Ma már nem fér kétség ahhoz, hogy Bolyai János egyike volt a legnagyobb magyar tudósoknak, de az egyéniségére és betegségeire vonatkozó megállapítások, nézetek, vélemények egymástól nagyon eltérőek és ellentmondásosak.

Írásomnak nem az a célja, hogy a pszichológus Szirmayné Pulszky Henriette (1932), a pszichiáter Schaffer Károly (1934), Hints Elek egyetemi magántanár (1940) és mások azon véleményét elemezze, miszerint Bolyai János nemcsak pszichopata, hanem egyenesen szkizofréniás is volt, mert meggyőződésem, hogy ezeket a kórisméket szubjektív, hamis és rosszhiszemű adatokra alapozták. Teljesen egyetértek Alexits György (1977) véleményével, miszerint Bolyai János domáldi tartózkodásának idején csempészték be életébe azt az anyagot, amelyre hivatkozva felépítették azután az elmebaj gyalázatos meséjét. "Így történt azután, hogy néhány ideggyógyászunk valóságnak fogadta el a Jánosra vonatkozó teljesen hamis adatok egész tömegét, hogy ezek után látszólag tudományos módszerekkel állapítsák meg Bolyai János kóros lelki életét. Gyengén alátámasztott megállapításaikban talán csak az az egyetlen érdekes tény, hogy hárman háromféle diagnózist állapítottak meg…" Szükségesnek tartottam, hogy e gondolatokra röviden kitérjek, mert az orvosi szakirodalom, sajnos, főleg ezekkel a pszichiátriai kérdésekkel foglalkozott.

Érdeklődésem és vizsgálódásaim inkább olyan betegségek felé irányultak, amelyeket nem szubjektív véleményekre, hanem korabeli orvosi dokumentumokra lehet alapozni. Ezeknek egy részét, így pl. Péterfi Pál orvosi naplóját, néhány szakember már tanulmányozta (Pataki Jenő – 1934, Hints Elek – 1940, BerdeKároly – 1973, Vofkori József – 1985), de következtetéseik vagy hiányosak, vagy tévesek.

E munkám összeállításához egyfelől a már említett Péterfi Pál-féle orvosi naplót, másfelől a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában őrzött 53, Bolyai János nevére írt orvosi vényt (receptet) használtam fel, és ezeket a Bolyai-hagyatékban őrzött írásos vallomásokkal (levélrészletekkel) egészítettem ki.

Írásom első részében az orvosi naplóban olvasható kórrajzokat ismertetem teljes terjedelmükben, míg a kezelési eljárásokat – a könnyebb érthetőség miatt – röviden foglalom össze anélkül, hogy a latinul írt vényeket szó szerint közölném. A kórleírásokat igyekszem az orvos szemével, gondolkodásával kritikailag értékelni. A második részben az említett 53 vényből és a néhány vallomásból levonható következtetéseket foglalom össze időrendi sorrendben. Végül pedig áttekintem a két rész elemzéséből adódó következtetéseket, amelyek Bolyai János valós betegségeit igazolják.

Kórrajzok

Péterfi Pál marosvásárhelyi városi orvos betegeiről naplót vezetett. A többkötetes naplót a marosvásárhelyi Református Kollégium könyvtárának adományozta, ahonnan átkerült a Teleki–Bolyai Könyvtárba, és ma is itt őrzik.

Az 1838-ban megkezdett naplósorozat első kötetének 52. oldalán a Bolyai Jánosra vonatkozó első feljegyzés január 16-i keltezésű: "16. Jan. 838. Mérnök Kapitán Bolyai János Ur. Munkás és mozgó életéből szünetlen szobába zárkozott, állapotba lépés s lelki szenvedély és elégületlenség miatt hosszabb idő ólta gyengélkedő állapotban lévén, kivált mint egy 10 hét ólta szobáját s még ágyát is el nem hagyta. Nagyon el van fogyva, csaknem elszáradva, arca halvány – flegmás köhögése méjj hanggal gyakori – pulsussa gyöngült – éjjel izzadásai – hasa szorult, mája keményke, különben a sok koplalás miatt belei béhúzodtak, tekintete, érzése csalódásai mint hypochondriában betegségét felette nagynak véli. Éle rhebarbarás – magnesiás porokkal – sok meleg theával s csak levessel."

A leírásból arra lehet következtetni, hogy a székrekedéssel járó emésztési zavarokhoz hűléses hörghurut is társult. Az sincs kizárva, hogy a "rhebarbarás-magnesiás" porok hosszas szedése miatt a szervezetben pretoxikus állapot is kialakult (közismert a rebarbara toxikus hatása, ha azt hosszabb ideig fogyasztják), ami miatt Bolyai János betegségét fölöttébb nagynak vélte. Igaz, hogy ezt Péterfi Pál a beteg közismert hipochondriájával magyarázta.

Kezelésére, a gyomorsav megkötésére magnézium-karbonikumot, a bélműködés serkentésére cukorral kevert kénvirágport rendelt, majd a beteg kérésére hánytatót is felírt. Ez az akkor divatos Ipecacuanhae radix volt, ami egyben köptető is. Az eredményt (február 9-én) ily módon írta le: "Ennek igen óhajtott következése lett, mert nagyon bő nyál takarodván el, köhögése kimaradt, jobb emésztés, elevenség – álom visszatértek, az erő szemlátomást gyarapodott s ezután egyéb orvosság nélkül annyira visszaállott egészsége, hogy szabadon künn járhat, s magát már szolgálatjába visszaállásra jelentette is."

Ugyanazon az oldalon, február 15-i keltezéssel ez olvasható: "Kivánságára egy gyomorerősítő s haslágyító mixtura is rendeltetett, noha egészségére nézve semmi egyéb nem hiányzik, mint szabad mozgás."

Március elsejei keltezéssel pedig ez áll: "Egészen helyre állott. 1 Marty."

Figyelemre méltó a napló végén található "különös jegyzések" rovata, amelyben Péterfi doktor a betegek nevét, sorszámát és kórisméjét tüntette fel. Itt olvasható Bolyai János betegségének diagnózisa is: Catarrhus chronicus (ami idült hurutot jelent, és a kórrajzi leírásban nem jelenik meg!). E naplófeljegyzésekből Pataki Jenő kolozsvári orvostörténész 1934-ben, az Orvosi Szemlében részleteket közölt, de a kórképet csak hipochondriának vélte, mert elkerülte figyelmét ez, a napló végén szereplő "Catarrhus chronicus" diagnózis.

A következő feljegyzés 1839. február 17-i keltezésű: "17.a Febr. Kapitány Bolyai János úr. Ez priessnitzi hős – egész nyáron, s őszön rengeteg hideg vizet ivutt, de minden legkisebb haszon nélkül – sovány – fonnyadt, horpadt – szemei béestek, arca halvány – álmatlan s rossz gyomor, rossz digestio, chylus készítés – evés után néhány órával minden nagy teliség, feszültség – égés érzése a gyomorban." Kezelésként Ipecacuanhaeradix szirupot rendelt, majd a leírást így folytatta: Ezt bevévén hányt sok zöldes epét – s laxálódott, mire nagyon jobban is lett s a városról el is költözött." A napló névmutatójában ugyanakkor ez szerepel: "Bolyai János. Hypochondria."

Ez a leírás egyfelől megerősíti, hogy Bolyai János panaszait elsősorban emésztőszervi betegségek, így gyomorsav-túltermeléssel járó idült gyomorhurut okozta, másfelől pedig, hipochondriája miatt, mindenféle gyógyeljáráshoz, így a Priessnitz által bevezetett empirikus hidroterápiás (hidegvíz-ivókúra) módszerhez is folyamodott, de – mint olvasható – nem sok eredménnyel. Annyira rajongott és bízott ebben a módszerben, hogy Priessnitzről így írt: "a gyógyászat eredeti, vagy természet-szülte, beretva-éles tapintatú, becsülettejes, nemes, nagylelkű hőse", és "fő védangyalának" nevezte. Levelezett is a Gräfenbergben élő Vinzens Priessnitzcel.

Péterfi Pál orvosi naplójának részlete 1854-ből

Az 1839 és 1854 közötti tizenöt éves időszakban nem találunk Bolyai Jánosra vonatkozó feljegyzéseket Péterfi Pál orvosi naplójában. Viszont az 1854 decembere és 1855 márciusa közötti négy hónapos periódusban történtek a legérdekesebb és egyben legvitathatóbb kórtörténeti leírások Bolyai János bőrbetegségéről. Időrendi sorrendben követjük ezeket:

"8. Xbr. Bolyai János Kapit.
Herpes syphil.
Kezdődőtt még a meleg öszen – mejjét s hasát boritotta el főleg."

Belső és külső kezelést írt elő. Belsőleg Sarsaparilla (szárcs) gyökérfőzetét, külsőleg pedig Foeniculi vulgare (édeskömény) és Radix liquiritiae (édesgyökér) kivonatával készült kenőcsöt és jódos (Kalium hydrojodatum) fürdőt rendelt.

"11. Xbr. – ferdés és laxálódás jól esik

Rend: egyik nap a Dt. (gyökérfőzet) – másnap a ferdöt

15-ig vett 4. ferdöt – de felette meleg lévén – szédülést kapott. Folyt. 15. Xbr.

15. Xbr. Bolyai János Kapit. de 8 Xbr.

Exanth. syphilit.

Arcát, kezeit, lábait kivéve van mindenütt, leginkább a derékon tzombokon – karokon. Vannak pustulák és miliarék, melyek nagyon viszketnek.

Az előző kezelés folytatását írta elő:

"18-án nagy jobbulás látszik. folyt.

19. 20. 21. 22. ugyanazon állapot."

Most már a jódos fürdő mellé belsőleg is elrendelte a jódkezelést: "24. Xbr.- eddigelé nagy jobbulás – ferdőnek semmi csipését nem érzi.

25. én feredvén ezt igen erősnek találta, mint mondja az ájulásig. Széke se volt néhány nap." Ezért hashajtó infusumot (főzetet) is felírt. "26. 27 28. Nem élvén sem feredővel sem orvossággal – bőre nagyon tisztult, a furunculusok kevesek hijjával, s a vesiculusok mind oda lettek – de most is van piros viszketegség ’s ez hol itt – hol ott – néha az arcon is, hol most semmi kiütés nem látszik." Az előző kezelést folytatta.

"Ezután a ferdőt igen jól álhatta – a kiütés – pustula – vesicula – squama mind elenyészett – de viszketés nem egészen, mert az Január 3.án is 1855 megvan – noha kisebb. Folyt. 4. Január 1855.

4. Januar. Bolyai János Kapit. de 15 Xbr.

Eddigelé minden pustula elmúlt, csak a bőrviszketegség nem. Ezúttal félben hagyatik a jod külső és belső használata – folytattatik csak a szappannali mosás.

5. 6. 7. 8. Ez idő alatt semmi pustula – a régiek bé száradtak – vállain – karjain – farán nagy mértékbeni korpázás. Érez most is viszketegséget, melyről azt mondja hogy nem oly mérges mint volt az elébbi."

Most már csak szappanos fürdőt rendelt. "9. 10. 11. 12. – panaszol nagy viszketegségről – éjjel ’s nappal egyformán – a bőr igen finom squamakkal boritva – a régi pustulák mind elmúltak – helyenként látszik egy-egy kisebbszerű. Viszketegségtől csak kéz s lábfők és artza szabad – Egyébütt igen nagy mértékben van." Elrendelte a belső és külső jódos kezelés folytatását, valamint az édeskömény főzetének további szedését. Ezt követően, az orvos betegsége miatt, a kezelést megszakították. De a beteget február 4-én újra látta, és a következőket jegyezte fel: "Febr. 4.én láttam: bőre nagy részt megtisztulva, de panaszolván mégis viszketegséget."

Ekkor Péterfi doktor a higany- (szublimát-) kezelést is bevezette, mégpedig külsőleg, testmosóként.

A következő bejegyzés március elsejei keltezésű: "1. Marty. Bolyai János Kapit.

Pitiriasis. Január közepe tájott félben hagyatva lévén a gyógyítás. Mind a papulak – pustulák elenyésztek – de a bőr szenvedés megmaradott – viszkető – égő – ’s evő vagy rágó érzéssel."

Most a naplóban az időrendi sorrend megszakad, mert két februári dátum szerepel: "2. febr. Ekkor az orvos belsőleg is elrendelte a szublimátkezelést, amelyről így vélekedik: ennek csak eleinte érezte jó hatását – késöbb nem – sőt szájjára is hatott.

28. febr. Különösen a scrotum lévén a szenvedés helye, ide rendelt…" Higanyos kenőcsöt írt fel.

Ezután folytatja a március l-jei bejegyzést: "Sokkal általánosabban van testén elterjedve a korpázás ’s ilyen helyütt égés – viszketés – ’s rágó érzés, mely versenként áll elő – ’s ez főleg van a scrotumon…" Ezúttal is belső és külső jódkezelést, a száj tisztítására pedig zsályát rendelt. A továbbiakban a feljegyzések a következőképpen folytatódnak: "Legelébb 9. Marty feredett, ’s igen jó hasznát érezte, de hülést kapván kimenésből, ebből jött arcz csontfájdalom (hozzájárult a kenő hatása is).

Ezért 13. Marty a ferdés – kevés – belső jodhasználat eltiltatik…" Csupán fehér mályva (Althaea officinalis), hársfavirág (Flores tiliae) és orvosizsálya (Salvia officinalis) -főzetet rendelt, a szájnyálkahártya-gyulladásának (stomatitis) enyhítésére. "14.én a szájbeli baj nincs rosszabbul.

Késöbben Martius vége felé elővétetik mind a ferdő – mind a jod belső használata – mind a jodos kenöcs."

Eddig tart a kórtörténet leírása Bolyai János bőrbetegségéről, kezeléséről és szövődményeiről. A kezelés eredményéről ő maga számolt be apjának: "a Dr. is tapogatta kiütéseimet még meg sem mosdva mindenkor. Azonban mégis azt hiszem, hogy mértékben a fogékonyság vagy dispositio szerint, nemcsak minden nyavalya ragadó lehet, hanem ilykor némely még a csupa hirére vagy gondolatjára is bajt kaphat, a szellemi hatás által. Többnyire leginkább nem kapja az el, ki, illő tisztaság mellett, legbátrabb; én ugyan a tisztaságot annyira kerestem, hogy szinte már csak ha a gúnyámhoz értem is, már megmostam a kezemet, egy nap talán 300-szor is; én hogy a többi gúnyámat semmikép ne inficiáljam, az egész idő alatt, a fehérnémün kívül, mind csak ugyan egy gúnyát viselek. Állapotom némileg ugyan könnyebbedett, de még mind van viszketegség, naponta néha nagyon erős és iszonyú alkalmatlan, a kénesős jódos kenöcs maga is persze égést okozván, éppen most az egész curával (9 ferdés után) jónak láttam megszünni, hogy várjam el a hatását; a testemben már nem hiszem, több kóranyag legyen, miután semmi kiütések nem mutatkoznak." Egy későbbi leveléből kitűnik bizalmatlansága Péterfi doktor kezelésével szemben, még a recepteket is elküldi apjának, hogy lássa, nem rejt-e valamelyik orvosság nem sejtett veszedelmeket.

Elemezve e kórleírásokat, illetve kórtörténetet, az alábbi megállapításokra juthatunk:

1. Bolyai János bőrbetegsége nem volt szifiliszes eredetű. A betegség második időszakában megjelenő bőr- és nyálkahártya-elváltozások sajátosságai a következők: generalizált maculosus (foltos), papulosus (kiemelkedő), pustulosus (hólyagos) elváltozások a bőrben, amelyek nem viszketnek (!), és különösen jellegzetes, hogy a tenyér és talp bőrén is kialakultak (!). A nyálkahártyákon enanthemák (vörös foltok) és fekélyek keletkeztek. Ezekhez generalizált, fájdalmatlan nyirokcsomó-megnagyobbodás, molyrágásszerű hajhullás (alopecia) és különböző belső szervek érintettsége is társult.

A kórleírásokból kiemelem azokat, amelyek ellentmondanak a szifiliszes bőrelváltozásoknak: "mejjét s hasát borította el főleg, / Arcát, kezeit, lábait kivéve (!) van mindenütt, leginkább a derékon, tzombokon – karokon. Vannak pustulák és miliarék, melyek nagyon viszketnek (!) / a kiütés elenyészett… de viszketés nem egészen. / Eddigelé minden pustula elmúlt, csak a bőrviszketegség nem. / Viszketegségtől csak kéz s lábfők és artza szabad – egyébütt igen nagy mértékben van / … a bőrszenvedés megmaradott – viszkető – égő – ’s evő vagy rágó érzéssel."

Egyik naplóbejegyzésben sincs utalás arra, hogy generalizált nyirokcsomó-megnagyobbodást, foltos hajhullást vagy szervi érintettséget észlelt volna.

Továbbá, az a tény, hogy három hónappal az első naplóbejegyzések, azaz a herpes syphil(iticum) és exanthema syphilit(ica) diagnózisok után már újabb kórisme – pitiriasis – jelenik meg, Péterfi doktor bizonytalanságára vagy hiányos bőrgyógyászati ismereteire utal.

Egyébként, néhány évvel korábban, 1848-ban és 1850-ben írt leveleiben maga Bolyai János így fogalmazott: " … a legmélyebb fájdalommal még saját érdekemben is, mentségül kijelentem, hogy én mind amellett is, hogy – egyébiránt tiszta és jó-vérűség mellett – évek óta nem beteges, hanem időről időre fekvést kivéve főlhúzva valóságos beteg…" A vérbajtól apja is állandóan óvta, de ő maga is tartott ettől a betegségtől. Ezért érdemes odafigyelni a "tiszta és jó-vérűségére", amit mindig kihangsúlyozott.

Bolyai János (állítólagos) szifiliszére Pataki Jenő (1934) közleménye irányította a figyelmet, majd Hints Elek (1940) ezt már összefüggésbe hozta elmebeli állapotával is, sőt ezen túlmenően azon is elmélkedik, hogy a betegséget bizonyára fiatal tiszt korában szerezhette. Mindkét szerző véleménye pontatlan, sőt hibás. Pataki például nem tett említést a pitiriasisról (szándékosan ?), noha, mint láttuk, ugyanarról a kórképről van szó, továbbá közleményében olyan szövegrészek is megjelennek, amelyek az orvosi naplóban nem szerepelnek(!). Hints Elek eszmefuttatása pedig azért hibás, mert nem vette figyelembe a szifilisz szakaszos lefolyását, ugyanis a II. időszakra jellemző bőrelváltozások nem két évtizeddel a fertőzés után jelentkeznek, továbbá az idegrendszer érintettsége (neurolues) nem erre, hanem a késői, III. időszakra a jellemző.

A kezelést elemezve látjuk, hogy ez az antilueses terápia akkori módozatainak felelt meg. A Sarsaparilla gyökér főzete fokozza a szervezet általános anyagcseréjét, az orvos az édesgyökeres kenőcsöt fürdőkezeléssel együtt rendelte el. Már az első naplóbejegyzésben szerepel a jódos (Kalium hydrojodatum) fürdő elrendelése, de hamarosan bevezette a jód belső adagolását is. Két hónap múlva rátért a higany (szublimát) külső és belső alkalmazására is.

Ez a hosszan tartó jódkezelés végül meghozta a szövődményeket is: a stomatitist (szájnyálkahártya-gyulladást), az arccsontfájdalmakat, a "hűlést". Ezek a szövődmények a hosszas jódkezelés okozta jodizmusba illeszthetők, ugyanis a nyálkahártyákon kiválasztott jód ezeknek a gyulladását okozhatja (stomatitis, nátha, homloktáji fájdalom, hörghurut, hányás, hasmenés stb.), a bőrön kiválasztott jód pedig különféle bőrelváltozásokat idézhet elő (kiütések, vérzések, pemfigusos hólyagképződés stb.).

A szájnyálkahártya-gyulladás előidézésében a szublimátnak is lehetett szerepe, amire maga Péterfi is utalt: "Ennek csak eleinte érezte jó hatását – később nem – sőt szájjára is hatott." A stomatitis kezelésére mályva-, hársfavirág- és zsályafőzetet rendelt, amelyről tudjuk, hogy enyhe antibiotikus és gyulladáscsökkentő hatása van.

2. Milyen bőrbetegségben szenvedett Bolyai János? Ha az említettek alapján kizárjuk a szifiliszt, akkor elkerülhetetlenül felmerül ez a kérdés. Bár a kórleírásban szerepel a pitiriasis diagnózis, nem tűnik valószínűnek, hogy erről a bőrbetegségről lenne szó. Mai ismereteink szerint ebben a betegségben a törzsön, a bőr hasadási vonalait követve ovális, halványvörös, finoman hámló foltok, kiütések jelennek meg, amelyek általában nem, vagy olykor csak enyhén viszketnek. A betegség 4-8 hét alatt spontán gyógyul, és nem szükséges kezelni.

Ha az elváltozások jellegét figyelmesen elemezzük, akkor ezek leginkább a miliaria (melegkiütés) nevű bőrbetegségbe illeszthetők. Egyébként ezt is megemlíti Péterfi doktor: "Vannak pustulák és miliarék, melyek nagyon viszketnek."

A miliariára jellemző, hogy a ruhával fedett bőrterületeken, elsősorban a törzsön, felső végtagokon, összefekvő testfelületeken égő, viszkető, felületes, csoportosan elhelyezkedő vesiculák, papulák vagy pustulák keletkeznek. A betegség kialakulásának kedvez a meleg-nedves környezet, de fontos az egyéni hajlam is. Lényege a verejtékmirigyek kivezető nyílásainak eltömeszelődése, a mirigyek kitágulása és megrepedése, ami égő fájdalmat okoz. A betegség általában enyhe lefolyású, de vannak súlyos, sőt irreverzibilis formái is. Nagyon súlyos, halálos kimenetelű eseteket is említ a szakirodalom. Ami a kezelését illeti, érdekes, hogy bármilyen kenőcs alkalmazása ellenjavallt. Gyulladáscsökkentőket csak oldatban alkalmaznak.

Ha az egész kórtörténetet elemezzük, úgy arra lehet következtetni, hogy a jódkezelés, valamint a kenőcsös bedörzsölések inkább súlyosbították és nem gyógyították a betegséget, ami szintén a miliaria mellett szól.

Elméletileg más gombás eredetű vagy gyógyszerallergia okozta bőrbetegségek is szóba jöhetnek, de ezeknek valószínűsége kicsi.

Kezelési eljárások

Bolyai János élete során számtalanszor fordult orvoshoz. Panaszairól, betegségeiről hű képet alkothatunk az orvosi vények (receptek), valamint a leveleiben olvasható vallomások és az egyes feljegyzések elemzése alapján.

Bizonytalan értékű véleményeket vagy különböző szerzők "következtetéseit" szándékosan mellőzöm, mert ezekben sok szubjektív elem rejtőzhet.

A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában őrzött,
Bolyai János nevére írt  orvosi receptek egyike

A MTA Könyvtára Kézirattárának Bolyai-gyűjteményében őrzött 53 receptet 1827 és 1855 között több orvos állította össze. A legtöbbet, 15 receptet Engel szignálta, 7 vényen Kováts senioris, 6-6-on Kurkonagy, illetve Péterfi, 3-3-on Bélteki, illetve Binnemek, 2-2-n pedig Wachler, illetve Deely aláírása olvasható. A többi tízen az orvos neve nem olvasható ki; van olyan recept is, amelyen az aláírás egy nagy, írott H betű. A receptek elemzésénél értékes segítséget nyújtott a jeles farmakológus szakember, Csedő Károly egyetemi tanár.

Bolyai János – a betegségére vonatkozó első feljegyzés szerint – 1826-ban maláriában szenvedett, amit egy későbbi levélben ő maga is megerősített: "Kapitány koromban egyszer hosszasan (két, három hónapig) betegeskedvén hidegleléssel, s általában beteges lévén, a szemem is gyenge, s erősen megunván a további szolgálatot…." Stäckel (1914) a korabeli katonaorvosi feljegyzésekből idéz: "egészsége nem tűri az aradi éghajlatot." Ezeken a feljegyzéseken kívül a malária kezelésére és lefolyására vonatkozó adatok nincsenek. Azonban a XIX. századi járványtani feljegyzések igazolják, hogy 1826-ban, 1829–1830 között és 1846-ban valóban maláriajárvány volt Temesvár és Arad környékén.

A két első recept (az 53 közül), Bolyai János aradi tartózkodása idején, 1827. január 12-i és 16-i keltezésű. Az orvos (Deely) székrekedés- és emésztési panaszok miatt erős hashajtókat (Resina jalappae, Colocyntis vulgaris), hánytatót (hánytató borkő – Stibium tartaricum), majd négy nap múlva étvágy- és emésztést javító növényi készítményeket (stomachicumokat) rendelt.

1830-ban Bolyai Jánost, katonaorvosi javaslatra, áthelyezték Lembergbe. Útja Marosvásárhelyen át vezetett, de 1831 tavaszán Besztercére érve megbetegedett. Egy későbbi (1857) levelében ezt írta: "Én mikor 1831-ben Lembergbe menve Besztercén a cholerát legelőbb kiállottam, 9 napi fekvés után hasonló gyenge lábon éreztem magamat, de a csodatevő fiatal erő és akkori fölséges májusi idő s jó lég 4 nap alatt annyira vittek, hogy az ottani magos toronyba fölmentem s utamat is azonnal folytattam." (Alexits – 1977) A korabeli járványtani feljegyzések szerint 1831–1832-ben Erdély-szerte a kolerajárvány nagy méreteket öltött.

Rövid lembergi tartózkodása idején az ottani helyőrség katonaorvosa Bolyai János megromlott idegállapotát írta le: "ideges, hipochondriás megbetegedésben szenved, s ezért minden szellemi megeröltetéssel járó munkától tartózkodnia kell." (Sarlóska, 1965)

1832-ben Lembergből áthelyezték Olmützbe. Odautaztában szekere fölborult, és apja vallomása szerint János agyrázkódást szenvedett, de erről és következményeiről nincsenek pontos adatok.

1833-ban, 31 éves korában, saját kérésére nyugdíjazták, orvosi bizonyítványa szerint "hipochondriás idegbántalma miatt." (Hints – 1940) Ugyanennek az évnek júniusában visszatért Marosvásárhelyre, de az év második felében többször fordult orvoshoz.

Az 1833-as évből hét (3–9. számú) recept tanúskodik arról, hogy egészségi állapota nem volt kielégítő. Ezek a vények július 11-i, 17-i és 21-i, augusztus 31-i, szeptember 6-i, október 24-i, valamint december 12-i keltezésűek, és arra utalnak, hogy Bolyai János elsősorban emésztőszervi bántalmai miatt kereste fel Wachlert és Kovátsot, de ősszel és télen hűléses panaszai és ízületi fájdalmai is voltak. Ezekben is étvágy- és emésztést javító, gyomor-bél hurut és meteorizmus (bélpuffadás) elleni növényi gyógyszereket (pitypanggyökér, menta-, narancshéjkivonatok, székfű, fehér üröm stb.), hánytatót (borkő), hashajtókat (rebarbaragyökér, glaubersó stb.), bélnyálkahártya-bevonókat, mucilaginosakat (tarackbúza, fehérmustármag stb.), valamint görcsoldó Hoffmann-cseppet írtak fel. Az októberi és decemberi vények már hűléses hörghurutra, esetleg tüdőgyulladásra és ízületi fájdalmakra utalnak. Ezekben köptetőket (bodzavirág, szalmiáksó stb.), a légzőközpontot serkentő kámfort, valamint láz- és fájdalomcsillapító kinint rendeltek belsőleg, külső alkalmazásra pedig fájdalomcsillapító – beléndeket, fenyőgyantát, kámfort tartalmazó kenőcsöt írtak fel. A fájdalmak fokozódása miatt decemberben már ópiumos fájdalomcsillapításhoz folyamodtak.

A következő, 1834-es évből három (10–12. számú) recept van, amelyeket április és május hónap folyamán írtak (Kováts és egy nem azonosítható név). Az egyiken rózsavizes és ezüst-nitrátos szemvizet (kötőhártya-gyulladásra), a másodikon hashajtót (Folium sennae, Resina jalappae), a harmadikon ismét ópiumos (Laudanum) fájdalomcsillapítót rendeltek.

Ezt követően már csak egy 1835. novemberi keltezésű recept van, tehát mintegy másfél éves időszakra nincsenek adatok. Ennek oka az lehetett, hogy, mint tudjuk, Bolyai János 1834-ben Domáldra költözött, ahol több mint egy évtizedet élt.

Az 1835. november 22-én írt (l3. számú) recept szerint újra székrekedéssel fordult orvosához (Kováts), aki rebarbarás hashajtót rendelt.

Annak ellenére, hogy 1834 után Domáldon élt, a receptek keltezése alapján arra lehet következtetni, hogy 1838-ig (tehát 5 éven keresztül) gyakran ellátogatott Marosvásárhelyre.

Erről tanúskodnak az 1836 júliusában és augusztusában írt (14–16. számú) receptek ("H" és Bélteki aláírással), az 1837. februári, májusi és decemberi keltezésű (17–19. számú) vények (Engel és Bélteki), valamint az 1838. január, február és július havában írt (20–23. számú) receptek (Péterfi), továbbá az ugyanazon év január és március közötti kórrajz Péterfi Pál orvosi naplójában.

A felsorolt orvosi vények többségében ismételten étvágyjavító, emésztést serkentő, epehajtó és nyálkahártya-bevonó, valamint hánytató (Ipecancuanhae radix) és rebarbarás, kénes hashajtó gyógyszereket rendeltek, megerősítve azt, hogy Bolyai János krónikus emésztőrendszeri bántalmakban, idült székrekedésben szenvedett.

A téli hónapokban felírt gyógyszerek között különféle köptetők és köhögéscsillapítók, így például az ún. "fiákerpor" (Stibium sulfuratum aurantiacum + ópium + Pulvis gummosa) is szerepel, ami a gyakori téli hűléses bántalmakra utal.

Mindezt a Péterfi Pál naplójában olvasható "catarrhus chronicus", vagyis idült hurut diagnózis is igazolja.

Az 1839–1845-ös időszakból nincs egyetlen recept sem, noha nem valószínű, hogy a "beteges", magát nagyon is megfigyelő és hipochonder Bolyai János hét éven keresztül ne fordult volna orvoshoz.

Életrajzírói szerint 1846-ban tért vissza, most már véglegesen, Marosvásárhelyre. Ebben az évben összesen nyolc (24–31. számú) receptet írtak fel számára (Kurkonagy, Engel és Binnemek), kettőt áprilisban, ötöt októberben és egyet decemberben.

Az áprilisi receptek arról tanúskodnak, hogy erős, szuvasodás okozta fogfájásban szenvedett, mert "fogcsöppeket" és nadragulyát, valamint beléndeket tartalmazó fájdalomcsillapító készítményeket rendelt az orvos, azzal az utasítással, hogy "fogfájás közben".

Az októberben írt öt recept szerint Bolyai János ismét emésztőszervi panaszaival és székrekedésével küszködött. Először hánytató és hashajtó, majd a további recepteken nyálkahártya-bevonó és puffadást csökkentő gyógyszerek szerepelnek.

A december 30-án keltezett vényben egy erős fájdalomcsillapító, az Aconitum napellus kivonata arra utal, hogy a téli hónapokban újra jelentkeztek ízületi fájdalmai.

Az 1847-es évből egyetlen (32. számú) recept tanúskodik arról, hogy Bolyai János addig még nem kezelt betegséggel – bélférgességgel – kereste fel orvosát, aki santonint rendelt hashajtóval együtt. A santonin olyan féregűző szer, amely fonálférgekre, különösen az orsógilisztára (Ascaris lumbricoidesre) hat. Ezt a kezelést mindig hashajtással társítják. Ugyanezt a kezelést két és három évvel később megismételték.

A következő, 1848. február 13-i keltezésű (33. számú) recept szerint az orvos nadragulya- és somkóró-kivonatos, valamint higanyos ragtapaszt, "flastromot" rendelt, feltehetően valamilyen kiütéses bőrbetegségre.

Egy 1848-ban keltezett levelében Bolyai János részletesen leírja szenvedéseit: "… a legmélyebb fájdalommal még saját érdekemben is, mentségül kijelentem, hogy én mind amellett is, hogy – egyébiránt tiszta és jó-vérűség mellett – évek óta nem beteges, hanem időről időre fekvést kivéve főlhúzva valóságos beteg, sőt két év óta terhes beteg, jelesen rossz gyomor, ínlázas állapot, irtóztatólag megrögzött főbeli csúz, az életerőt napról napra érezhetőleg pusztító nagy álmatlanság, vagy folytonos iszonyú eleven s féléber álmodozással járó, tehát nem frissítő alvás miatt – hozzájárulván egyéb okokból következő rosszak, melyektől az orvosoktól ajánlott szép időbeni testi mozgás sem mentett meg – oly állapotban vagyok: miszerint csak rendkivüli óvakodás által minden ártalomtól oltalmazhatom és szellemi erő által éleszthetem életemet, mint egy gyenge várat, napról (napra): strapáziák, kivált a hadiak huzamos elhordására képtelen vagyok…."

Ezekből a sorokból emésztőszervi bántalmaira lehet következtetni ("rossz gyomor"), az "álmatlanság", a "féléber álmodozás", a "nem frissítő alvás" pedig idegkimerültségre utalnak.

Egy-két évvel késöbb, 1850-ben írt levelében emésztési panaszait, valamint tiszta vérűségét ismét kihangsúlyozza, és az idegkimerültségére utaló tünetek részletes leírása mellett utal fejfájásaira is ("… bármely melegben tartsam fejemet – mit belérögzött csúz – vagyis rheumatismusnak tulajdonítok…"), valamint gyakori meghűléseire ("… igazi eleven légsúlymérő s időmutató barometrum vagyok: kire gyakran egy véletlen szellőcske elég arra, hogy tartós bajt okozzon és növeljen.").

Ezután térjünk vissza az 1849. márciusi, áprilisi, júliusi és augusztusi keltezésű öt (34–38. számú) receptre, amelyekben erős fájdalomcsillapítókat (morfiumot is!), fájdalomcsillapító bedörzsölőt, bővérűséget okozó cantharidines ragtapaszt rendeltek az orvosok (Engel, Stachlik). Ezek a belsőleg és külsőleg alkalmazott kezelések megint az ízületi fájdalmak kiújulására utalnak. Ugyanakkor ebben az évben megismételték a féreghajtó kezelést is, de ezúttal calomelt rendelve.

1850-ben ismét az emésztési zavarok állnak előtérben, mert az öt (39–43. számú) recept közül négyben ismét hánytatókat, hashajtókat, valamint emésztést elősegítő, szélhajtó és nyálkahártya-bevonó, elsősorban növényi szereket írt fel Engel. Egyik recepten azonban újra megjelenik a féreghajtó santonin is, hashajtóval együtt.

Az 1851 és 1855 között írt recepteken a keltezés, valamint az aláírás többször hiányzik. A tíz közül nyolcon a jól ismert étvágy- és emésztést javító, hánytató és hashajtó gyógyszerek szerepelnek, egy-egy recepten pedig szalmiákszeszes köptetőt (47. számú), illetve higanyos kenőcsöt (53. számú) rendeltek. Utóbbit nyilvánvalóan arra a bőrbetegségre, amellyel 1854–1855-ben szenvedett (lásd az első részben).

Életének utolsó éveiből nincsenek orvosi dokumentumok, ezért egészségi állapotának, illetve betegségeinek alakulására leveleiben található részletes leírásokból lehet következtetni.

Ezekből tudjuk, hogy szenvedéseinek enyhítésére 1856 nyarán Bázna- és Homoród-fürdőre készült, ugyanazon év őszén pedig folytatta a jódkezelést, valamint a jódos és higanyos fürdőket. 1857 kora őszén "ínrándulással, úgynevezett hátpecsenye-leszakadással" szenvedett, amelynek kezelése során "nyakas hideglelést" kapott, később pedig egy "tartós és nyakas hasmenést". Ugyanakkor beszámol arról is, hogy az ivókúra eredménytelen volt, ami arra utal, hogy ismét a priessnitzi hidroterápiához folyamodott. Lehetséges, hogy a hasmenés a jódos kezeléssel függött össze. 1858 augusztusában, Gergely öccsének címzett levelében, lábszárdagadásával kapcsolatban így ír: "… egy éjjel a jobb lábszárom a bokámtól elkezdve megfájulván és dagadván… hűlés eredményjének tartottam… mások ínrándulásnak… hogy a másik lábszárom is vett, báris kisebb mértékben, részt belőle, aggodni kezdtem… könnyen megeshetik, hogy a szélén állás fenyeget a fatális vízkórnak" (Benkő Samu, 1968.). A levélben a bokánál kezdődő "kifokadás"-ról, valamint a vizes, nyirkos lenrongy "csodatevő gyógyerejéről" beszél, "mert a lábam, hála legyen, jobban is lett".

Egy 1859 novemberében írt levelében, öccsének részletesen beszámolt a vízkúráról: "… reggel néhány órai lehető erős izzasztás után hideg vízben megfürdöm… ülvén benne rendesen egy fertály órát. Fölöltözve… megiszom rendesen, mi egy pár órába kerül, egy fél veder friss vizet… Délfelé, estve s gyakran éjfél tájban ismét fürdöm, tehát 24 órában többnyire négyszer: de ami a curának egyik legkellemetlenebb része, folytonosan éjjel, nappal, télen, nyáron át nyirkos, sőt lucskos inget, gatyát viselek és kell viselnem." (DávidLajos, 1923).

Ez a drasztikusnak mondható hidroterápia az érzékeny Bolyai János egészségét több szempontból is károsan befolyásolhatta, kiválthatta a hűléses eredetű légúti hurutokat, kedvezett a bőrbetegség létrejöttének, de a nagy mennyiségben fogyasztott víz a szívre is nagyobb munkát rótt.

Három hónappal az említett levél megírása után, 1860. január 27-én Bolyai János meghalt. Nincs olyan orvosi feljegyzés, amely halálának körülményeire utalna.

Következtetések

Az elemzésekből, Bolyai János betegségeire vonatkozóan, néhány fontos következtetés vonható le:

1. Nincs egyetlen olyan orvosi dokumentum – naplóbejegyzés vagy vény –, amely Bolyai János elmebetegségére utalna. Az erre vonatkozó véleményeket nem tartom kellően megalapozottaknak, inkább spekulatív jellegük van.

2. Gyakori idegkimerültségére és hipochondriájára vonatkozó adatok viszont bőven akadnak. A hipochondria már a katonaorvosi véleményezésekben megjelenik, de a nagyszámú orvosi vény, a hidroterápia kitartó alkalmazása szintén arra utalnak, hogy sokat foglalkozott panaszaival, betegségeivel.

3. Ha alaposan szemügyre vesszük a közel három évtizeden keresztül írt recepteket, valamint az 1838–1839-es naplóbejegyzéseket, akkor arra következtethetünk, hogy Bolyai János életét, 25 éves korától, elsősorban emésztési zavarok, idült gyomorhurut és székrekedés kísérték. Ezzel kapcsolatban arra is utalni kell, hogy a gyakori rebarbarás hashajtásnak ellenkező hatása is van, azaz székrekedést okoz. Tehát ez a kezelés nem enyhítette, hanem súlyosbíthatta panaszait.

Emésztőszervi rendellenességeinek egyik oka a bélférgesség lehetett, mert 1847 és 1850 között többször féreghajtó kezelést kapott.

4. Az orvosi feljegyzésekből kitűnik, hogy gyakoriak voltak a hűléses eredetű légúti gyulladások is, főleg az őszi és téli időszakokban. A "véletlen szellőcskével" szembeni érzékenységét ő maga is hangsúlyozta, de a hűlések létrejöttében a hideg fürdőknek is szerepük lehetett.

5. Komoly, olykor elviselhetetlen szenvedést okoztak az ízületi fájdalmak is, szintén az őszi és téli hónapokban. Enyhítésükre erős fájdalomcsillapítókat és ragtapaszokat (flastromot) rendelt kezelőorvosa.

6. Legérdekesebb a tévesen szifilisznek kórismézett bőrbetegsége, amelyről határozottan állítom, hogy miliare volt, ennek is a súlyosabb formája. Kialakulásának kedvezett a "folytonosan nyirkos, lucskos" fehérnemű, ami a drasztikus hidroterápiának része volt. A miliare patogenezisének pedig legjellemzőbb tényezője, hogy nedves, meleg közegben alakul ki. A miliare és a szifiliszes bőrelváltozások elkülönítő kórisméjével az első részben foglalkoztam.

7. A bőrbetegség miatt alkalmazott hosszas és indokolatlannak mondható jód- és higanykezelés, következményeinél és szövődményeinél fogva, csak súlyosbította Bolyai János szenvedéseit. De az általa nagyra becsült és hosszú időn keresztül végzett hidroterápia sem kedvezett egészégi állapotának.

8. Az életének utolsó éveiben jelentkező lábszárduzzadását – véleményem szerint – okozhatta tromboflebitisz (visszérgyulladás), de nem zárható ki a szíveredetű vizenyő sem, amely a lassan kibontakozó szívelégtelenség jele. Tromboflebitisz mellett szól az, hogy a duzzadás először csak egyik lábán jelentkezett, és főleg az, hogy fájdalmas volt (a szíveredetű vizenyő nem fájdalmas). Ha valóban tromboflebitisze volt, akkor ismételt tüdőembóliák is szerepet játszhattak a tanatogenezisben, vagyis a halál mechanizmusában.

Irodalom
Alexits György: Bolyai János világa. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977.
Benkő Samu: Bolyai János vallomásai. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1968.
Berde Károly: Volt-e Bolyai Jánosnak syphilise? Comm. Hist. Artis Med., 1973. 69/70. 131–142.
Csedő Károly: Hargita megye gyógy- és fűszernövényei. Marosvásárhely, 1980.
Dávid Lajos: A két Bolyai élete és munkássága. Gondolat Kiadó, Budapest, 1979.
Halász Piroska: A marosvásárhelyi kórház történetéből. Orvosi Szemle (Marosvásárhely), 1957. 1., 88–93.
Hints Elek: Átöröklés a Bolyaiaknál. Előadás az Országos Közegészségügyi Egyesületben, Stephaneum Nyomda, Budapest, 1940
Issekutz Béla: Gyógyszertan és gyógyítás. Medicina Kiadó, Budapest, 1959.
Pataki Jenő: Bolyai János betegsége. Orvosi Szemle (Kolozsvár), 1934. 7/10., 332–334.
Sarlóska Ernő: Bolyai János, a katona. MTA III. Osztályának Közleményei, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965. 15/4. 341–387.
Schaffer Károly: Bolyai János idegvilágáról I–II. Orvosi Hetilap, 1936. 80/39. és 40. 911–914 és 938–941.
Stäckel Pál: Bolyai Farkas és Bolyai János geometriai vizsgálatai. Budapest, 1914.
Szirmayné Pulszky Henriette: Bolyai János életének és munkásságának lélektani elemzése. Psychologiai Szemle, 1932. 5. évf. 3–21.
Vofkori József: Bolyai János betegsége. Kézirat, 1985.