Az ,,igazi" ifjú Einstein 

Einstein kisgyermekkora

Albert Einstein 1879. március 14-én született, a württembergi kisvárosban, Ulmban. Szülőházát ma már hiába keresnénk az egykori Weinshofplatz-on, 1944-ben, egy amerikai légitámadás során a bombázás elpusztította. Családja nem tartozott a gazdagok közé. Zsidó őseik már századok óta éltek ezen a földön, asszimilálódva a helybeliekhez, németnek vallották magukat, kézművesek és kereskedők voltak. Apja, Hermann Einstein is ezt a hagyományt folytatta, kereskedőként próbálta családját eltartani, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Pedig korábban, a stuttgarti gimnázium befejezése után még nagyratörobb terveket dédelgetett: matematikai tehetsége és képességei kiteljesítése céljából egyetemre szeretett volna menni. A család anyagi körülményei azonban más irányba terelték életét. 1878-ban feleségül vette a gazdag stuttgarti kenyérgyáros lányát, az akkor 17 éves Pauline Koch-ot. Röviddel ezelott az addigi lakhelyükről (Buchau) a másik dél-német kisvárosba, Ulmba költözött a család, melynek környékén több rokonuk is élt. Echingenben lakott Hermann unokabátyja, Rudolf Einstein, akinek Elza nevű leánya (Albert unokatestvére) a késobbiek során Albert Einstein második felesége lett. Anyai ágon is összefonódott a családi szál: Elza édesanyja Pauline testvére volt (1).

Az eddigiekbol láthatjuk, hogy a családi háttér – sok más tudóstársától eltérően – nem predesztinálta Einsteint a tudósi pályára. Néhány kortársa komoly előnnyel rendelkezett vele szemben: Planck apja jogászprofesszor, Heinrich Hertz és Max von Laue apja jogász, Bohr és Max Born apja fiziológusprofesszor, Heisenberg apja nyelvészprofesszor. Ha a századforduló világhírűvé lett magyar származású tudósait vizsgáljuk, ők is – az egyetlen Bay Zoltán kivételével – komoly anyagi háttérrel rendelkező családokban nőttek fel. Neumann János apja bankár, nemesi rangot kapott a császártól, Teller Ede édesapja ügyvéd, Szilárd Leóé építész, Wigner Jenő családjának borgyára volt. Ha majd ezen magyar tudósokra próbálunk tehetségmodellt kidolgozni, mindenképpen szükséges figyelembe venni, hogy a vitathatatlan adottságaikon kívül még további két tényező is nagyon fontos szerepet játszott tehetségük kibontakoztatásában: a családi környezet és a jó iskola. Mindez a tehetséget nyilván nem pótolja, de kétségtelen, hogy mások számára behozhatatlan előnyt nyújtott. Ez már egy másik tanulmány témája lehet majd, térjünk vissza Einsteinhez.

Albert és Maja

Alig egy évvel Albert születése után a család Münchenbe költözött, ahol apja, Hermann, Jakob fivérével közösen, folytatva korábbi tevékenységét, elektrotechnikai eszközökkel foglalkozó műhelyt nyitott, amely azonban nem váltotta be a hozzá fuződő reményeket. 1881-ben Münchenben született Albert húga, Maria (Maja), akivel élete végéig nagyon közeli kapcsolatot tartott. Valamivel késobb, Albert ötéves kora körül házat és egy kis "gyárat" építettek München egyik külvárosában, Sendlingben. Itt töltötte gyermekéveit szülei, Maja és rokonai körében. Az elsoő említésre méltó megjegyzést idézzük személyesen tőle:

"Szüleim aggódtak, mivel meglehetősen későn kezdtem el beszélni, ezért orvoshoz fordultak tanácsért emiatt. Nem emlékszem pontosan mikor, de semmiképpen sem voltam már 3 évesnél fiatalabb... A későbbiek során sem váltam szónokká." (2)

Valóban, édesanyja már a fiú születésekor megijedt, mert azt hitte, hogy valami deformációja van, olyan nagy volt a feje a testéhez képest. Később azt gondolta, hogy esetleg értelmileg visszamaradott. (3) Az iskolában azonban Einstein gyorsan rácáfolt erre a hiedelemre, ahogy majd láthatjuk.

Kiskorától fogva magányos volt, szívesebben töltötte idejét egyedül, mint zajos társaságban, a gyermekkorban gyakori katonásditól pedig egyenesen irtózott. Egyízben állítólag még az is megesett, hogy az utcán az édesapja kezét fogva sétáló Albert a nagy csinnadrattával menetelő katonákat megpillantva sírva fakadt és hazafutott.(4) A militarista szellem mindenfajta megnyilvánulása iránt később is igen erős ellenszenvet érzett. Erről így írt: "Megvetem az olyan embert, aki képes élvezettel zenére sorban és rendben menetelni; az ilyen csak tévedésből kapott nagyagyat, a hátgerince számára önmagában is elegendő. A civilizáció eme szégyenfoltját mielőbb el kellene tüntetni. Hőstettek – vezényszóra, értelmetlen erőszak és a hazafiság nevében elkövetett gyűlöletes ostobaságok – hogy gűlölöm oket! Milyen közönségesnek és megvetendőnek látom a háborút; inkább darabokra vágatnám magam, minthogy ilyen szégyenletes dologban részt vegyek.” (5)

Az ilyen élmények ellenére a gyermekévek mégis inspiráló környezetben teltek. Édesapja természet iránti szeretete a család többi tagjára is hatást gyakorolt, hagyományossá váló kirándulásokat tettek a város festoi környezetében. Többször velük tartott Rudolf nagybácsi is, a kis Elzával. Édesanyjától a zene és az irodalom szeretetét kapta örökül. Hatéves korától tanult hegedülni, és a késobbi évek során gyakran választotta kikapcsolódásként a hegedűjátékot, amelyben elfogadható színvonalat ér el. Kedvenc zeneszerzoje Mozart volt.

Ötéves lehetett a kis Albert, amikor az éppen betegeskedő fiúcskát egy iránytűvel lepte meg édesapja. Az egyszerű kis szerkezet teljesen elbűvölte a fiút. Vajon miféle rejtélyes jelenség lehet az, ami az iránytűt minden látható hatás nélkül ugyanabba a kezdeti irányba állítja vissza, ha megforgatjuk? Miért van ez így? Ezek a kérdések motoszkálhattak az érdeklődő fiú fejében.
"Ez a jelenség mély és maradandó hatást tett rám. A dolgok mélyén valami titokzatos rejtőzött."(6)

Szülei nem gyakorolták vallásukat, és a zsidó felekezeti iskola is messze esett lakhelyükhöz, így a közeli katolikus elemi iskolába íratták be, ahol az osztályban ő volt az egyetlen zsidó származású diák. Ezen tény nyilvánvalóan hozzájárulhatott gyermekkori magányosságához, illetve a kirekesztettség érzéséhez.

Az iskolában jó tanuló volt, ezt bizonyítja Pauline Koch egyike levele is, amely szerint "... Albert ma megint a legjobb volt [a tanulmányi munkában]..."(7), de 3. osztályban évközben áthelyezték az A osztályból a B-be, valószínűsíthetően fegyelmi okok miatt. Ez szintén arra utalhat, hogy a beilleszkedéssel gondjai lehettek. Az elemi iskola befejezése után, 1889-ben a Luitpold Gimnáziumba került. (8) Igazán itt találkozott eloször az antiszemita megnyilvánulásokkal. Ahogy korábban említettem, a család nem gyakorolta aktívan vallását, de először otthon egy távoli rokona révén megismerkedett a zsidó vallás alapjaival, majd késobb az iskolában már vallásos nevelést kaptak a tanulók. Egy 1920-ban írott levelében így emlékezett erre az akkor már világhírű tudós:

"Az általános iskolai tanárok liberálisak voltak, és nem különböztettek meg bennünket vallásunk szerint. A gimnáziumban volt néhány antiszemita tanár, egyikük pedig különösen ügyelt arra, nehogy elfelejtsük, hogy Ő tartalékos tiszt... A fizikai bántalmazás és inzultálás gyakori volt iskolába menet, de igazából nem voltak rosszindulatúak. Mégis elégségesek voltak – különösen egy korombeli gyermek számára – a kívülállóság érzésének állandó életbentartására."(9) Egy rövid idore a zsidó vallási hagyományok iránt kezdett érdeklődni, nem evett disznóhúst, és sajnálta, hogy szülei nem tartják számon a vallási ünnepeket. De ezen korszak nem tartott sokáig. (10)

"A mély vallásosságomnak kb. 12 éves koromban hirtelen vége szakadt. A népszerű tudományos könyvek olvasásának hatására hamarosan arra a meggyőződésre jutottam, hogy a Biblia történeteinek nagy része nem lehet igaz. Ennek következtében szinte fanatikus szabadgondolkodóvá váltam ... Ennek eredménye a bármiféle tekintély iránti gyanakvásom lett –az az attitüd, amely örökre velem maradt.”(11)

A vallásosságot a természettudományok iránti érdeklodés, majd rajongás váltotta fel. Jakob nagybátyja az algebrával ismertette meg, majd a geometria tudománya következett.

Itt ismét egy kis kitérőt kell tennünk. Szintén gyakran elhangzó kijelentés, hogy Einstein diszlexiás volt. Ennek elentmond az, hogy gyermekkorától kezdve sokat olvasott, és ismereteinek nagy részét éppen ilyen úton és nem előadások látogatásával szerezte. Szintén nem állja meg a helyét az az állítás, hogy gyenge volt nyelvekből. Egy 1929-ből származó, sajtóban is megjelent levélben volt gimnáziumának egyik vezetője közli, hogy átnézve a korábbi dokumentumokat az alábbiak állapíthatók meg: "A. Einstein 1888. szeptemberétől 1894 végéig volt az iskola tanulója. Latin nyelvből mindig legalább 2-ese volt, 6. osztályban 1-es (4 kategória volt, amelybol a 4-es volt a legrosszabb). Görög nyelvből bizonyítványában mindig 2-es szerepel, ellenőrzőjében 1-2-es, valamint 2-3-as. Csak 7. osztályban, egy alkalommal fordult elő 3-as. Matematikából az alsóbb osztályokban 1-2 közötti eredménye volt, majd 5.-től folyamatosan csak 1-es, tehát a legjobb. Bármiféle bejegyzés vagy jelzés, amely a gyenge tanulmányi eredményekre utalhat, a dokumentumokban nem szerepel (12)." Ha az 1895-96-os évi utolsó gimnáziumi évének (amelyet már a svájci Aarau-ban töltött el) eredményeit tekintjük, akkor azt láthatjuk, hogy francia nyelvből nyújtott viszonylag gyengébb teljesítményt (osztályzata 4-es 6-ból). Matematikából (algebra, geometria, ábrázoló geometria) és fizikából valamennyi jegye 6-os, a 10 fős osztályból egyedül. Az O négy 6-os osztályzatával szemben osztálytársai együtt összesen 2 darab 6-os értek el, tehát messze megelőzte oket. A fentiek alapján megállapítható, hogy átlagos tanuló volt, az őt komolyan foglalkoztató matematikából és fizikából pedig messze kiemelkedő (13). Ennek gyökereit azonban nem az iskolában kell keresnünk.

Kicsit korábban, még 1889-ben találkozott egy lengyel származású zsidó egyetemistával, aki hetente egyszer náluk ebédelt, mivel családja hagyományosan minden pénteken meghívott egy Müchenben tanuló emigráns diákot. Max Talmud (14), a 21 éves orvostanhallgató volt az, aki tudományos és filozófiai könyveket ajánlott fiatalabb barátjának. Felhívta figyelmét Aaron Bernstein által írt "Természettudományos népkönyvek" sorozatra. Ez az akkoriban már kissé elavult, de jó stílusban megírt ismeretterjesztő munka érdekes áttekintést adott többek között a biológia, a csillagászat, a földrajz tudományáról és lényegében a különböző jelenségek közötti összefüggésekrol. Sok mást is olvasott, többek között Büchner: Ero és anyag című könyvét, valamint Kant: A józan ész kritikája című írását. Gondoljunk bele: Einstein 12-13 éves volt ekkoriban!

A legfontosabb mégis egy geometriai könyv volt, amire mint "szent geometriakönyvre" később is szeretettel emlékezett vissza emlékirataiban.
"Akit ez a mű ifjú korában nem képes lelkesíteni, az nem született elméleti tudósnak."
"A könyv olyan állításokat tartalmazott, mint például az, hogy a háromszög magasságai egy pontban metszik egymást, ami bár nem volt magától értetődő, mégis olyan meggyőzően volt bebizonyítva, hogy minden további kétely értelmetlenné vált. Ez a világos okfejtés leírhatatlan hatással volt rám."

Az olvasmányokat rendszeresen megvitatta idősebb barátjával, bár Talmud szerint "matematikai géniusza hamarosan olyan magasra szárnyalt, hogy nem tudtam követni..." (16) Itt inkább az Ő tudásának hiányosságairól lehetett szó. Érdekes egy másik megjegyzése is, amely szerint "Azokban az években soha nem láttam más könyveket olvasni, sem osztálytársai vagy hasonló korú fiúk társaságában (iskolán kívül természetesen)."(17)

Mindezen tényeket összegezve nem állítom azt, hogy csodagyerek lett volna, mint Gauss, vagy éppen Neumann János. Az iskolában nem tűnt ki kortársai közül, bár matematikai tudása – az elobbiekben említettekbol következően – messze felülmúlta a többiekét, de a nyelvekből valamivel gyengébb volt (nem a legjobb), ami valószínűleg gyengébb (micsoda relatív kifejezés!) memóriájának köszönhető. Az iskola katonás fegyelme és légköre is nagyon idegen volt az igazság iránt feltétlenül elkötelezett és függetlenségre törekvő ifjú számára. Tanárai sem túlságosan szívlelték a túlzottan önállóságra törekvő tanulójukat. Valóban nem volt "könnyű eset", hiszen nem rejtette véka alá véleményét, amivel tanárai ellenszenvét sikerült kivívnia. Ezt igazolják azok a fennmaradt mondatok, amelyek szerint valamelyik tanára nyersen közölte vele: "Einstein, magából nem lesz semmi!" Osztályfőnöke véleménye az volt, hogy "pusztán jelenlétével aláássa a tanári tekintélyt". (18)

Az újabb gazdasági sikertelenség miatt 1894-ben családja Olaszországba, Milánóba költözött, hogy itt próbáljon szerencsét, míg Albert az iskola befejezésééig Münchenben maradt volna – szülei szándéka szerint. De mégsem fejezte be itt a középiskolát, az első adandó alkalmat kihasználva, 1895 tavaszán, egy levegőváltozást ajánló orvosi igazolással a tarsolyában, végre elhagyta a rossz emlékű iskolát és szülőföldjét.

A környezetváltozás valóban jó hatással volt rá. Valósággal lenyugözte az Alpokon túl lakó emberek mássága, amely teljességgel különbözött a poroszos, katonás szellemtől.

"Nagy meglepetés volt számomra, amikor az Alpokon átkelve megérkeztem Olaszországba, és láttam a ottani hétköznapi embereket, férfiakat és nőket, akik egy magas szintű kultúra és gondolkodásmód nyelvét és kifejezésmódját használták..., ami merőben különbözött a némettől... Mindezt a sokéves történeti kultúrájuknak köszönhetik. Az Észak-Olaszországban élő emberek a legcivilizáltabbak, akikkel valaha is találkoztam. (19)

Csodálatos félévet töltött itt, kötelező elfoglaltság nélkül. Erre az időre tehető első (nem publikált) tudományos kérdéseket tárgyaló kézirata, amelyet Caesar Koch nagybátyjának küldött Belgiumba. A kézirat "Az éter viselkedésének vizsgálata elektromágneses térben" címet viselte. A kis tanulmányban Einstein olyan kérdésekre keresi a választ, hogy miként hat az elektromágneses tér az őt körülvevo éterre, valamint önmagára a térre. Mint látható, Einstein ekkoriban még hitt az éter létezésében. Egy dolgozata egyik végkövetkeztetése azonban mindenképpen figyelmet érdemel: "Mindezen túl kimutatható [kísérletileg], hogy létezik bizonyos passzív ellenállás az elektromos áram által generált mágneses térrel szemben; ez függ a vezető [drót] hosszától, és független a vezető anyagától és keresztmetszetétől." Vagyis az ifjú felfedezte az önindukció kvalitatív tulajdonságait. Mindezek azt is bizonyítják, hogy bár Maxwell munkáit nem ismerte még abban az idoben, a fény elektromágneses hullám jellegének már tudatában volt.(20) Láthatjuk, hogy a széles körben elterjedt "rossz tanulók példaképe" felfogású Einstein-kép nagyon távol áll a valóságtól.

A család anyagi nehézségei arra kényszerítették, hogy komolyan foglalkozzon saját jövojének megalapozásával. A technika iránti lelkesedésének megfelelően, szülei egyetértésével arra az elhatározásra jutott, hogy mérnöki tanulmányokat kíván folytatni, amely tanulmányokra legmegfelelőbbnek a Zürichi Muszaki Főiskola (ETH) mutatkozott. A szükséges középiskolai végbizonyítvány hiányában felvételi vizsgát kellett tennie, amely azonban kudarccal végződött a túlzott önbizalommal rendelkező ifjú számára. Jóllehet, 2 évvel fiatalabb volt a szokásos jelentkezőknél, a matematika és fizika vizsga letétele semmiféle gondot nem jelentett számára, gyenge teljesímény ért el azonban a nyelvekből és biológiából (botanikából és zoológiából), így nem nyert felvételt. (21)
 

Albin Herzog, az ETH igazgatója felfigyelt a fiú kiemelkedő matematikai és fizikai képzettségére, és azt tanácsolta neki, hogy fejezze be a középiskola hiányzó évét, és egy év múlva próbálkozzon újra. Heinrich Webernek, a fizika professzorának is feltűnt az ifjú tehetsége, és felajánlotta neki, hogy bejárhat az óráira, amennyiben Zürichben marad. (22)

Szülei az aaraui iskolát választották számára, és mint hamarosan kiderült, nagyon jó választás volt. A Zürich közelében fekvő kisváros iskolája végre megfelelő körülményeket kínált a meglehetosen önálló, talán különcnek is mondható fiú számára. Az iskola légköre merőben eltért a korábban megismert porosz szellemtol. Az iskolát Dr. Jost Winteler professzor vezette, olyan haladó szellemben, amelyben a diákokat felnőttként kezelték, és lehetőségük volt szabadon gondolkodni és véleményt nyilvánítani, akkor is, ha az eltért tanárukétól. Az itt töltött időszak alatt Einstein a Winteler családnál kapott szállást, és szinte családtagként élt a házaspár és hét gyermeke körében. Ezt igazolja az is, hogy a professzort és feleségét "Papá"-nak és "Mamá"-nak szólította, és az 1895-ös év Karácsonyát is Winteler családnál töltötte. Albert remekül érezte magát Aarauban, és idős korában is nagy szeretettel emlékezett vissza ezekre az időkre. Ekkor merült fel benne először a következo kérdés: "Mi történik akkor, ha valaki egy fényhullám után ered, fénysebességgel? Egy időfüggetlen ["befagyott"] hullámmezőt fog tapasztalni eredményképpen. Ilyen nem létezhet!" Ez az első kis gondolatkísérlet egészen a speciális relativitáselmélet megszületéséig nem hagyta nyugodni, amivel a kérdést megoldotta.(23)

1896 januárjában hivatalosan is értesítették, hogy német állampolgársága megszűnt, ettől kezdve 5 éven keresztül hontalanként élt Svájcban. Akkori terveirol egy francia házi feladatként megírt rövid esszébol tudhatunk. A "Mes Projets d'avenir" címu dolgozata francia nyelvű szövegében számos hiba található, de az ifjú komoly szándékai és eltökéltsége, megfontoltsága imponáló. Ez is bizonyítékát adja Einstein célratörő elszántságának és nagyfokú önállóságának.

Tanulmányai végeztével sikeresen tette le a záróvizsgát, amely most már újabb felvételi nélkül biztosította számára az utat a foiskolára. A mérnöki tanulmányok helyett azonban a matematika-fizika szakot választotta, amely után középiskolai tanári diplomát kaptak a sikeresen végző hallgatók. Ezt az időszakot tanulmányomban már nem vizsgálom.

A hitelesnek elfogadható idegen nyelvű forrásokat áttanulmányozva megállapítható tehát, hogy a „rossz tanuló Einstein" kép nem felel meg a valóságnak. További érdekes kérdés – hogy mivel sem Ő, sem a korábban felsorolt magyar származású természettudósok nem igazán illenek bele sem a Czeizel Endre által leírt „piramismodell"-be,  sem a "gejzírmodell"-be –, milyen modellel írhatók le az ilyen jellegű tehetségek. Szintén vizsgálat tárgyát képezheti az a kérdés, hogy statisztikailag milyen időközönként várható hasonló tehetségek felbukkanása. Mindezen kérdések további kutatások tárgyát képezhetik, de egy illúzióval le kell számolnunk, és érdemesebb elkezdeni a tanulást... követve Einstein példáját akár.