DANK VIKTOR

A 150 éves Magyarhoni Földtani Társulat és az olajipar

 

A szénhidrogének jelentõsége világszerte folyamatosan növekszik. Mint általában mindenütt, a Kárpát-Pannon-régióban is kezdetben a kibúvások környékén kutattak. A belsõ égésû motorok elterjedése (üzemanyag, kenõanyag), a vegyipar fejlõdése az olajat elsõrendû stratégiai nyersanyaggá avatta. Ipari méretû termelése 1937-ben a DNy-Dunántúlon indult céltudatos, tudományos alapozottságú geológiai-geofizikai kutatások eredményeként a Magyar Amerikai Olajipari Részvénytársaság (MAORT) keretein belül. Az 1950-es évek végétõl, fõleg az eredményes alföldi kutatások nyomán, mindmáig terjedõen, a hazai olajipari tevékenységet 1960-tól összefogó Országos Kõolaj- és Gázipari Tröszt (OKGT), majd 1991-tõl jogutódja a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság (Mol Rt.) az ország legjelentõsebb vállalataként mûködik.

 

A Magyarhoni Földtani Társulatnak és az olajkutatással foglalkozó geo-szakembereknek kezdettõl fogva szoros volt a kapcsolatuk, hiszen a hazai olajgeológus társadalom túlnyomó hányada tagja volt a társulatnak, és sokan igen aktív munkát fejtettek ki annak keretein belül. Ez még akkor is így van, ha a társulat alapításának idején még semmiféle szervezett, tudatos szénhidrogén-kutatás nem volt a térségben. A társulat programjában azonban már szerepeltek a szénhidrogének – akkori nevükön “gyulányok” – megismerésére irányuló munkálatok.

  A társulat fejlõdése, gyarapodása szinkronban volt az olajiparéval, mert a társulat krónikája szerinti “példátlan fellendülés 1959–1971 közötti szakasza” egybeesett az alföldi nagy, meghatározó elõfordulások felfedezésének idõszakával, és a társulat (elsõ) “virágkora 1972–1990” pedig úgyszintén virágzó korszaka volt az olajbányászatnak, mert a kutatási sikerek nyomán stabilizálódott az évi 2 millió tonnás kõolaj-, és az évi 5–7 milliárd m3-es gáztermelés. A hazai kõolajtermelés maximuma az 1985-ben elért 2 012 375 t, a gáztermelés csúcsa ugyanezen évben 7,8 milliárd m3 volt. Ugyanerre a kerek 30 esztendõre esnek a készletnövelés szempontjából legsikeresebb idõszakai is a hazai szénhidrogénkutatásoknak. 1960–1990 közötti intervallumban ugyanis kereken 240 millió t ipari kitermelhetõ szénhidrogén-menynyiséget sikerült felfedezni, miközben 195 millió tonnát termeltek ki hazai földbõl (1000 m3 gáz = 1 t szénhidrogén-egyenérték).

  A Magyarhoni Földtani Társulat és az olajgeológusok közötti szoros kapcsolatnak egyik fontos bizonyítéka az a tény is, hogy a magyar olajföldtani kutatások elsõ számú, felelõs irányítóit több alkalommal is megválasztották a társulat elnökévé, egyben a Földtani Közlöny felelõs szerkesztõjévé is: Papp Simon 1941–1945, és 1947–1948 között, Kertai György 1960–1966-ig, Dank Viktor 1972–1986-ig (õk egyúttal az olajipar fõgeológusai is voltak) vezérigazgatói (Papp S.), ill. vezérigazgató-helyettesi (Kertai Gy., Dank V.) beosztásokban.

  1994-tõl máig terjedõen szintén vezetõ olajipari geológus áll a társulat élén Bérczi István személyében, aki egyúttal a Mol Rt. Kutatási-Mûvelési-Mérnöki Irodájának az igazgatója. Mindegyik “olajos” elnök egyetemi tanárként is aktívan részt vett/vesz a hallgatók szénhidrogénipari ismereteinek gyarapításában.

  Tovább vizsgálódva a társulat tisztikarában, az al(társ)elnökök között is találunk olajgeológusokat: Telegdi Róth Károly 1940–1941, Kertai György 1952–1954, 1958–1960, Dank Viktor 1966–1969, 1970–1972, Vándorfi Róbert 1986–1991. A másod/titkárok között is voltak olajiparból választott szakemberek: Strausz László 1944–1945, Erdélyi Fazekas János 1947–1948, Szurovy Géza 1948–1954, Dank Viktor 1958–1960, Bérczi István 1972–1981.

  Olajkutatással foglalkozó tagtársakból a közgyûlés a társulat érdekében kifejtett munkásságuk elismeréseként tiszteleti tagokat is választott: Böckh Hugó 1930-, ifj. Lóczy Lajos 1945-, Papp Simon 1945-, Schréter Zoltán 1948-, Pávay-Vajna Ferenc 1949-, Telegdi Róth Károly 1954-, Csíky Gábor 1986-, Dank Viktor 1986-, Strausz László 1986-, Kõrössy László 1991-ben lettek tiszteleti tagok. Sorolhatnánk még számos nevet, akik mint olajosok dolgoztak a társulat választmányában, különbözõ bizottságaiban, vagy nyertek munkájukkal társulati tudományos elismerést, emlékérmet. Ezt helyhiány miatt sajnos most itt nem közölhetjük.

  A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a szénhidrogén-kutatások indokait, módszereit és eszközeit tekintve jellemzõ szakaszok különíthetõk el, és ez hazai viszonylatban is megfigyelhetõ. Empirikus, ösztönös kutatási periódusnak nevezhetõ az az idõszak, amikor a felszíni szivárgások, a kibúvások környékének elváltozásai, jelenségei – esetleg tüzei – hívták fel az ember figyelmét erre a nyersanyagra, melynek vallási-kultikus hatása is volt. Ezt a szakaszt követi az a periódus, amikor a geológusok már felismerték és tanulmányozták a földkéreg képzõdményeit, szerkezetét, a kõzetek tulajdonságait. Megszületett a rétegtan, a geológiai korbeosztás, és felfigyeltek a hajlításos, gyûrt földtani alakulatok azon sajátságaira, hogy a boltozatokban, az antiklinálisokban komoly mennyiségû olaj- és gázmennyiségek halmozódhatnak fel. Ez az ún. “antiklinális” elmélet azután hatalmas eredményeket hozott világszerte és nálunk is jelentõs sikerek születtek.

  Minthogy országunk területének túlnyomó hányada síkság, a mélyben lévõ földtani alakulatoknak mint valószínûsíthetõen szénhidrogén-felhalmozódási helyeknek kimutatása, körvonalazása, az egyes képzõdmények olajipari értékelése, a folyamatosan fejlõdõ felszíni és fúrólyukakba leeresztett kútgeofizikai (karottázs) mûszerek, valamint mérési módszerek, kiértékelési és geológiai-értelmezési szisztémái nélkül nem lehetséges. E téren a magyar szakembereknek világviszonylatban is jelentõs szerepük volt, mert a mélységi tömegviszonyok közvetett tanulmányozási lehetõsége b. Eötvös Loránd, világhírû fizikusunk által megalkotott torziós inga segítségével vált lehetõvé. A geofizikai mérési eredmények kõolajkutatási alkalmazása pedig Böckh Hugó, nemzetközileg is sikeres olajgeológusunk nevéhez fûzõdik.

  A különbözõ, ûrbõl, levegõbõl, földrõl, hajóról eszközölt és fúrólyukakban végzett geofizikai mérések és azok geológiai értelmezése mindmáig tartó, jelentõs és eredményes szakasza az olajkutatásoknak.

  Napjainkban egyre inkább teret nyer a korszerû elektronika, a számítógépek alkalmazása, mely nagyban megkönnyíti az adatgyûjtést, a bonyolult számítások gyors elvégzését, az információk feldolgozását, a modellezési eljárásokkal különbözõ szimulációk megvalósítását és nem utolsósorban a különbözõ társtudományi eredmények, módszerek szimultán, integrált alkalmazását és a folyamatos kooperációt.

  A geofizikai módszerekkel kimutatott és geológiailag értelmezett mélyföldtani alakulatok mint potenciális szénhidrogén-felhalmozódási helyek érdemi ipari jelentõsége azonban csak mélyfúrásokkal állapítható meg. Ugyancsak mélyfúrásokból kiképzett termelõkutakon keresztül történhet a felfedezett kõolaj- és földgáztelepek térbeli helyzetének meghatározása, mûködési rendszerének (rezsim) megállapítása és lemûvelésének, bányászatának megvalósítása. Az egyre korszerûbb és biztonságosan mind mélyebbre hatoló, korrekt információkat adó mélyfúrási technika és technológia elengedhetetlen feltétele a sikeres szénhidrogén-kutatásoknak és a racionális bányászkodásnak egyaránt. Megállapítható tehát, hogy a szénhidrogén-kutatások világszerte a geológia-geofizika és a mélyfúrási technika fejlõdésének és tudományos megalapozottságú módszereinek alkalmazása segítségével értek el jelentõs eredményeket.

  A hazai szénhidrogén-kutatások története, hasonlóan a kõolaj világtörténetéhez, szakmailag azzal megegyezõ szakaszokra osztható. A történelmi régmúltba visszanyúló kapcsolatunk a szénhidrogénekkel szintén a természetes szivárgások környékére szorítkoztak. Ezek azonban jelenleg határainkon kívül romániai, szlovákiai, horvátországi és szlovéniai területeken találhatók. Kutatásuk már a régi társulati célkitûzések között is szerepelt. Ezt a korszakot követte nálunk is az a geológiai felismerés, hogy a képzõdmények hajlított-gyûrt szerkezeti formái kitûnõ csapdái lehetnek a mélyben vándorló szénhidrogéneknek. Ez az antiklinális elméleten alapuló földtani térképezési munka (Papp S., Pávay-Vajna F.) eredményezte azután a DNy-dunántúli Budafa–Lovászi környéki boltozatok felismerését, mely megállapításokat késõbb a gravitációs geofizikai mérések is igazolták.

  A Budafapuszta környéki Bázakerettye község közelében 1937-ben felfedezett olajmezõ elsõ ipari olajtermelést adó 2. sz. fúrásának vizsgálatától számítjuk a magyar olajbányászat létrejöttét. Ma már az 1940-ben felfedezett lovászi olajmezõvel együtt a bezárás elõtti végsõ letermeltségi állapotban vannak. A történeti hûség megköveteli, hogy megemlítsük a Bükkszék környéki kis kõolajmezõt, melyet ugyancsak 1937-ben földtani térképezés eredményeként fedeztek fel, Recsktõl ÉK-re. Bár termelésbe állítása megelõzte Budafapusztáét, a csekély mennyiségek miatt nem hozott alapvetõ változást az ország életében. Országos ismertségét a “Salvus” nevû gyógyvize adja.

Rengéshullámok keltése robban-
tással a szeizmikus mérésnél

  A gravitációs mérések késõbb országszerte elterjedtek, sõt 1936-tól már szeizmikus mérések is folytak, melyek késõbb mágneses, geoelektromos módszerekkel is kiegészültek. A késõbbi szakaszban fõleg a szeizmikus mérési eszközök és módszerek, valamint adataiknak korszerû földtani értelmezése vitte sikerre a kutatásokat. Ezek folyamatos fejlõdése a háromdimenziós módszerig terjedõen mindmáig tart.

  A hazai szénhidrogén-kutatások során az ország földtani-kõolajföldtani modellje folyamatosan finomodott, pontosodott. A modellalkotás a szerves eredet és az üledékes medencealakulatok tanulmányozásának elvén áll. A kõolajföldtani modellben megkülönböztethetõk képzõdési zónák, ahol az egykori tengerek gazdag szervesanyag-tartalmát magába záró anyakõzetek képzõdtek, és felhalmozódási zónák, ahol jó porozitású tároló kõzetek és azokat izoláló impermeábilis rétegek találhatók. A süllyedõ medencékben, miként a hazai Pannon-medencében is, a növekvõ hõmérséklet és nyomás hatására átalakult szénhidrogénekké vált szerves anyag a tektonikai mozgások hatására vándorolni kezdett. Egy része a különbözõ mélyföldtani csapdákban megrekedt, felhalmozódott, más része a felszínre jutva diszpergálódott, ismét más része az anyakõzetekben maradt. E folyamatok rekonstruálásához a korszerû komplex kutatások a természet- és a mûszaki tudományok valamennyi itt hasznosítható eszközét és módszerét igyekezetek alkalmazni.

  A tudományos vizsgálatok és azok eredményeinek közkinccsé tételének, az egyes szakemberek információcseréjének rendkívül fontos lehetõségei voltak a Magyarhoni Földtani Társulat kiadványai mindmáig terjedõen, az 1871-ben alapított Földtani Közlöny, melynek lapjain a társulat tudományos ülésein elhangzott és megvitatott elõadások láttak napvilágot. Ezenkívül egy idõben (1936–1948) a Földtani Értesítõ is számos olajtémájú cikket közölt. Fontos publikációs lehetõség volt a társulat szûkebb, speciális érdeklõdésû tagjai számára íródott kiadványok közül az 1963-ban alapított Ôslénytani Viták és az 1968-ban indított Általános Földtani Szemle füzetei. Ezekben is számos szénhidrogén-kutatással kapcsolatos tanulmány jelent meg, melyek tudományos igénnyel tájékoztatták a szaktársadalmat a magyarországi kutatásokról. Az olajiparban dolgozó geológusok tollából származó értekezések azért is rendkívül fontosak, mert egy olyan területen, melynek túlnyomó hányada síkság, nem képzelhetõ el semmiféle országos geoismereteket tartalmazó mélyföldtani térkép, szelvény a szénhidrogén-kutatások adatai nélkül.

  A publikációs lehetõségek és ily módon a hazai és nemzetközi eszmecserék azért is nagyon fontosak, mert az ipari célkutatások indokoltsága és sikere egyaránt a földtani és kõolajföldtani modelleken nyugszik. A hazai szénhidrogénbányászat alapja is a kutatásokkal megtalált és feltárt szénhidrogénkincs. A földtani modell rögzíti mindazon ismereteket, melyekkel a vizsgált területen a földkéreg felépítésérõl, rétegtani, szerkezeti viszonyairól rendelkezünk. A kõolajföldtani modell, ezen belül a szénhidrogének képzõdési, vándorlási és felhalmozódási lehetõségeinek koncepcióit, vizsgálati eredményeit, elképzeléseit tartalmazza.

  Ismételten felvetõdik a kérdés, hogy országunk gazdag-e vagy szegény szénhidrogénekben. Milyen perspektíváink vannak e tekintetben, érdemes-e kutatásokat folytatni még a jövõben? Van ennek a kérdéscsoportnak egyfajta szakmai alapozottságú válasza, ami bár nem mindig egybehangzó, az illetõ szakemberektõl függõen, de mégis a realitás körül mozog. És van propagandisztikus, bulvárhír jellegû, szélsõségesen optimista vagy pesszimista kicsengésû felelet is. A perspektívák elsõsorban a geológiai adottságoktól függnek. Gazdag lehetõségekkel rendelkezõ területen még primitív módszerekkel és eszközökkel is jó kutatási eredményeket lehet elérni. Ezért nagyon fontos a kõolajföldtani modell! Ennek értékelése is lehet azonos idõszakban eltérõ. A kutatási siker elmaradását okozhatja a nem szakmai vezetés ellenintézkedése, parancsa is. Ez lehet akár politikai, akár gazdasági vagy személyi indíttatású. Az olajiparban bevett gyakorlat, hogy újabb geológiai koncepció, korszerûbb mûszerek birtokában a kutatók vissza-visszatérnek a korábban eredménytelennek bizonyult területekre. Ez a tervet fetisizáló idõkben számos problémát okozott, melyeket szerencsére az eredmények megoldottak.

Lelkes Ákos nyomán, Mol Rt.

    Ha áttekintjük a magyarországi szénhidrogénkutatás és -termelés történetét 1937–1997 között, akkor láthatjuk, hogy a kutatások nyomán hogyan növekedtek a készletek. Az ország kõolajvagyonának alakulását bemutató ábrán látható, hogy mind a kezdeti földtani, mind pedig az ebbõl kinyerhetõ ún. kezdeti kitermelhetõ készletek elõször a harmincas években kezdenek növekedni, amikor országunk olajtermelõvé vált, (Budafa, Lovászi mezõk). Ezt követõen az ötvenes években látható a nagylengyeli felfedezés hatása. Igen intenzív növekedés figyelhetõ meg a hatvanas évek elejétõl, az alföldi sikeres kutatások (Szank, Algyõ, Battonya, Szeged, Kiskundorozsma mezõk) eredményeként. Leolvasható a kezdettõl kitermelt kumulatív mennyiségek növekedése, és sajnos az a tény is, hogy a meglévõ kitermelhetõ készleteink csökkennek. Némi idõeltolódással ugyanez a tendencia látható az ország földgázvagyonát bemutató ábrán is. Gázvagyonunk elsõsorban az alföldi gázmezõk (Hajdúszoboszló, Pusztaföldvár, Battonya) felfedezése következtében az ötvenes évek végén kezd növekedni, majd ugrásszerû gyarapodás a hatvanas évek elejétõl következett be újabb, nagy telepek (Algyõ, Üllés, Szank, Szeghalom, Zsana, Biharkeresztes) felfedezésével. Itt is megfigyelhetõ a termelés gyors felfutása és a jelenleg kitermelhetõ készletek csökkenése.

Lelkes Ákos nyomán, Mol Rt.

  A készletek eloszlása nagyon egyenetlen, mert annak ellenére, hogy hatvan esztendõ alatt csaknem 250 helyen találtak a kutatók ipari jelentõségû szénhidrogén-elõfordulást, a készleteknek mintegy 80%-a mindössze tucatnyi nagy lelõhelyen tárolódik. Az összes CH-vagyon kereken mintegy 34%-a Algyõn, 23%-a Pusztaföldvár, Üllés, Lovászi, Szank, Szeghalom, Nagykörû, Budafa, 15%-a Nagylengyel, Hajdúszoboszló telepeiben halmozódott fel. 60 esztendõ alatt kereken 100 millió t kõolajat, 260 milliárd m3 éghetõ földgázt és 35 milliárd m3 szén-dioxid gázt sikerült felfedezni, kitermelhetõ ipari készletekben számolva.

  Jelenleg, az 1997 évi adatok szerint az ország ipari kõolajvagyona 17 millió t, miközben az elõzõ évben 1,7 millió tonnát termeltek ki. Így az ellátottság kereken 10 esztendõre tehetõ, ami természetesen elméleti szám, hiszen a termelés fokozatosan csökken, és így az intervallum elhúzódhat. De megváltoztathatja a prognózist újabb elõfordulások felfedezése is. Kezdettõl kitermeltek 80 millió t kõolajat. Az ország éghetõ ipari földgázvagyona 1997. évi adatok szerint 83 milliárd m3, és az elõzõ évi termelés 4,5 milliárd m3 volt. Az ellátottság itt kereken 18 esztendõre tehetõ, a kõolajnál tett megjegyzés ez esetben is érvényes. Kezdettõl kitermeltek 168 milliárd m3 földgázt. A különbözõ módszerekkel számított adatok szerint egyre nehezedõ feltételek mellett, mintegy 25–35 millió t ipari kõolaj, és 55–65 milliárd m3 földgáz felfedezésére van még lehetõség a hazai kutatások során.

  Ma már világosan látható, hogy ha pl. az 1920-as években korszerûbb eszközök, módszerek álltak volna rendelkezésre, akkor a Hajdúszoboszló melletti nagy gázmezõ felfedezése nem váratott volna magára 1958-ig. A ma ismert legnagyobb hazai szénhidrogén-elõfordulás, Algyõ mint mélyföldtani indikáció már a 40-es években is javaslatba került fúrásos kutatásra, de más szempontok, érdekek hatására a megvalósítás elmaradt. Ennek a késõbbi kutatók látták hasznát! Az Algyõ 1965. évi felfedezését közvetlenül megelõzõ években is szerepelt a geológiai célkitûzések között, de a fúrási munkálatok során bekövetkezett kitöréseket követõ “szabotázs-vizsgálatokra” még élénken emlékezõ kutatók, bizonyos eszközök beszerzéséig nem fogtak hozzá a szerkezet megfúrásához.

  Egy ideig hátráltatta az Alföld kutatását az a körülmény is, hogy mértékadó gazdasági körök a beterjesztett, Alföldre vonatkozó kutatási javaslatok megvalósítását kidobott pénznek ítélték meg. A gyakorlat erre alaposan rácáfolt, mert az ötvenes évek végétõl kezdõdõen a kutatások és a termelés súlypontja egyaránt az alföldi területekre tolódott át.

  Egy terület újrakutatásának megítélésénél esetenként meg kellett küzdeni a nagy szaktekintélyû elõdök véleményét, határozatait rögzítõ dokumentumokkal is, különösen akkor, ha azok a tárgyidõszaki példakép-országok állampolgáraitól származtak. Meglehetõs bátorság és kockázatvállalási merészség kellett visszatérni egy olyan területre, melynek perspektivitását deklaráló zárójelentése végén féltucat ilyen prominens szakember aláírása díszelgett. Szerencsére az eredmények mentesítették a bátor kutatókat a kellemetlen következményektõl.

  A hazai medencealakulatok szénhidrogén-lehetõségeit az olajgeológusok folyamatosan vizsgálták, korszerûsítették és a földtani szintéziseikrõl rendszeresen tartottak elõadásokat a társulat szakülésein is. Számot adtak arról, hogy milyen mennyiségû még felfedezetlen készletek megtalálása remélhetõ.

  Ha figyelembe vesszük a hazai medencealakulatok jelenlegi geofizikai felmértségét és a lemélyített fúrások tízezer kilométernyi hosszát, akkor az országot erõteljesen megkutatottnak, finomabban fogalmazva, e tekintetben érett állapotúnak kell minõsíteni. De ha megvizsgáljuk, hogy a mélyben potenciálisan képzõdhetett szénhidrogén-mennyiségekbõl mennyit ismertünk meg, vettünk birtokba, termeltünk ki, azt kell mondanunk, hogy van még tennivaló. Természetesen a kirívóbb, könnyebben kimutatható elõfordulásokat már felfedeztük. A hátralévõ lehetõségek felismeréséhez, megvalósításához már nagyobb költségekre kell számítanunk az ehhez szükséges korszerûbb eszközpark és igényesebb információszerzés miatt. A végsõ határ természetesen a gazdaságosság domináns szempontjai szerint lesz eldönthetõ.

Amikor elszabadulnak a
Föld erôi. Hajdúszoboszló,
a 36. sz. gázkút kitörése, 1961.
A fúróberendezés a 40 m-es
tornyával együtt elsüllyedt a
keletkezett kráterben

  Egyre több olajkutatással, vagy annak földtani vonatkozásaival kapcsolatos értekezés jelent meg a Földtani Közlönyben. Vándorgyûléseken foglalkoztak szénhidrogén-földtani témákkal a Dunántúlon és az Alföldön egyaránt, a helyi olajipari létesítmények meglátogatásával egybekötve. A Szeged környéki kutatások folyamatosan igazolták a terület pozitív kõolajföldtani megítélését. Az Üllés környéki gáztelepek megfúrása (1962) ugyan több kellemetlen kitöréssel járt, melynek vizsgálataiból jóformán még fel sem ocsúdott kutatók Szank (1964) térségében voltak kénytelenek a téli fagyban egy egész ország elõtt ismertté vált vadkitöréssel küszködni. De mindenért kárpótlást nyújtott Algyõ (1965), a mindmáig elsõ számú kõolaj- és földgázmezõ felfedezése, ahol szintén volt egy látványos és nagyarányú kitörés (1968).

  Az olajos szakemberek kezdeményezésére 1966-ban megalakult a társulat alföldi csoportja, a késõbbi területi szervezete, mely mindmáig eredményesen mûködik. Elsõ elnöke Koch Sándor, a Szegeden professzoroskodó neves mineralógus volt. 1967-ben kõolajföldtani kollokvium megrendezésére került sor, melyet 1969-ben nemzetközi neogén kollokvium követett. Ez azért volt fontos számunkra, mert a hazai szénhidrogén-telepeink túlnyomó hányada neogén képzõdményekben van. 1971-ben bravúros, a város alá hatoló ferde fúrásokkal fedezték fel a Szeged alatti kõolaj-elõfordulást, amely egy ideig Algyõ után a legnagyobb volumenû éves olajtermelést adta.

  1973-ban ünnepelte a társulat fennállásának 125. évfordulóját. Az akkori elnök, olajszakember lévén, külön elõadásban is áttekintést adott az olajipar és a társulat kapcsolatáról: a Magyarhoni Földtani Társulat és az olajipar címmel.

  Az 1976-ban rendezett tektonikai ankét anyagaiban is jelentõs részben olajipari geofizikai-mélyfúrási információk feldolgozásai és értelmezései szerepeltek mint különbözõ modellalkotások bázisadatai. A kutatók figyelme is egyre inkább a neogénnél idõsebb képzõdmények rejtettebb csapdái felé fordult. Ekkor megfelelõ mennyiségû adat állt már rendelkezésre, hogy a Dél-Tiszántúl földtani-kõolajföldtani viszonyaival foglalkozó vándorgyûlést meg lehessen szervezni.

  Az 1970-es évtized második fele rendkívül eredményes szakasza volt szénhidrogén-kutatásainknak; 1976-ban 9 db, 1977-ben 7 db, 1978-ban 8 db új, kisebb-nagyobb elõfordulást sikerült találni. Az olajkutatás mind szélesebb körben vonta be a munkába a tudományos fórumokat. Egyetemi tanszékek, ipari, akadémiai kutatóintézetek és természetesen legfõbb partnerként a MÁFI és az ELGI kutatói fáradoztak az egyre nehezebbé váló kutatási feladatok megoldásán, a folyamatosan korszerûsített kõolajföldtani modell megalkotásában, racionális szénhidrogén-prognózis készítésében.

  Az 1980-as évtized országos földtani ankétjai, vándorgyûlései módot adtak a szénhidrogén-kutatási eredmények bemutatására, a problémák megvitatására és a jövõ teendõinek felvázolására. Az ipari célkutatások irányításához nagyon sok segítséget adtak ezek az õszinte szakmai véleménycserék. A kutatás változatlan intenzitással folyt, egyre nehezebb földtani feltételek mellett. Jellemzõek a kisebb lelõhelyek, melyeket lényegesen nehezebb volt megtalálni, mint a nagy, markáns földtani alakulatokban lévõket. Ennek ellenére 1989-ig 12 új elõfordulás felfedezésére került sor. Közöttük Szeghalom Ny a legjelentõsebb.

  Mint köztudott, 1990-tõl gyökeres politikai fordulat állott be, melynek gazdasági, társadalmi változásai kihatottak az olajiparra is. Az OKGT 1991-ben átalakult Magyar Olajipari Részvénytársasággá. Ezen belül létrejött többek között egy kutatási-termelési ágazat is. Mindenütt, így a szénhidrogénipar vonatkozásában is, a profitorientált piacgazdaság szempontjai érvényesültek. Ez fõleg a hazai szén- és bauxitbányászatot érintette kedvezõtlenül, ahol nagymértékû leépítések, bányabezárások történtek.

  A szénhidrogénbányászat talpon maradt. A hazai kutatási volumen ugyan lényegesen csökkent, a fúrást tekintve a korábbiaknak mintegy ötödére, ennek ellenére az alaposabb elõkészítés eredményeként a 90-es években várhatóan több mint húsz új felfedezéssel számolhatunk. Ezek sajnos egyre kisebbek és ez a körülmény is a kutatók kiváló munkáját dicséri.

  További jelentõs változás az, hogy megszûnt a magyar olajipar kutatási-bányászati monopóliuma. Az 1993-ban életbe lépett bányatörvény szerint külföldi vállalkozások újra vásárolhatnak koncessziót. Éltek is vele, mert 1995-ben négy külföldi cég szerzett kutatási-termelési jogosultságot Magyarországon a Mol Rt. versenytársaként. Ugyanakkor a Mol is tevékenykedik külföldön. Jelenleg Tunéziában, Katarban, Jemenben, Törökországban, Algériában, Oroszországban, Kazahsztánban vannak Mol-érdekeltségek, de vizsgálják az albán, görög, líbiai lehetõségeket is.

  A Mol Rt. nemzetközi kapcsolatainak, stratégiájának, üzletpolitikájának eredményeként Közép-Európa egyik meghatározó gazdasági tényezõjévé vált. Eredményeiben a hazai kutatásból származó kõolaj- és földgázkészletek kitermelése még mindig jelentõs szerepû.

  A Petroleum Economist 1998 márciusi adatai szerint a Mol Rt. hazai földbõl 1997-ben napi 60 ezer hordó olajat termelt (1 hordó = 158,76 liter, hordó x 0,137 = tonna). Összehasonlításként: ugyanekkor (ex)Jugoszlávia 59, Törökország 67, Üzbegisztán 56, Ukrajna 106, Ausztria 19, Hollandia 41, Franciaország 47, Németország 54, Olaszország 107, Románia 138 ezer hordó olajat hozott felszínre. A világ olajtermelését regisztráló kimutatásban olyan közeli országok, mint Szlovákia, Csehország, Lengyelország nem is szerepelnek csekély termelésük miatt. Hazai szükségletünknek kõolajból mintegy 23, földgázból kereken 35 százalékát sikerült hazai termelésbõl fedezni. Ezzel a termeléssel és az említett 10–15 évi ellátottsággal a magyar olajbányászat jól állja a versenyt a nemzetközi összehasonlításban.

  Az olajipar jelenleg kereken évi 300 milliárd Ft költségvetési befizetéssel járul hozzá az államháztartási bevételekhez. Ha csak az energiahordozók termelésébõl keletkezõ árbevételt vizsgáljuk, a hazai földgáztermelésbõl 37 milliárd Ft, a kõolajtermelésbõl 15 milliárd Ft árbevétel keletkezett, szemben a szén 21 milliárd Ft-jával. A kereken évi 17 milliárd Ft bányajáradék 95 százalékát is a szénhidrogén-bányászat fizette be. (1996, MGSZ-jelentés)

  A régi hagyományok nyomán a Mol Rt. rendszeresen támogatja a tudományt, a sportot és a mûvészetet is. A Magyarhoni Földtani Társulatot is folyamatosan segíti rendezvényei megvalósításában, kiadványai megjelentetésében.

  Nagyon sok feladat vár a hazai olajkutatókra, tudományos és gyakorlati területen egyaránt, hogy folyamatosan korszerûsítsék a földtani és kõolajföldtani modellt, melynek alapján újabb és újabb kutatási feladatokat dolgozzanak ki. A kõolajipar vezetésének pedig többek között az is feladata, hogy korszerû mûszereket, eszközöket bocsásson folyamatosan rendelkezésre. Tudjuk, hogy a lehetõségeink egyre fogynak, mind nehezebb lesz a kisebb átlagméretû, rejtettebb elõfordulások felkutatása. Ezért az évtizedek során kialakult kutatási kapacitást a jövõben nyilván egyre nagyobb mértkben lesz célszerû külföldön foglalkoztatni. A hazai szakgárdának több évtizedes külföldi tapasztalatai és sikerei vannak szakmailag (Irak, Kuvait stb.), de azok a munkálatok bérmunkajellegûek voltak, 1990-tõl pedig saját vagy társult vállalkozásokra, koncessziókra is van lehetõség. Ez pedig sokkal nehezebb feladat. Egy terület geológiai viszonyai megismerhetõek, de nehezebb feladat a helyi jogi-közgazdasági szabályozók közötti szerzõdéskötés és munka, nem beszélve a politikai kockázatról. Az üzleti szemlélet elsajátítása és érvényesítése elsõrendû fontosságú. Ez azt jelenti, hogy elõbb-utóbb önfinanszírozóvá kell válniuk a külföldi tevékenységeknek. Mindezek természetesen megfelelõ képzettségû szakemberállomány munkába állítását teszik szükségessé.

  Az új kõolajföldtani modell alapján a kutatás figyelme egyre inkább a szerkezetkutatásról a tároló terek felfedezési lehetõségeire irányul. Korábban, a kutatások kezdetén a pannon képzõdmények vizsgálata volt a fõ profil, késõbb a miocén, paleogén és mezozoós kõzetek tárolóhelyeit megtaláló fúrások voltak eredményesek. Az utóbbi évtizedek kutatásai során bebizonyosodott a metamorf képzõdmények szénhidrogéntároló képessége is. Ez a kutatási koncepció alapos rétegtani, tektonikai, szedimentológiai, diagenetikai és geokémiai tevékenységet igényel. Ennek segítségével célszerû visszatérni a szénhidrogén-tartalmú zónák térségére, ott részben a mélyebb szintek, részben az eddig eredménytelen területek újravizsgálatát, korszerûbb eszközökkel elvégezni. De hozhat eredményt a régebbi mérési eredmények újra feldolgozása és ismételt kiértékelése, értelmezése is. Ha a föld országainak fejlõdését, eredményeit nézzük, azt látjuk, hogy meghatározó a társadalmi fejlettség és a gazdasági berendezkedés. Régebben az anyagi javak határozták meg a gazdagságot, ma inkább a szellemi értékek és az ezekhez kapcsolódó tudás és technika, valamint az informatika szerepe a döntõ. Látható a világstatisztikákban, hogy hatalmas gazdasági potentátok nem, vagy már nem rendelkeznek érdemi szénhidrogén-készletekkel, ugyanakkor egyes óriásmezõkkel rendelkezõ termelõ országokban dominál a nyomor.

  Országunk – és benne az olajipar is – egyre inkább nemzetközivé válik. Számos üzemanyagtöltõ állomásunk mûködik már a környezõ országokban és az expanzió a kutatás-termelési szektort is egyre jobban jellemzi. Törekednünk kell arra, hogy bekerüljünk a nemzetközi gazdasági vérkeringésbe és abba az együttesbe, ahol a határok csak szimbolikus reliktumok. Az ásványi nyersanyagok kutatása és bányászata azokba a térségekbe helyezõdik át, ahol a leggazdaságosabban lehet tevékenykedni. Ezeken a helyeken azután nemzetközi társaságok dolgoznak, általában egymással szövetkezve, társulva. Remélhetõen országunk is képes lesz ebben az irányban tovább haladni a jövõben.


Természet Világa, 1998. II. különszám, 70–73. oldal
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez