál ez a veszedelem
teljesen el van hárítva, mert az egyéneknek figyelemmel kísérhető munkáiból,
mint összetevőkből, rakódik össze az eredmény. Így alakul ki bennük igazán
a féligazságokat nem tűrő, a helyes értelmi kapcsolatokat mindenkor megkereső
és megtaláló, a gyakorlati élet számára is értéket jelentő igazi matematikai
karakterű gondolkodás.”
Úgy gondolta, mind a humán,
mind a természettudományos műveltség alapjait el kell sajátíttatni a diákokkal,
de mindkét téren tartózkodni kell a túlzott ismertanyag erőltetésétől.
Vekerdi Béla a hagyományos
természetfilozófiai iskola egyik utolsó képviselője volt. Elsősorban az
akaratszabadság problémája foglalkoztatta. A determinizmus álláspontjára
helyezkedett, ezzel kapcsolatos elképzelésein élete végéig dolgozott; munkája
kéziratban maradt meg.
Szeretett hegedülni, sakkozni,
vadászni és kertészkedni. Juhász-Nagy Sándorral, Kardos Pállal együtt tagja
volt a debreceni reformtársaságnak. Gazdag könyvtárában a filozófiai művek
mellett a magyar és a világirodalom klasszikusai is szerepeltek. Móra Ferenc,
Tömörkény István és Ady Endre kedvenc szerzői közé tarozott, de könyvei
között ott volt a Szabó Ervin által kiadott Marx–Engels-kötet is.
Németül, latinul jól tudott.
Tanártársai közül Magyari Kálmán matematika–fizika szakos tanárral, az
iskola későbbi igazgatójával, Zsigmond Ferenc egyetemi tanárral, dr. Csepreghy
(Frick) József magyar–latin szakos kollégiumi tanárral tartott fent szorosabb
kapcsolatot.
A tanár „Dr. Vekerdi Béla hetedik–nyolcadikos
gimnazista korunkban (1934–36) volt osztályfőnökünk, matematika–fizika
és lélektantanárunk. Sok kiváló tanárunk volt a gimnáziumban, mégis közöttük
ő maradt meg úgy az emlékezetünkben, mint a tanár. Szikár termetű, komoly
tekintetű férfi volt, de adott helyzetben a könnyű derűre is hajlott.
Mértéktartóan jól öltözött:
mindig fehér ing és mandzsetta, kihajtott keménygallér és széles, sötét
nyakkendő volt rajta. E megjelenésből testi és lelki tisztaság és szuggesztivitás
sugárzott.
Vekerdi Béla tanár úr Nevelési módszere, tapasztalatunk
szerint, elsősorban a személyes példamutatás volt. Óráira mindig pontosan
érkezett, kitűnően felkészült, mégpedig nemcsak a kötelező anyagból, hanem
az ahhoz kapcsolódó aktuális tudományos eredményeket is ismerte.
Fegyelmet elsősorban azzal
tartott, hogy ő maga rendkívül fegyelmezett volt. Sohasem ragadtatta el
magát, hangos szóra vagy látványos fegyelmező eszközre nem volt szüksége,
még a vásott diákok között sem. Magatartásával egy életre szóló útmutatást
adott a kultúrember viselkedéséről.
Matematikatanárként arra
törekedett, hogy ki-ki a tehetségéhez képest önállóan tudjon gondolkodni.
A matematikai problémamegoldásra hajlamosabb diákoknak nehezebb és más
feladatokat adott, mint a kötelező tananyag. Például az érettségin mert
olyan feladatot adni, amely teljesen új volt, a tananyagban nem szerepelt.
Arra törekedett, hogy megválaszolatlan, homályos kérdés senkiben se maradjon
a matematika kötelező anyagával kapcsolatban. Mint fizikatanár célul tűzte
ki, hogy tanítványai – a tananyagon túlmenően – korszerű természettudományi
ismeretekre tegyenek szert. Különösen megragadtak bennünket népszerű csillagászati
előadásai, amelyek alapján egy fakultatív tételt is adott az érettségi
írásbelire.
Dr. Vekerdi Béla igazi tanár
volt a szó legnemesebb értelmében. Példamutató egyéniségének hatását –
míg élünk – magunkkal visszük.”
1. Osváth Ödön (történelem–földrajz
tanár)
Vekerdi Bélának „már a megjelenése
is rendet és fegyelmet parancsolt. Szikár alakja, halk és finom beszéde,
mindig udvarias megszólalása volt legfőbb nevelő- és példamutató eszköze.
Az ő óráin nem lehetett rendetlenkedni. Osztályunk – az akkori tantervnek
megfelelően is – inkább humán érdeklődésű volt, de ő érdeklődést felkeltő
magyarázataival, mindent megértető módszerével és türelmével úgy tudta
átadni matematika és a fizika anyagát, hogy végül is mindnyájan megszerettük
tárgyait. Abban az időben e két tárgy anyaga meg sem közelítette mennyiségben
a mait, de azt, ami az általános műveltséghez kellett, kitűnő útravalóul
adta nekünk. Vallotta, hogy neki a legfontosabb ismeretek átadása a célja,
s a szakemberré való nevelést majd mindenki megkapja választott pályájára
való felkészülése során”.
Rábold Gábor tanári hitvallása
a példakép Vekerdi Béla nézeteit tükrözte vissza: „Tanári pályám alatt
megközelítően 6000 tanulónak tanítottam a magyart és a latint. Módszereimben
próbáltam követni nagy példaképeimet, például az órára való pontos felkészüléssel.
Igyekeztem óráimon oldott légkört teremteni, hogy diákjaim minden gátlás
és feszültség nélkül nyilatkozhassanak meg és önálló véleményt mondhassanak
a tárgyalt anyaggal kapcsolatban. Szaktárgyaim oktatásában törekedtem mindig
összhangba hozni a tantervi követelményeket és a tanulók érdekeit, amikor
a tankönyvekből, az előadásokból a maradandót, az életre szólót, a nélkülözhetetlent
tanítottam és követeltem meg, olyan alapokra építve, amelyek szilárdak
legyenek, s amelyekre lehet építeni tovább.”
Máthé Imre akadémikus, Kossuth-díjas
egyetemi tanár, ökológus a következőket emelte ki a 450. évi jubileumi
megemlékezésen: „A debreceni Református Főgimnázium emberformáló, életre
szóló nevelő hatását tanári karának kiváló szellemi és erkölcsi értékekkel
rendelkező egyéniségei adták. Hogy személy szerint mit kaptam én ezektől
a Tanároktól, annak bemutatására nagyon tisztelt, jó emlékű tanáraim közül
különösen három, reám legnagyobb hatást gyakorló tanárról emlékezem meg.
Akkori tudós tanáraim sorában említem dr. Vekerdi Béla matematika és fizika
szakos tanárt, az egyetem csillagászati földrajzot előadó professzorát,
aki kiváló pedagógiai módszerével, lebilincselő stílusával, fegyelmezett
és fegyelmező magatartásával tanítványaira – így rám is – életre szóló,
mély hatást gyakorolt.”
A Vekerdi család
Vekerdi Béláné Király
Ilona
Fiaival egyenrangú beszélgetőpartnerként
foglalkozott. Lászlót az iskolában is tanította eleinte. Olyan ember volt,
aki a meglevővel megelégedett, a nagyra törés nem érintette, maga körül
a dolgokat szép rendben tartotta. Nyugdíjba vonulása után nagy figyelemmel
követte unokái nevelését.
„Egész lényéből áradt a demokratikus
magatartás, számára nem létezett ember és ember között különbség a társadalmi
helyzet miatt. Senkivel nem ütött meg komázó, vagy túlzottan követelő hangot
– az iskolában sem, szűk baráti vagy családi körben sem. Nagyon melegszívű
volt, testvéreihez olyan szeretet fűzte, amilyenhez hasonlót még életemben
nem láttam” – emlékezik Vekerdi József.*
Unokaöccse, Vekerdy Tamás
számára is példakép volt:* „Nagyapám halála után amolyan ifjú pótapa volt
a családban. Nemcsak testvérei szerették a nagyra becsülő rajongás egy
fajtájával, hanem a következő generáció, azaz az én generációm is. Még
80 éves kora körül is friss és tevékeny volt, testileg, szellemileg egyaránt.
Kis kofferjával ide-oda utazgatott Budapest–Hódmezővásárhely és Debrecen
között, intézte a család tehetetlenebb tagjainak ügyeit, játszott az unokákkal,
javította az öreg ház tetejét, olvasta az akaratszabadság problémájával
foglalkozó legújabb irodalmat.
Feledhetetlenek voltak a
vásárhelyi reggelizések, ebédelések, vacsorák nyaranta a „gangon”. A mikszáthi
színezetű országos adomák legnagyobb mesélője ő volt. Látszólag szárazon,
nagyon tömören, szűkszavúan beszélt, de ezt a puritán megnyilatkozást nagy
lírai humor és kedély színezte át. Az országban itt-ott találkoztam tanítványaival,
akiket még a Dócziban tanított.
Életemben, apám után, ő volt
számomra az egyik legfontosabb személyiség.”
*A cikkben a *-gal jelölt
emlékezések a szerzőhöz írt levelek részletei.
VEKERDI BÉLA PUBLIKÁCIÓI
|
||||