A hegyek szerelmese –  az ifjú Eötvös Loránd

KIS DOMOKOS DÁNIEL


"Magas hegyre mászni nem oly gyermekes élvezet, mint azt az első pillanatban feltűnik, s még most is, noha expeditiónk nem a legszerencsésebben végződött, e napot életem legélvezetesebb napjának tartom; költőibb élvezet ennél nincs."*

Eötvös 1866. augusztus 1-jén, alig 18 évesen hagyja el először egyedül hosszabb időre az atyai házat, ekkor indul útnak Svájcba, immár az igazi nagy hegyek közé. Néhány hét múlva Pontresinában, szemben a Roseg-gleccserrel, Kelet-Svájc legnagyobb jégárjával, az Ober-Engadin hófödte csúcsaitól körülvéve, a Hôtel zur Krone 32. számú szobájában telepszik meg, Kmoskó Sándor nevű karlsruhei barátjával, ki korábbi tervükhöz híven még utazása elején Bregenzben csatlakozott hozzá. Az Eötvös család régi orvosbarátjával, a már éppen kocsin továbbutazó Markusovszky Lajossal és feleségével, Kis Zsófiával való rövid találkozása utána Silvaplanai tó és környéke bebarangolását követő napon a Roseg jégárra tettek kisebb kirándulást. Másnap, 26-án  –  Markusovszkyék példáját követve  –  a Piz Languard (3268 m) megmászására indultak, melyen maguknak, mint erős gyaloglók, igazi reputációt szereztek  –  tudjuk meg Loránd egyik atyjához írt leveléből. Innen már jól szemügyre vehették a Bernina-völgy túloldalán magasodó, a nap sugaraitól szinte vakítóan csillogó Bernina-csoportot, az Isla Pers "sziklaszigetet", és a lassú-lassú mozgással körülötte folyó Pers és Morteratsch jégárt.

Augusztus 27-én oda is eljutnak, a csodálatos jégvilág e különös, rejtélyes képződményeire. A Morteratschon följutva az Isla Pers sziklán virágokat, talán sárga havasi árinkát találnak, és madárkákat, feltehetőleg fekete havasi csókákat is látnak, majd az ebéd elköltése után, a jég közé ékelt magányos szila túlsó oldalán, a Prs jégáron, a havon sok csúszkálással érkeznek meg a Bernina házhoz. Olvassuk csak Eötvös Loránd későbbi heidelbergi kedves tanárát Helmholtz professzort, a tanítvány szép fordításában:

"A jég és örökös hó világa, a mint az a szomszéd Alpokon elterül, ridegsége, elhagyatottsága daczára mindenkit elbűvöl sajátszerű varázsával. Nemcsak a természettudós figyelmét köti le, ki benne földünk jelen és múlt történetének nem egy pontját bámulatosan megvilágítva találja; hanem azon utasok ezreit is körébe csalja, kik legkülönbözőbb foglalkozásaik által kimerítve, ott test és szellemi üdülést keresnek. Míg sokan emgelégszenek azzal, ha távolból csodálhatják a csillogó pompát, melyet a havas csúcsok tiszta fénye, a kék és zöld rétek közé ékelve, a tájnak kölcsönöz: addig egyesek nem rettegve a veszélyek s fáradalmak nagyságától, ez idegenszerű világban merészen előre törnek, s jutalmazást magasztosságának szemléletében keresnek."

De ami a természet szeretetét majd az igazi hegymászást illeti, később Helmholtznál is nagyobb hatással lehetett rá az ír származású híres angol fizikus, Joh Tyndall, aki  –  mint egy helyütt maga Eötvös írja róla  –  "nem csak a népszerű tudomány óriásai közé tartozik, hanem magának az Alpesek megmászói között is nevet vívott ki vándorlásai közben, a vízzel, annak minden alakjában találkozott. Felfrissült a jegesek között, járt a hegyi patakok mentében, andalgott az alpesi tavakon s nem csak gyönyörködött e látványokon, hanem azoknak magyarázatát is kutatta." (A Természettudományi Közlönyben, 1872-ben, az általa vezetett Természettan rovatban A víz színéről címet viselő kisebb értekezésében, rá hivatkozva jegyezte meg a föntieket is. Ugyanebben az évben s ugyanitt jelent meg Tyndalltől, Eötvös fordításában A Jungfrau megmászása. Eötvös könyvtárának egyik darabjaként ma is megvan az ezt az úti rajzot is tartalmazó mű, német fordításban.* * Tyndall maga is járt a híres Morteratschon, még 1864 nyarán, s ottani vizsgálatainak eredményeit is felhasználta többek közt 'A víz formái, mint felhők és folyók, jég és jégár' című művében.

Később talán, a mexikói Popocatépetl vulkánra (5452 m) is fölmerészkedő, világutazó nagybácsi, Rosti Pál mellett Tyndall professzor, a 4505 méteres Weisshorn első megmászójának példája adhatott kedvet a komoly sziklamászáshoz, hogy végül  –  néhány olyan kortársával, mind Déchy Mórral vagy Zsigmondy Emillel  –  a magyar hegymászók egyik legnagyobbja legyen, s a Dolomitokban máig ismerősen csengjen a "magyar báró", a "budapesti professzor" neve, s egy meredek sziklaorom, a délnyugati Cadin-csúcs  –  egy tisztelője jóvoltából q most is az ő nevét viselje. De az 1872-es fordítás, A Jungfrau megmászása, és ennek kapcsán a szerzővel az alpokban lélekben eltöltött órák után még éveknek kellett eltelnie, hogy nemcsak mint fizikus, hanem mint komoly hegymászó, a nyomába érjen. Csak mintegy öt évvel később, 1877 nyarán lép elsőnek egy addig ember által nem érintett csúcs tetejére, kedves schluderbachi hegyivezetője, Michael Innerkofler társaságában: július 21-én a Dolomitokbeli Zwölferkofelra (3091 m), 1878. július 20-án pedig a Sexteni Rotwandra (2788 m) jut föl elsőnek.

Az egyik, talán legnagyobb esemény az elérhetetlennek hitt Croda da Lago (2717 m) magányosan kimagasló sziklacsúcsának meghódítása volt. Mikor a később róla elnevezett útról kérdezték, mely alatt természetesen a meredek falban vezető sziklamászó út értendő, csak ennyit mondott: "Meredek, nagyon meredek." Eötvös professzor sikeres vállalkozásán fölbátorodva, néhány nappal később, az akkoriban közismert, és nagy tiszteletben álló hegymászó, Ludwig Purtscheler, Zsigmondy Emil és testvérbátyja, Zsigmondy Ottó is szerencsésen följut a meredek csúcsra, s ahogy Zsigmondy Emil visszaemlékezik, fönt egy kisebb kődarabbal a sziklalaphoz rögzített üres borospalackot találtak, melynek értékes tartalmát nyilván az elsőként előttük jártak a sikeres feljutás fölötti örömükben ittak meg, s benne B. Eötvös Loránd névjegyére leltek, az egyik sziklalapon pedig M. Innerkofler monogramja vöröslött. S míg e század elejére nyaranta a csipkés dolomitsziklák közt az ekkora már felcseperedett két kis sziklamászó tanítványa, vagyis két leánya, Ilona és Rolanda veszi át a főszerepet, telente, a befagyott Balatonon tűnik elébe az ifjúsága óta, részben még Svájcból és Tirolból jól ismert jégvilág, immár a tudomány csúcsára törve, a jég és föld alá hatolva pontos mérőeszközeivel:

"Azzal a kíváncsisággal, mellyel az utazó, ismeretlen vidékekbe jutván, annak hegyeit és völgyeit kutatja, jártam én is a Balatonon. Az én ismeretlen vidékem ott feküdt mélyen a jég sima tükre alatt; nem láttam, s nem is fogom látni soha, csak eszközöm érezte meg, és mégis mily nehezen váltam meg tőle, amikor a jég olvadása gyorsan partraszállsra kényszerített."

Talán nem túlzás azt mondani, hogy valóban az 1866-os, csaknem magányos svácji útja volt élete első igazi élménye, mely őt örökre a "hegyek szerelmesévé" tette. Talán ez is hozzájárulhatott, hogy a természettudomány egy ágának kitartó, hűséges kutatója váljék belőle, ahogy utolsó, Luzernből küldött levelében írja, útért atyjának köszönetet mondva, csaknem Faust szavaival: "feléledve testben, lélekben érzek magamban erőt az élet fáradságaival szembeszállni..."

JEGYZETEK
1 – Országos Széchényi Könyvtár Kézirattár: Levelestár. Ld. Kis Domokos Dániel: A csúcson. A hegyek szerelmese  –  báró EötvösLoránd. Eötvös Kiadó, Bp. 1998. Továbbiakban: Kis. 101. l. (Az itt hivatkozott levelek közül a 11. Poschiavo, 1866. aug. 29. és a 22. Luzern, szept. 25. szintén az Országos Széchényi Könyvtárban van. A továbbiakban a többi, kötetben megjelent, e tanulmányban idézett vagy hivatkozott svájci levél és napló, vagyisa "Lila notesz" lelőhelyét nem részletezem, mind az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetben található.)
2 – Jégár = gleccser. Eötvös Loránd elnevezése. Vö. Kis 173-174. l.
3 – Ld. "Loránd svájci útja" c. fejezetet, levelezését és az ún. "Lila notesz"-t. Kis 81 – 119. l.; az Ober-Engadinban töltött napok: Uo. 10., 11. levél, 92 – 96. l., "Lila notesz", aug. 23 – 27., 112. l.
4 – 11. levél, Kis 95. l.
5 – Virágokról uo. 96. l. madárkákról "Lila notesz", aug. 27. 112. l. Magáról a kirándulásról mindkét helyen.
6 – Helmholtz, H. [Hermann Ludwig Ferdinand]: Népszerű tudományos előadások. Írta H. Helmholtz. Fordították B. Eötvös Loránd és Jendrassik Jenő. Bp. 1874. A kötet legnagyobb részét Eötvös fordította, s ő írt hozzá előszót. Idézet: Jég és Jégár. 102-103. l. Idézi Kis 174-175. l.
7 – Természettudományi Közlöny 1872. IV. kötet, 33. füzet, május. 190 – 192. l. Idézet 191. l. 2. hasáb.
8 – 38. füzet, október. 383 – 389. l. Kis 169 – 173. l.
9 – Az Országos Széchényi Könyvtár KC. szerint a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kar Mérnökgeológiai Tanszékén is megvolt. (Jelenleg lappang?)
10 – A rendelkezésemre álló német kiadás: Das Wasser in seinen Formen als Wolken und Flüsse, Eis und Gletscher. Leipzig: F. A. Brockhaus, 1879. 2. kiad. 112 – 115. l.
11 – Rosti Pál (1830 – 1874). Uti emlékezetek Amerikából, Pest, 1861. címmel, kubai, venezuelai és mexikói utazásáról beszámoló könyvével s a helyszíneken készített fényképeivel vált igazán ismertté. A Popocatepetl tetejére 1857. dec. 16-án indul és 24-én ér föl s egy ott eltöltött éjszaka után még fölkapaszkodott a kráter legmagasabb peremére. LD. XVII. A Popocatepetl megmászása. Egy éj kráterében. i. m. 172 – 180. l.
12 – A Cima Eötvöst, a cima Dadini egyik addig névtelen csúcsát Ad. Witzenmann geológus Josef Innerkofler vezetővel mászta meg először 1902-ben, s róla nevezte el. Kis 20-21. l.
13 – Ebből fodította le Eötvös a Jungfrau megmászása c. részt. Ld. (8) jegyzetet.
14 – Kis 18. l.
15 – Uo.
16 – Via Eötvös. De van egy másik is, a Tofana di Roces-re vezető, mely már lányairól Eötvös Ilonáról és Rolandáról kapta nevét, hisz ők ketten jutottak föl 1902-ben e másik csúcsra elsőnek.
17 – Emil Zsigmondy: Im Hochgebirge. Leipzig, 1889. 201., 202. l. Ld. Kis 21. l.
18 – Jankovics Marcell: Úttalan utakon. Pozsony, 1903. 8. l., Uő.: Sasfészek. Bolyongások a legmagasabb hegyeken. Bp. 1906. 44., 46. l. és Uő.: Az Alpesek. Bp. 1911. Ld. Kis 22-23. l.
19 – Eötvös Loránd: A Föld alakjának kérdése. Elnöki beszéd a Magyar Tudományos Akadémia közülésén 1901. május 12. Akadémiai Értesítő 1901. XII. évf. 6. füzet 261 – 269. l. Idézet 269. l. Ld. Kis 28. l.
20 – 22. levél. Luzern, 1866. szept. 25. Kis 107-108. l.

* Eötvös Loránd Eötvös Józsefhez írt leveléből, melyben mentegetőzve számol be, hogy előző nap, nagy hófúvásban megmászta a Monte Rosát (Dufour-spitze 4633 m), minek során útitársa minden további utazásra képtelen. 16. levél. Zermatt, 1866. szept. 13.

** In den Alpen von John Tyndall. Braunschweig, Vieweg, 1872. A szeptember 22-én az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetben megnyílt emlékkiállításon látható is. Tudomásom szerint ez az egyetlen Magyarországon közgyűjteményben fellelhető példány.